Semjén Zsolt felvetette a KDNP önállósodását Tusnádfürdőn

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az idei Tusványos is bővelkedik felejthetetlen zenei élményekben és elmélyült politikai programokban. A 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik előadója, Semjén Zsolt felvetette az önálló KDNP szükségességét. Szatmáry Kristóf Tusnádfürdőn arról beszélt: a Fidesznél arra számítanak, hogy a párt elnökségének kétharmadát vezetőszáron vihetik el.
Vágólapra másolva!

A 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csúcspontjának számító szombati nap nem csak zenei felhozatalát tekintve lesz nagyszabású, hanem azért is, mert ezen a napon tart előadást Orbán Viktor. Azonban az eddigi napokban sem unatkoztak a résztvevők az erdélyi Tusnádfürdőn. A hazai jobboldal egyik legfontosabb találkozóhelyén már eddig is különleges programok, ikonikus zenei előadók és elgondolkodtató közéleti, politikai beszélgetések várták és várják az érdeklődőket.

Tusványos, Bálványosi Nyári Szabadegyetem, TusványosBálványosi, 2026.07.23. Tusnádfürdő
Zenei programok, érdekes közéleti témák és elgondolkodtató politikai beszédek várják az érdeklődőket Tusnádfürdőn (Fotó: Havran Zoltán)

Cikkünkben ezekről a témákról olvashatnak:

  • Bőséges programkínálat Tusnádfürdőn.
  • Szatmáry Kristóf arra számít, hogy bilincsben viszik el a Fidesz vezetőit.
  • Önálló KDNP-ről beszélt Semjén Zsolt.
  • Miért nincs ott Magyar Péter?
  • Orbán Viktor a Fidesz megújulását hirdeti meg szombati előadásában.

A tusványosi programok kedden kezdődtek, és ezúttal is a nappali szabadegyetem és az esti koncertek, táncházak, bulik váltják egymást. A programokat mintegy harminc színpadon, sátorban és csűrben tartják. Az előző évekhez hasonlóan nappal a figyelem fókuszában idén is a nemzetpolitikai kérdések és a geopolitikai kihívások állnak, míg este olyan fellépők várják a bulizni vágyókat a nagyszínpadon, mint az Edda Művek, az Ismerős Arcok, az Anna and the Barbies, Szabó Balázs Bandája vagy a Kowalsky meg a Vega, de táncház is várja a táncoslábúakat.

Tusványos, Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, TusványosBálványosi, 2027.07.24.
Fotó: Havran Zoltán

A legnagyobb figyelem Orbán Viktor szombat délelőtti előadására hárul a nagyszínpadon, amely sokak szerint történelmi és vízválasztó lesz az áprilisi választások után. A Fidesz elnöke mellett több más politikus is ellátogatott az eseményre.

Panyi Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője Hont Andrással beszélgetett Tusnádfürdőn arról, hogy a bosszú és leszámolás vezérli a Tisza-kormányt. Azt is fejtegették, mit lehet ez ellen tenni.

Szűcs Gábor csütörtökön és pénteken is tartott előadást Tusványoson. A fideszes képviselő a közösségi oldalán elmondta, hogy a nemzeti minimumról és a politizálás jelenlegi kereteiről beszélgetett Dúró Dórával és Schiffer Andrással csütörtökön.

Felemelő volt látni, hogy az érdeklődők egy háromszor ekkora sátrat is megtöltöttek volna!

– írta. Hozzátette: pénteken mások mellett Bóka Jánossal lépett színpadra.

Tusványos, Bálványosi Nyári Szabadegyetem, TusványosBálványosi, 2026.07.23.
Fotó: Havran Zoltán

Százas lista: leszámolásra készül a Fidesz vezetői ellen a Tisza

Mindenki készüljön arra, hogy fél év múlva a Fidesz elnökségében ülő emberek kétharmadát vezetőszáron vihetik el – idézte fel a párt ülésén elhangzottakat Szatmáry Kristóf egy tusványosi kerekasztal-beszélgetésen. A korábbi országgyűlési képviselő nem nevezte meg, hogy ezt ki mondta. A Fidesz elnökségi tagja a 444-nek később kifejtette, hogy belső információik szerint van egy százas lista, amin a hatalom ha törik, ha szakad, végig akar menni.

