Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huRövid bejegyzést tett közzé közösségi oldalán a Tisza Párt elnöke. Magyar Péter egyebek mellett a törvényről, a szabadságról, az állam és a párt viszonyáról, valamint a hazáról fogalmazott meg kijelentéseket.
Magyar Péter rövid bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán, amelyben több, a közéletre és az állam működésére vonatkozó kijelentést fogalmazott meg.

Fotó: Ladóczki Balázs
A törvény nem önkény. A szabadság nem elnyomás. A párt nem az állam. Az igazságtétel nem diktatúra. A politika nem rablás. A haza minden magyaré. Isten hozott az új Magyarországon!
– írta bejegyzésében Magyarország miniszterelnöke.
Korábban beszámoltunk róla, hogy kedden az Országgyűlés elfogadta, Forsthoffer Ágnes pedig aláírta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatallal kapcsolatos jogszabálycsomagot, amely azóta a Magyar Közlöny legfrissebb számában is megjelent.