Sonnevend Pál nem válaszolt a kinevezését érintő kérdésekre

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Hende Csaba alkotmánybírói mandátuma júliusban ért véget, helyére az Országgyűlés a Tisza jelöltjét választotta meg. A kinevezett Sonnevend Pál a Magyar Nemzetnek nem válaszolt a megbízatásának körülményeit érintő kérdésekre, ugyanakkor megerősítette, hogy továbbra is fenntartja az Alkotmánybíróság átalakításáról korábban megfogalmazott álláspontját.
Vágólapra másolva!

Sonnevend Pál elfogadta a Tisza jelölését arra az alkotmánybírói helyre, amely Hende Csaba mandátumának megszűnésével üresedett meg. A Magyar Nemzet szerint Hende közvetlen alkotmányjogi panaszt nyújtott be az alkotmánybírósági törvény érintett rendelkezései ellen, emellett két kapcsolódó utólagos normakontroll-eljárás is folyamatban van.

Sonnevend Pál korábbi írásában több, az Alkotmánybíróság működését és összetételét érintő változtatást is javasolt.
Sonnevend Pál korábbi írásában több, az Alkotmánybíróság működését és összetételét érintő változtatást is javasolt
Fotó: Facebook/Tisza-frakció 

Az Alkotmánybíróság nyilvántartása szerint Hende Csaba mandátuma július 19-én ért véget. Ennek előzménye az Alaptörvény 17. módosítása volt, amely szerint tizenkét évnyi korábbi képviselői megbízatás vagy három megválasztás után valaki már nem választható újra országgyűlési képviselővé. Mivel Hende több mint tizenkét évig volt képviselő, az új szabály rá is vonatkozott, az alkotmánybírósági törvény alapján pedig ezzel alkotmánybírói megbízatása is megszűnt.

Sonnevend Pál nem válaszolt a Magyar Nemzet kérdéseire

A Magyar Nemzet még megválasztása előtt megkereste Sonnevend Pált, akit többek között arról kérdeztek, elfogadhatónak tartja-e Hende mandátumának idő előtti megszűnését, illetve miért nem várta meg a jelölés elfogadásával a folyamatban lévő alkotmánybírósági eljárások lezárását. Sonnevend megválasztott alkotmánybírói státuszára hivatkozva nem válaszolt ezekre a kérdésekre.

A Magyar Nemzet felidézte Sonnevend Pál május 9-én, a Verfassungsblogon megjelent „Constitutional Repair!” című írását is. A tanulmányban a jogász több, a magyar közjogi intézményrendszert érintő változtatás lehetőségét is felvetette.

Ezek között szerepelt az Alkotmánybíróság létszámának 15-ről 11 főre csökkentése, majd egy átmeneti időszak után a hivatalban lévő alkotmánybírák mandátumának lezárása. Felvetette a korábban eltörölt 70 éves korhatár visszaállítását is oly módon, hogy az a már hivatalban lévő alkotmánybírákra is vonatkozzon.

Írásában foglalkozott továbbá a Kúria elnökének helyzetével, a médiahatóság és a közmédia átalakításával, az Európai Ügyészséghez való csatlakozással, valamint a választási szabályok, a sarkalatos törvények és a különleges jogrend garanciáinak módosításával.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!