Teljesen átírja a költségvetést a Tisza-kormány

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Megszűnnek a vármegyék, megfelezik az alkotmánybírák hivatali idejét– egyebek mellett ezekről az alkotmánymódosítási elképzelésekről is beszélt Magyar Péter a kormányszóvivői tájékoztatón. Az eseményen ismertették a kormány új intézkedéseit, így az iskolakezdési támogatást, az ügynökakták megnyitását és a kekvák átalakítását is.
Vágólapra másolva!

Tegnapi ülésén döntött a kormány az elektromos és elektronikai berendezések biztonságáról és a veszélyes anyagok szabályozásáról, amire azért volt szükség, hogy a magyar jogszabályok összhangban legyenek az uniós joggal – hangzott el a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen ismertették a kormány új döntéseit. A bejelentett módosítás lényege, hogy bizonyos speciális elektronikai és ipari alkatrészekben továbbra is lehet ólmot használni, mert ma még nincsen olyan alternatív anyag, amely megfelelően és biztonságosan használható lehetne helyettesítőként. Ilyen például néhány forrasztóanyag, üveg vagy kerámia alkatrész, illetve fémötvözet. Köböl Anita hangsúlyozta: a mentességek nem korlátlanok, a módosítás pontosabban meghatározza, mire és meddig vonatkoznak. A gyermekek által szájba vehető termékeknél szigorúbb szabályozást vezetnek be.

kormányinfó, Kormányszóvivői tájékoztató, Kormányszóvivőitájékoztató, 2026.07.02., Magyar Péter, MagyarPéter, Szondi Vanda, Magyar Éva, Köböl Anita,
Fotó: Hatlaczki Balázs

Az európai uniós forrásokhoz történő hozzáférés érdekében a kormány kezdeményezte négy energetikai törvény módosítását – ismertette Magyar Éva. A módosítások célja, hogy Magyarország teljesítse a helyreállítási terv energetikai vállalásait, ami összesen 868 milliárd forintnyi uniós forrást érint.

A javaslat elősegíti a megújuló energiatermelés, azon belül főleg a szélenergia elterjedését, ami növeli Magyarország energiafüggetlenségét. Pontosítják a szárazföldi szélerőművek létesítésére alkalmas, úgynevezett könnyített térségek kijelölésének szabályait, és a szélerőművek magassági korlátja a jelenlegi 130 méterről 199 méterre emelkedik.

Lehetővé teszik, hogy a háztartások és a mikrovállalkozások önkéntesen dinamikus árazású villamosenergia-szerződést kössenek, ha rendelkeznek okosmérővel.

Nyilvános ügynökakták, átdolgozott költségvetés

Az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójának előestéjén, október 22-én hozzáférhetővé válnak az elmúlt rendszer egyes titkosszolgálati iratai, az úgynevezett hatos karton és a mágnesszalagok nem minősített leíró adatai – mondta Szondi Vanda. Közölte: a kormány szerdai ülésén új törvényjavaslat benyújtásáról döntött az 1990-es rendszerváltástól máig be nem váltott ígéretek teljesítésére.

A beszervezési dossziékat folyamatosan, de legkésőbb december 31-ig teszik közzé.

A nyilvánosság nem jelent majd válogatás nélküli adatközlést. Kizárják például a személyi azonosító nyilvánosságra hozatalát és védik az olyan különösen érzékeny adatokat, mint az egészségügyi állapot, a kóros szenvedély, a szexuális élet és irányultság. A megfigyeltek, az áldozatok és a harmadik személyek adatait anonimizálni kell minden olyan esetben, ahol ez indokolt – tette hozzá a szóvivő.

A törvényjavaslat nem szűkíti le a feltárást az ügynökökre, hanem pontosan meghatározza, hogy kinek milyen szerepe volt az egykori állambiztonság szervezetében.

Törvényjavaslatot nyújt be a kormány, amely megszünteti az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemek helyszínének kijelölésére vonatkozó miniszteri jogkört – jelentette be Magyar Éva. A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy a kabinet döntése értelmében a felsőoktatási tevékenységet közfeladatként ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, a kekvák esetében az oktatási és gyermekügyi miniszter gyakorolja az alapítói jogokat.

Folyamatban van az idei költségvetés átdolgozása, amit a magas hiánnyal és az uniós pénzek fogadásával magyaráznak.

A költségvetési politikában szigorúbb közpénzügyi szabályokat vezetnek be. Minden évben október hónapban kell benyújtani a következő évi költségvetést és nyilvános kormányhatározatban kell rögzíteni a fontos költségvetési döntéseket.

