Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz elmúlt hetek szokását megszakítva ezúttal nem Magyar Péter szólalt fel az Országgyűlésben napirend előtt a kormány nevében, hanem Hegedűs Zsolt. Az egészségügyi miniszter a kórházi várólisták hosszát bírálta, emiatt az előző kormányt hibáztatta. Szintén az előző kormány számlájára írta az infrastruktúra leromlott állapotát, valamint hogy az egészségügyi dolgozók nem kapták meg a megfelelő megbecsülést.

Az Országgyűlés keddi ülésén történt:
- Hegedűs Zsolt szakminiszter a hazai egészségügy helyzetéről beszélt napirend előtt.
- Éles vita alakult ki a frakciók között.
- Megszavazták a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozását.
- Országos közlekedésszervező létrehozásáról, mezőgazdasági és energetikai tárgyú, valamint a kriptoeszközökhöz kapcsolódó módosításról is döntöttek a képviselők.
- Tárgyalják az ügynökakták nyilvánosságáról és a vármegyék visszanevezéséről szóló indítványokat.
Még nem sikerült meggyógyítani a magyar egészségügyet
A magyar egészségügy nagyon beteg – jelentette ki a miniszter. Hozzátette: ez a diagnózis nem az orvosok, az ápolók, a gyógyszerészek és mentősök ellen szól. Szerinte ez is az előző kormány hibája. Hegedűs Zsolt szerint a Tisza-kormány más utat választott azzal, hogy önálló egészségügyi minisztériumot hoztak létre, és állítása szerint több forrást is fordítanak rá.
Majd azzal magyarázkodott, hogy
néhány hét alatt nem lehet a rendszert megjavítani,
de haladnak a dolgokkal. Példaként a kórházi klímarekonstrukciós programot említette.
A miniszter igazi szemléletváltásnak nevezte, hogy szeptembertől nyilvánossá teszik az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatait. Majd a szifilisz-járvány veszélyeit és jelentőségét emelte ki.
Sok háziorvos hiányzik
Apáti István reagálva a miniszter felszólalására elmondta, hogy egyet lehet érteni a diagnózisával, azonban kitért rá, hogy jelenleg is legalább ezer háziorvosi praxis betöltetlen és
közel egymillióan élnek olyan környezetben, ahol nincs háziorvos.
A legolcsóbb betegség, amelyik nem alakul ki, de ott tartunk, hogy Magyarországon a halálesetek 75 százaléka az életmóddal függ össze – figyelmeztetett a Mi Hazánk képviselője. Hozzátette: ide sorolható a stressz, a túlzott mértékű alkoholfogyasztás és drogfogyasztás, a mozgásszegény életmód és a nem megfelelő táplálkozás.

Az egészségügy nemzeti ügy
Rétvári Bence hozzászólását azzal kezdte, hogy rámutatott: az egészségügy nemzeti ügy, ezért drukkol a kormánynak. A KDNP frakcióvezetője szerint fontos, hogy minden kormány sikeres legyen ezen a területen, mert akkor minden magyar család biztonságosabb életet tud élni.
Az elmúlt években uniós összevetésben jelentősen előrelépett Magyarország az egészségben eltöltött évek számában
– hangsúlyozta a frakcióvezető. Majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tisza korábban azt ígérte, hogy minden gyógyszer áfáját csökkentik, ehhez képest szeptembertől csak a vényköteles gyógyszerek áfáját viszik le nullára. Majd emlékeztetett: a Tisza 40–50 forinttal csökkenti majd a vényköteles gyógyszerek árát, míg a korábbi kormány 40–50 százalékkal csökkentette.
Rétvári Bence azt is hangsúlyozta, hogy ők korábban emelték az egészségügyi költségvetést, valamint sokkal több orvos dolgozik Magyarországon, mint a kormányzásuk elején, de a háziorvosi praxisok átlagbevétele és az orvosok bére is emelkedett.
Tapssal vették el az időt Takács Pétertől a tiszás képviselők
Takács Péter hozzászólását azzal kezdte, hogy kérdést intézett az ülést vezető alelnökhöz. „Miért hagyja, hogy a Tisza-frakció folyamatosan bántalmazza az ellenzéki képviselőket a felszólalása közben?” – tette fel a kérdést a Fidesz képviselője. Rámutatott, hogy rögtön rágalmazzák őket, amint felszólalnak, ezért korrekt ülésvezetést kért.
A korábbi egészségügyi államtitkár emlékeztetett: 93 kórházat újítottak fel, 625 orvosi rendelőt építettek, mentőautókat szereztek be és emelték az orvosok bérét. Majd azt is hangsúlyozta, hogy kilencezerrel több orvos és majdnem 20 ezerrel több szakdolgozó van most Magyarországon, mint amikor elkezdték a kormányzást.
Nem az egészségügyben van nagy baj, hanem a Tisza-frakcióban
– hangsúlyozta a képviselő. Majd feltette a kérdést Magyar Péternek, hogy miért csak a vényköteles gyógyszerek áfáját csökkentik, ha korábban az összes gyógyszer kapcsán ezt ígérték. Az emberek nem szeretik, ha átverik őket – tette hozzá.
Takács Péter utolsó mondatára a Tisza-frakció tapsolni kezdett, amivel elvették az időt a felszólalásból, amit a képviselő kifogásolt, azonban összesen csupán 11 plusz másodpercet kapott a felszólalásához.

