Hatalmas várakozás övezi Orbán Viktor hamarosan kezdődő beszédét

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Fidesz elnöke ismét ellenzéki politikusként tér vissza Tusványosra. Orbán Viktor beszédét hatalmas várakozás övezi. Elemzők szerint elsősorban a belpolitikára fókuszáló előadás várható, Orbán Viktor részletes bemutatja az ellenzéki politizálás új stratégiáját, felrázva a jobboldali tábort.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor hamarosan, 9:30-kor előadást tart Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke szerdán tartott egy sajtótájékoztatót az új parlamenti frakcióvezetővel, Bóka Jánossal, de most először fog beszédet mondani az áprilisi választási vereség óta, ezért előadását hatalmas figyelem övezi. 

Orbán Viktor, Tusnádfürdő
Meghatározó lehet Orbán Viktor Tusnádfürdői beszéde Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor még csütörtökön érkezett Erdélybe, támogatói ujjongva fogadták már a reptéren is. A Fidesz elnöke 17 év után szólal fel ismét ellenzéki politikusként Tusványoson, ugyanis utoljára 2009-ben fordult elő utoljára, hogy nem kormányfőként vett részt a fesztiválon.

Orbán Viktor tusványosi előadása mindig hosszú időre meghatározta a közbeszédet.

A várakozások azért is nagyok, mert várják a pártelnök iránymutatását az immáron ellenzéki Fidesz megújulásához.

Orbán Viktor pénteken annyit üzent a helyszínről: 

Voltunk, vagyunk, leszünk!

 

Orbán Viktornak fel kell ráznia a jobboldali tábort

Deák Dániel politikai elemző emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor már a héten ismertette az ellenállási nyilatkozatot, és jelezte, hogy Tusnádfürdőn részletesen is bemutatja az ellenzéki politizálás új stratégiáját. A beszéd másik fontos célja várhatóan a jobboldali tábor felrázása lesz. Az elmúlt hetekben sok jobboldali szavazó hiányolta a határozott politikai iránymutatást, így a tusványosi felszólalás alkalom lehet arra, hogy Orbán Viktor új lendületet adjon a közösségének. Deák Dániel szerint ezúttal a belpolitika is minden bizonnyal a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kap majd. A választások utáni helyzet, az ellenzéket érintő fejlemények és az aktuális belpolitikai folyamatok mellett természetesen geopolitikai értékelésre is számítani lehet.

Merre van az előre?

Dornfeld László, az Alapjogokért Központ elemzője korábban az Origónak azt mondta: nem valószínű, hogy a beszédben a szükségesnél nagyobb hangsúlyt kapnak majd a magasröptű, nemzetközi fókuszú „világmegfejtések”. – A Fidesz és a nemzeti oldal jelenleg próbálja egyben tartani magát. Látjuk, hogy sok minden, amit maradandónak hittünk, szétmállik a szemünk előtt. Ez sokak számára komoly megpróbáltatás, és azt látom a saját környezetemben is, hogy egyeseket már-már depresszió közeli állapotba taszított – fogalmazott, majd rámutatott: „az emberek most arra várnak, hogy Orbán Viktor megmondja: szerinte merre van az előre, hol lehet kitörni ebből a lefelé tartó spirálból, és hogyan tud újra megerősödni a politikai közösség”.

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta lapunknak: szerinte a pártelnökön látszik, még mindig nem dolgozta fel, hogy már nem a Fidesz van kormányon. – A választási vereség óta lényegében ugyanazokat mondja, mint korábban. Nem látok önkritikát, nem látok valódi helyzetelemzést. Mindig másokban találja meg a hibát, saját magában és a Fideszben nem. Amíg nem végzik el ezt az önkritikus, alapos elemzést, addig szerintem még a talpra állás kísérletére sem lesz valódi esélyük – mondta, hozzátéve, szerinte a Fidesz Orbán Viktor vezetésével már nem tud működni. 

Mint arról beszámoltunk, kedden a Fidesz ellenállási nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezték: 

az új politikai rendszer „illegitim”, mert szerintük az Alaptörvény megsértésével jött létre, és célja a hatalom kizárólagos birtoklása.

A pártelnök szerdán – Bóka János frakcióvezetői megválasztása és a Fidesz kommunikációs hálózatát megbénító ügyészségi akció miatt összehívott – sajtótájékoztatóján elárulta azt is, hogy Tusványoson azt is kifejti részletesen, milyen eszközökkel tervezik visszaállítani a jogállamot.

Itt lehet élőben nézni Orbán Viktor beszédét

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!