Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMint arról az Origo beszámolt, Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter az elmúlt időszakban több, az egyházi oktatást alapjaiban érintő javaslattal állt elő. Egyebek mellett felvetette, hogy a jövőben az egyházi iskolák működését ahhoz kötné, hogy roma és nem roma tanulókat egyaránt fogadjanak, emellett beszélt az iskolabezárásokról, a rövidebb tanórákról és a lexikális tudás szerepéről is. Az Origo ezekről a nagy vitát kiváltó elképzelésekről kérdezett egy budapesti katolikus gimnázium igazgatóját és az intézmény egyik tanárát, akik elmondták véleményüket az egyházi autonómiáról, a felvételi szempontokról és az oktatási változásokról, de kérték, hogy nevük ne szerepeljen a cikkben.

Arra a kérdésre, hogy milyen szempontok alapján választják ki a diákokat, azt felelték: az Alaptörvény rögzíti a faji, nemi, vallási és egyéb megkülönböztetés tilalmát, aminek tükrében eleve furcsa az a megközelítés, amely etnikai alapon szeretné meghatározni az iskolák összetételét. Az egyházi iskolákban jelenleg is tanulnak magukat romának valló családok gyermekei, és számos egyházi iskola nagy hangsúlyt fektet a hátrányos helyzetű térségekben élő, leszakadással veszélyeztetett gyermekek befogadására, felzárkóztatására és nevelésére.
Ha a mi iskolánkat nézem, eddig sem tettünk és ezután sem teszünk különbséget a hozzánk jelentkezők között abban, hogy magukat romának, németnek, horvátnak vagy bármilyen más nemzetiséghez tartozónak tartják. Mi a család vallásos szellemiségét, a tanulmányi eredményeket, a felvételin nyújtott teljesítményt, valamint a gyermek és a szülők elkötelezettségét vesszük alapul.
A szülőknek joga van ahhoz, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák
– hangsúlyozták azon felvetésünkkel kapcsolatban, hogy veszélyeztethet-e az állami beleszólás a katolikus oktatás küldetését, ami nemcsak tudásátadásról, hanem nevelésről is szól. Hozzátették: ha egy család vallásos szellemben, egy egyházi közösség szabályait követve szeretné nevelni gyermekeit, az ehhez való jogát tiszteletben kell tartani. A mi iskolánk és a többi egyházi iskola is ennek a társadalmi igénynek a megvalósulását biztosítja, miközben maximálisan betartja az állam által előírt követelményeket és szabályozásokat. Az iskola feladata nemcsak az oktatás, hanem a nevelés is.
Amennyire a hírekből követhető, az új kormány oktatáspolitikája az intézmények autonómiáját szeretné erősíteni, ezzel kevéssé lenne összeegyeztethető az állami beleszólás erősítése.

– Iskolánkban szerencsére egyelőre jelentős túljelentkezés tapasztalható, ugyanakkor kétségtelen és szomorú tény, hogy demográfiai válsággal küzd Magyarország, és különösen vidéken jelentősen csökken az iskoláskorú tanulók száma.
Úgy gondolom, hogy a magyar falu fennmaradása elemi érdeke az országnak, ennek pedig fontos feltétele legalább az alsó tagozat helyben működtetése.
Ahol a gyermeklétszám nagyon lecsökken, ott alapos előkészítés, a helyi közösség érdekeinek figyelembevétele és őszinte kommunikáció után egy közeli, jobban felszerelt iskolába történő összevonás – ha az utaztatás megoldott – működőképes lehet a felső tagozaton.
Tévesnek találják azt a szembeállítást, hogy a tárgyi ismeret, a lexikális tudás valamiféle ellenpólusa a kompetenciaalapú oktatásnak.
Az embernek szüksége van tárgyi tudásra, egy idegen nyelvet sem lehet pusztán nyelvtani, nyelvi logikai ismeretek, bátor kommunikációs attitűd birtokában beszélni, ha nincs hozzá szókincsünk.
Az alapműveltség része nemzeti identitásunknak, amitől magyarok és európaiak vagyunk, nélküle nem érthetőek meg történelmünk eseményei vagy éppen irodalmi alkotóink és alkotásaik sem.
A tananyag mennyisége egyébként egyes területeken valóban sok, ugyanakkor szükség van továbbra is egy alapvető műveltségi és tudásminimumra.
Beszéltek arról is, hogy a katolikus intézményrendszer eddig is számos területen rendkívül innovatív és kezdeményező volt a gyermekek nevelésében, sok olyan gyakorlat alakult ki, amely akár az állami oktatás számára is érdekes és hasznos lehet. Külső szervezetek – például szerzetesrendek, katolikus szellemiséget követő civil közösségek – eddig is segítették az egyházi iskolák munkáját a jogszabályok adta kereteken belül.
Természetesen alapvető fontosságú és az iskolai autonómia elválaszthatatlan része, hogy csak olyan szervezetet von be az iskola oktató-nevelő tevékenységébe, amely osztozik értékrendjében, és követi az egyház és a Szentírás tanítását az életről vagy éppen a család szerepéről.
Mint hangsúlyozták, nagyon sok egyházi iskola – akár egyházmegyei fenntartók, szerzetesrendek vagy a Máltai Szeretetszolgálat intézményei – már eddig is hatalmas feladatot vitt a hátrányos helyzetű, leszakadással veszélyeztetett térségekben élő gyermekek nevelésében, tanításában. Ezt a tevékenységét mi, akik az oktatásban élünk, ismerjük, sajnos a tágabb közvélemény kevésbé.
Jó lenne, ha a sajtóban ezek a hírek is teret kapnának, ami segítene abban, hogy a közvélemény valósabb képet kapjon az egyházi iskolák által elvégzett hatalmas munkáról.
A technológiai, társadalmi, környezeti változásokra az iskolarendszernek is reagálnia kell, nyilvánvaló, hogy nem lehet mindent ugyanúgy csinálni, mint 200 éve. Agykutatók egyértelműen kimutatták például a túlzásba vitt digitális eszközhasználat negatív hatását az agyi működésre.
Az arany középutat kell megtalálni: beleférhet az oktatási rendszer egyes elemeinek innovációja, megújítása, de fontos, hogy mindig legyen kipróbálva és értékelve, mielőtt általános formában bevezetik.

Fontosnak tartják, hogy a köznevelés jövőjét nagyban befolyásoló pedagógusképzésről is széles körű szakmai párbeszéd folyjon, meghallgatva a különböző szereplők véleményét, nézőpontját, javaslatait.
Általánosságban megállapítható, hogy minden pedagógiai innovációról akkor lehet véleményt mondani és a jövőjéről döntést hozni, ha megtörtént az eredmények és tapasztalatok körültekintő kiértékelése.