Hegedűs Zsolt: Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli
Viszontválaszában Hegedűs Zsolt igyekezte védeni azt, hogy a korábbi ígéreteikkel szemben csak a vényköteles gyógyszerek áfáját csökkentik. A miniszter szerint az intézkedés a gyógyszerek döntő többségét érinti, mert a több mint 41 ezer gyógyszerből Magyarországon 35 ezer vényköteles.
Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli
– tette hozzá.
A multiknak kedvez a kormány
Toroczkai László napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy van egy nagyon komoly társadalmi igény arra, hogy a tisztességes, becsületes emberek jogait meg tudják védeni. A Mi Hazánk frakcióvezetője jelezte, a rendpártiság irányába kellene menni.
Majd a politikusbűnözés visszaszorítását hangsúlyozta. Elmondta: támogatják a a visszamenőleges vagyonosodási vizsgálatot és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozását is,
bár utóbbival kapcsolatban vannak aggályaik.
Rétvári Bence felszólalásában rámutatott: a Fidesz és a KDNP részéről tények, számok hangzanak el, a kormányzat részéről pedig indulatok és célok. A KDNP frakcióvezető emlékeztetett: a Tisza azt ígérte, ami jó volt a Fidesz kormányzásából, megtartják. Ehhez képest kivezették a védett üzemanyagárat, kamatstopot és a vidéki otthonfelújítási támogatást is – sorolta. Majd rámutatott:
Ami a multiknak kedvez, az megtörténik. Jól járnak a multik, a nemzetközi cégek, miközben rosszul járnak az emberek.
Hidvéghi Balázs felszólalásában szintén a Tisza be nem tartott ígéreteit emelte ki. A Fidesz képviselője rámutatott: társadalmi egyeztetést ígértek a köztársasági elnök kapcsán is, ez azonban „tragikomédiába” fulladt.
A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy sok rászoruló kiesik az iskolakezdési támogatás jogosultjai közül, miközben bekerülnek olyanok, akiknek kevésbé vagy egyáltalán nincs szükségük erre a támogatásra.

Megszavazta az Országgyűlés: létrejön a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal
A parlament tiszás többsége elfogadta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) felállításáról szóló törvényjavaslatot. Ez azt jelenti, hogy a hivatal minden szükséges költségvetési forrást és jogi felhatalmazást megkap a munkájához. Az új hivatalnak csak az Országgyűlés felé lesz beszámolási kötelezettsége, az ígéretek szerint a kormánytól függetlenül fog működni.
Az NVVH hivatalosan csak a jogszabályoknak van alárendelve, más szervtől vagy személytől nem fogadhatnak el utasítást.
A Tisza-frakció által megszavazott hivatalt az ellenzők az ÁVH-hoz hasonlítják, ugyanis a közvagyon visszaszerzése és védelme érdekében nyomozati és vádképviseleti hatásköröket gyakorolhat, illetve kérheti a rendőrség, az ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy egyéb szerv közreműködését. Ráadásul a hivatal közvagyonvédelmi kockázatértékelést, közvagyonvédelmi vizsgálatot végezhet, és felügyelet alá vonást rendelhet el. Emellett joga van belépni a vizsgálathoz kapcsolódó helyiségekbe, irattárakba, raktárakba és szerverszobákba is. Valamint átnézhet minden releváns iratot, nyilvántartást, szerződést, elektronikus adatrögzítőt és vizsgálhatja a felügyelet alá vont gazdálkodó szervezet fizetési számláját és pénzügyi eszközeit is.
Az Országgyűlés ezen kívül megszavazta a közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő létrehozása érdekében szükséges törvénymódosításokat. A képviselők egyhangúan támogatták a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény módosítását.
A többség szintén támogatta a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szereplő energetikai tárgyú vállalások teljesítéséhez szükséges törvények módosításáról szóló javaslat elfogadását. Ahogy a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok végrehajtása és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények módosításáról szóló javaslatot is elfogadta a többség.
Végül a kriptoeszköz-átváltási szolgáltatást érintő egyes törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló javaslatot is elfogadta az Országgyűlés.

A határozathozatalokat követően az Országgyűlés általános vitán tárgyalja az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló javaslatot, amellyel szélesebbre nyithatják az ügynökakták hozzáférhetőségét. Megvitatják azokat a törvényeket is, amelyek a vármegyék megyére való visszanevezéséhez kapcsolódnak.