Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huÚj politikai rendőrség alakul – hívta fel a figyelmet Bóka János. A Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán leszögezte: a Fidesz–KDNP-frakció nem támogatta a Tisza Párt önkényének kiteljesítését szolgáló új politikai rendőrséget, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) felállítását. A Tisza Párt az alkotmányos intézmények vezetőinek és politikai ellenfeleinek kiiktatását követően most a teljes magyar társadalom felett hoz létre egy új erőszakszervezetet – mutatott rá.

Az új ÁVH ezután mindenkit megfigyelhet, eljárás alá vonhat és bárkit tönkretehet. Magánemberek és cégek vagyona is a politikai bosszú és elrettentés célpontjává válhat
– hangsúlyozta a frakcióvezető. Jelezte: a „Tisza Párt politikai pártrendőrsége” a törvény szerint a jövőben vizsgálódhat, nyomozhat, vádat emelhet és állíthatja fel a vádképviseletet, de önkényesen magához vehet eljárásokat az ügyészségtől is. Lehallgathat, kényszerítő eszközökről dönthet, fedett nyomozókat alkalmazhat, besúgóhálózatot építhet ki, nyomást gyakorolhat és megfélemlíthet. Vagyont foglalhat le, cégvezetést vehet át – sorolta. Hozzátette:
mindezt jogorvoslat, felügyelet, ellenőrzés és korlátok nélkül, egyedül a hatalmon lévő párt utasításainak megfelelően.
A frakcióvezető rámutatott: az új ÁVH vezetőinek mentelmi jog jár, így nyilvánosan megbélyegezhetnek bárkit anélkül, hogy felelniük kellene a nyilatkozataik valóságtartalmáért. Sőt, az új ÁVH maga vizsgálja meg és kezeli a saját intézkedéseivel szembeni panaszokat is – tette hozzá.
Mindez nem más, mint a totális, ellenőrzés nélküli önkény
– jelentette ki Bóka János. Hozzátette azt is, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt a látszatra sem ad: nem véletlen, hogy lefoglalták a Fidesz összes szerverét, a jövőben így a legnagyobb ellenzéki párt teljes tagnyilvántartása, belső levelezése és minden adat az új politikai rendőrség rendelkezésére áll. Magyar Péter totális önkényt épít, amely ellen kötelességünk minden törvényes eszközzel fellépni – hangsúlyozta.
Magyar Péter szerint a Tisza egyik legfontosabb ígéretét teljesítette
Ahogy az Origo már beszámolt róla, ma az Országgyűlés tiszás többsége megszavazta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállításáról szóló törvényjavaslatot. Ez azt jelenti, hogy a hivatal minden szükséges költségvetési forrást és jogi felhatalmazást megkap a munkájához. Az új hivatalnak csak az Országgyűlés felé lesz beszámolási kötelezettsége, az ígéretek szerint a kormánytól függetlenül fog működni.
Magyar Péter szerint történelmi döntést hozott a parlament, és óriási lépést tett a Tisza egyik legfontosabb vállalása érdekében.
– A Fidesz széteső frakciója hiába szavazott nemmel a korrupcióellenes küzdelemre és a nemzeti vagyon visszaszerzésére, a Tisza országgyűlési képviselői biztosították a javaslathoz a többséget.
Itt az idő, hogy elinduljon a valódi tisztítótűz, elinduljon az érdemi munka, és felálljon végre Európa legerősebb korrupció-ellenes intézménye. Ehhez minden szükséges segítséget meg fogunk adni
– jelentette ki új videójában a kormányfő.
A miniszterelnök szerint az egész ország várja, hogy az intézmény minél hamarabb eredményesen működni kezdjen, de azt is joggal várják el a magyarok, hogy az új korrupcióellenes intézmény minden ügyben a legnagyobb alapossággal és precizitással járjon el.

– A ma elfogadott törvény kijelöli számunkra a következő lépéseket. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és négy elnökhelyettesét harminc napon belül meg kell választani. Ezekbe a pozíciókba pártpolitikától független, kiváló szakembereknek kell kerülniük, akik a törvény betűje és szelleme szerint járnak el a magyar emberek és a magyar nemzet érdekében – közölte Magyar Péter. Kifejtette: miután az elnök és az elnökhelyettesek leteszik az esküt, elkezdődik a hivatal felépítése, a nyomozók, pénzügyi elemzők, adószakértők, ügyészek és egyéb jogi szakértők felvétele, akik azon fognak dolgozni, hogy kiderüljön, kihez és milyen illegális úton került a magyar emberek több ezer milliárd forintja.
– A hivatal a kormánytól teljesen függetlenül fog működni, nyomozásokat kezdeményez majd, saját jogon vizsgálódik, eljárásokat indít, és a vádat is képviselni fogja, szigorúan jogállami keretek között – állította a miniszterelnök. Emlékeztetett, hogy a Fidesz a terror leggyalázatosabb intézményéhez, az ÁVH-hoz hasonlította a hivatalt, amely a kommunista párt politikai rendőrsége volt, ahol magyarok ezreit nyomorítottak meg. Szerinte az ő emléküket alázta meg a Fidesz „ezzel a gusztustalan hasonlattal”.