Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMa estére összehívtuk a kormány védelmi munkacsoportjának ülését – jelentette be Magyar Péter a paksi atomerőműben tartott rendkívüli tájékoztatóján. Kitért rá, hogy a paksi erőmű adja a magyar áramtermelés mintegy 40 százalékát, a magyar áramfogyasztás egyharmadát tudja fedezni a termelés, ha teljes kapacitáson működik. 1982 óta sosem volt szükség a teljes leállításra. A jelenlegi egy rendellenes állapot, 4 szintje van, most a harmadiknál vagyunk. Nem jelent nukleáris veszélyt, biztonsági protokoll szerint, tervezetten zajlik a leállítás. Romániában már leállították az ottani erőművet, utána gond nélkül sikerült újraindítani – közölte.

Magyar Péter: Az előrejelzésekhez képest jobban csökkent a Duna vízszintje
Az építésnél még jóval magasabb vízszinttel számoltak. A „szétesőfélben lévő ellenzék” a miniszterelnök szerint azt a hazugságot terjeszti, hogy nem történt meg a szükséges felkészülés. Mint mondta, még néhány nappal ezelőttig is úgy tűnt, a Duna nem éri el a kritikus szintet, ami szükségessé teszi az erőmű leállítását. A folyó vízszintje azonban jóval gyorsabban csökkent az előrejelzésekhez képest – tette hozzá. Ha a -134 cm-t eléri a Duna vízszintje, teljesen leállítják az erőművet – fejtette ki. Onnantól még 10 cm-es csökkenésig, -144 cm-ig tudja ellátni a beépített szivattyúrendszer az erőmű hűtését, de ennél is alacsonyabb vízállás várható, ezért az erőmű 16 db nagy teljesítményű szivattyút igényelt, azokat vonják használatba. Nukleáris katasztrófától nem kell egyáltalán tartani – hangsúlyozta.
Az utolsó blokkot a jövő hét közepén állíthatják le
A paksi erőmű blokkjai világviszonylatban is biztonságosnak számítanak – jelentette ki Nagy László az erőmű műszaki vezérigazgató-helyettese. Az előrejelzések bizonytalanok, de erre is felkészültek. Van egy négy lépéses biztonsági terv, aminek jelenleg a harmadik szintjén állunk. Ha leállnak a reaktorok, akkor a negyedik szintre lépünk – mondta Nagy László. Hangsúlyozta: tudják hűteni a blokkokat akkor is, ha -144 centiméter alá csökken a Duna. Az utolsó blokk leállítása várhatóan a jövő hét közepére várható – tette hozzá, de megpróbálják addig kitolni, amennyire csak technikailag lehetséges. A továbbiakban nem túl jók a kilátások, hiszen a Duna szintje augusztusban és szeptemberen a legalacsonyabb rendszerint, de amint lehet, újraindul a termelés az erőműben.

A mobilszivattyúk telepítése már megtörtént, ha olyan alacsonyra csökkenne a víz szintje, de ettől még nagyjából 20 cm-re vagyunk – mondta Nagy László. Hozzátette: addig az erőmű képes a saját rendszereivel hűteni magát, még akkor is, ha áramot nem tud termelni.
Magyar Péter közölte, hogy az atomerőmű csak akkor tud újra üzemelni, ha Paksnál mínusz 107 centiméter lesz a vízszint. Ugyanakkor évente szimulációs gyakorlatokat hajtanak végre a helyszínen, így erre a helyzetre felkészültek. Újra felszólította a nagyfogyasztókat, hogy a lehető legnagyobb mértékben fogják vissza a fogyasztásukat. Azt is elmondta, hogy az atomerőmű leállása miatt egyre nagyobb importra szorulunk, de segít a helyzeten, hogy a Dunai Erőmű hamarosan újra teljes kapacitáson tud termelni. A legfontosabb prioritás a nukleáris biztonság fenntartása, de mivel az erőmű többszörösen túlbiztosított, ezért ezzel nem lesz gond – jelentette ki a kormányfő.