Döntöttek a kulturális civil támogatási alapok és a megítélt támogatások átvilágításáról. Uniós előírások alapján módosítják az energiahatékonysági törvényt.

 

 

Iskolakezdési támogatás

Magyar Péter miniszterelnök tegnap jelentette be, hogy döntött a kormány az iskolakezdési támogatásról. A részleteket ma ismertették, és sokan felháborodtak, mert az intézkedés jóval kevesebb családot érint, mint a kampányban ígérte a Tisza, és a támogatásnak csak egy részét kapják meg a szülők a tanév kezdete előtt.

kormányinfó, Kormányszóvivői tájékoztató, Kormányszóvivőitájékoztató, 2026.07.02., Magyar Péter, MagyarPéter, Szondi Vanda, Magyar Éva, Köböl Anita,
Magyar Péter az iskolakezdési támogatásról is beszélt. Fotó: Hatlaczki Balázs

Döntött a kormány: bevezetik a százezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló, nehéz helyzetű családok számára – ismertette a kormányszóvivői tájékoztatón a kormányfő. A döntés mintegy 400 ezer gyermeket érint, a támogatást meglévő jogosultságokhoz kötik.

Az intézkedés 40 milliárd forinttal terheli az éves költségvetést.

Az első részletet, ötvenezer forintot augusztus 31-ig kiutalják, a második ötvenezret október 30-ig utalványban adják oda. Külön jogszabályt alkotnak arról, hogy mire és hogyan lehet elkölteni az utalványt. Jövőre komplexebb, fókuszáltabb rendszer lép életbe, a részleteket még kidolgozzák, a támogatásra csak a szociálisan rászorulók lesznek jogosultak.

A venezuelai földrengés áldozatainak támogatására 250 millió forintnyi egészségügyi segélycsomagot ajánlott fel a kormány az EU koordinációs rendszerén keresztül, és százmillió forintos gyorssegélyt ad a venezuelai államnak. A caracasi Magyar Ház kap ötvenmillió forint támogatást, hogy a kint élő magyaroknak segíteni tudjon. Magyar áldozata szerencsére nincs a természeti csapásnak, de több magyar család szenvedett kárt.

Rendkívüli hőségnapokon, sőt heteken van túl az ország, megdőlt a melegrekord, 42 fok volt Szécsényben – idézte fel Magyar Péter, és hangsúlyozta a védelmi intézkedések szükségességét.

Belenyúl az alkotmányba a Tisza

A kormányfő arról is beszámolt, hogy gyümölcsöző tárgyalásokat folytattak a kormány képviselői csütörtökön a Velencei Bizottsággal, amely a köztársasági elnök, Sulyok Tamás elmozdítására benyújtott alkotmánymódosítási javaslat miatt érkezett hazánkba. Szerinte egyetértés volt abban, hogy fontos Magyarországon a demokrácia és a jogállam helyreállítása, a fékek és egyensúlyok rendszerének visszaépítése. Közölte, hogy megállapodtak abban, hogy rendszeres kapcsolatot tartanak a Velencei Bizottsággal, amelyet tanácsadó testületként jellemzett.

kormányinfó, Kormányszóvivői tájékoztató, Kormányszóvivőitájékoztató, 2026.07.02., Magyar Péter, MagyarPéter,
A Velencei Bizottság látogatása is téma volt a tájékoztatón Fotó: Hatlaczki Balázs

A találkozón a magyar kormány részéről Magyar Péter mellett jelen volt Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter és Görög Márta igazságügyi miniszter. A bizottságot a Velencei Bizottság elnöke és főtitkára, az osztrák Alkotmánybíróság elnöke képviselte.

Magyar Péter közölte: a héten vagy legkésőbb jövő hét elején az Országgyűlés elé kerül az alaptörvény 17. módosításának végleges javaslata. A kormány megtárgyalta a beérkezett társadalmi és szakértői észrevételeket.

A kormány és a Tisza-frakció még nem hozott végleges döntést, de a nagy többség szigorítást szeretne. Példaként említette a képviselői mandátumok korlátozásának kiterjesztését más pozíciókra vagy 12 évről 8 évre rövidítését. Voltak olyanok is, akik

kritikát fogalmaztak meg és jogállami garanciákat akarnak látni.

A kormányfő szerint rengeteg kérés érkezett, ezért visszanevezik a vármegyéket megyékre, a főispánok pedig kormánymegbízottak lesznek, ezt is még ebben az alaptörvény-módosításban rendezik.

Az alkotmánybírák esetében is lesz változás az alaptörvényben, eszerint hat évre lehet majd választani őket a mostani 12 év helyett.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!