Magyar Péter szerint a korábbi kormány a felelős
A miniszterelnök ismét a korábbi kormányt tette felelőssé a kialakult helyzet miatt. Majd azzal vádolta a jelenlegi ellenzéket, hogy elbagatellizálják a helyzetet. Azzal is megvádolta a korábbi kormányt, hogy kiszolgáltatta Magyarország energiahálózatát az oroszoknak, szerinte csak a felszínen volt fontos nekik a szuverenitás.
A kormányfő szerint tanulságos, hogy az előző kormány ellehetetlenítette a szélerőműveket. Szerinte mindenki érzi, hogy mennyire hiányoznak most ezek. Arra is ígéretet tett, hogy EU-s forrásokból hatalmas szélerőmű-fejlesztésbe és -építésbe kezd a Tisza-kormány. Hozzátette, hogy az uniós pénzek hazahozatalát a Fidesz jelenleg az Alkotmánybíróságon támadja, megfogalmazása szerint „úgy viselkednek, mint Nero római császár, aki megpróbálta felégetni Rómát”.
A jelenlegi tervek szerint Pakson 2030-ra készülhetnek el az új szivattyúk, amelyek alkalmasak lennének egy hasonló helyzet kezelésére – jelezte. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ezeket egy spanyol cég tervezi és kivitelezi.
Megfogalmazása szerint évtizedek óta nem látott méretű zöldenergia-beruházásokat indít a kormány. A tervek szerint 4 gigawatt energia termelésére alkalmas rendszert akarnak létrehozni – ismertette. Elektromos hálózatfejlesztésre is írtak már ki pályázatot, amely hamarosan le is zárul – tette hozzá azzal a kiegészítéssel, hogy az energiatárolás területén is vannak előrelépések.
A kormányfő elmondta, hogy a MOL mellett a MÁV és több akkumulátorgyár is bejelentkezett, hogy önkéntesen csökkentik a fogyasztásukat. A kormány is takarékoskodik, lekapcsolják a díszkivilágításokat, elhalasztják a hétfőre és keddre tervezett parlamenti ülést és megvizsgálják a közszférában is a home office lehetőségét.
A nemzetközi helyzettel kapcsolatban azt közölte, hogy más országokban is hasonló a helyzet. Példaként a romániai atomerőmű leállítását és a francia erőművek csökkentett üzemét hozta. Mivel más országokban gazdagabb az energiamix, így ott az emberek és a cégek nem érzik meg ezt a helyzetet annyira – jegyezte meg.
Magyar Péter az Origónak: drága az orosz segítség, felül kell vizsgálni Paks II-t
Magyar Péter az Origo kérdésére, várható-e, hogy felülvizsgálják a Paks II beruházást, hiszen azt az oroszokkal építtetnénk, a miniszterelnök azt felelte: a szuverenitást több helyről érheti veszély, manapság az energia, az energiamix ilyen. Jelenleg a fosszilis üzemanyagoknál óriási orosz függőség van Magyarországon, Paks I-nél is van egy jól körülhatárolható orosz függőség. Szerinte biztos, hogy nem segít az energiaszuverenitásunkon, ha a további fejlesztések orosz segítséggel – méghozzá elég drága segítséggel – valósulnak meg. A szivattyúbeszerzéssel kapcsolatban jelezte, hogy kérdéses az, hogy miért kellett egy orosz–magyar vállalatot megbízni, hogy megvegyen egy szivattyúrendszert, miközben a Roszatomnak nincs köze Paks I-hez. Hangsúlyozta, hogy az a jó energiamix, ami minél több energiát tartalmaz, ami minél több irányból beszerezhető. – Az előző kormány nem ezen dolgozott, mi igen – jegyezte meg. A hazai erőművek átvilágítása egyébként folyamatos, a kormányfő azt ígérte, a stratégiai szemlélet és a tervezés erősebb lesz a mostani krízishelyzetre tekintettel.
A kormányfő ma reggel azt közölte: a Paksi Erőmű 2000 helyett 960 megawatton termel. A hálózat csúcsterhelése tegnap a tervezett alatt maradt 151 megawattal az önkéntes korlátozások miatt. A miniszterelnök délelőtt a MOL százhalombattai finomítójában is tartott egy tájékoztatót a Dunai Erőművel és az üzemanyag-ellátással kapcsolatban.