A cirkusz szempontjából vezetőszáron el akarják vinni a Fidesz felső vezetését és alsóbb szintű politikusait is

– hangsúlyozta. Hozzátette: az hangzott el az ülésen, hogy az elnökségben ülő emberek kétharmada valamilyen rendőri atrocitás alá fog esni a következő néhány hónapban, és erre mindenki készüljön fel.

Tusványos, Bálványosi Nyári Szabadegyetem, TusványosBálványosi, 2026.07.23.
Fotó: Havran Zoltán

Önállósul a KDNP

Pénteken az előző kormány miniszterelnök-helyettese, Semjén Zsolt is részt vett a nemzetpolitikai panelbeszélgetésen. A KDNP helyzetéről is nyilatkozott a helyszínen a sajtó képviselőinek.

– Jobbszélre csúsztunk, ahol nincs több szavazó, és ezáltal a jobbközép kiüresedett. Új helyzet van, nem csak a politikai vereség miatt, hanem mert nem tudjuk, hogy a Tisza-kormány milyen választási rendszert fog csinálni. Arányos választási rendszer esetén a jobbközép pártoknak önállóan is el kell tudniuk indulni a választáson – idézte Semjén Zsolt nyilatkozatát a Blikk. Beszámolt róla, hogy számot vetettek azzal, hogy mi okozta a vereséget, és arra jutottak, hogy

a KDNP-nek saját arcokat kell felépítenie saját programokkal.

Szerinte a Fidesz egy széles gyűjtőpárt, a KDNP pedig világnézeti párt. Sok teret lát a KDNP előtt, hogy az önállóságát megmutassa keresztényszociális alapon.

A kormány nem vesz részt, Magyar Pétert nem is hívták

Magyar Pétert azért nem hívták meg az eseményre, mert a szervezők szerint az elmúlt időszakban nem a párbeszéd kultúráját tükrözték megnyilvánulásai. Meghívták viszont a kormány több meghatározó képviselőjét, mint Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert, valamint Kapitány István gazdasági és energetikai minisztert is – mondta el Németh Zsolt, a tábor egyik főszervezője a Magyar Nemzetnek. Hozzátette: Velkey György László, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról tájékoztatta őket, hogy

a kormány nem kíván részt venni az idei Tusványoson.

Gulyás Gergelyt is hívták, de lemondta a programot. A Fidesz frakciójának éléről távozott képviselő a Magyarország és Románia helyzete a változó Európában című beszélgetésen vett volna részt.

Tusványos, Bálványosi Nyári Szabadegyetem, TusványosBálványosi, 2026.07.23.
Fotó: Havran Zoltán

Orbán Viktor már megérkezett Tusnádfürdőre

A Fidesz elnöke csütörtökön érkezett Erdélybe, ahol ujjongva fogadták már a reptéren is. A korábbi miniszterelnök tizenhat év kormányzás után ismét ellenzéki politikusként vesz részt a fesztiválon. Orbán Viktor tusványosi előadása mindig hosszú időre meghatározta a közbeszédet. Az idei Tusványos azért is különleges, mert a Fidesz elnöke szombaton délelőtt fél tíztől a választási vereség után először szólal fel nyilvánosan, amelytől az immáron ellenzéki Fidesz megújulásához várnak iránymutatást.

Dornfeld László, az Alapjogokért Központ elemzője korábban azt mondta az Origónak, hogy az előadásról a Fidesz megújulásának irányát várja, Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint viszont már romokban van a párt, és Orbán Viktorral egyébként sem képes a megújulásra.

Azt már előzetesen lehet tudni az előadásról, hogy mindenképp kitér majd a Fidesz kedden kiadott ellenállási nyilatkozatára, amelyben leszögezték: az új politikai rendszer „illegitim”, mert szerintük az Alaptörvény megsértésével jött létre, és célja a hatalom kizárólagos birtoklása. A pártelnök szerdán – Bóka János frakcióvezetői megválasztása és a Fidesz kommunikációs hálózatát megbénító ügyészségi akció miatt összehívott – sajtótájékoztatóján elárulta azt is, hogy Tusványoson azt is kifejti részletesen, milyen eszközökkel tervezik visszaállítani a jogállamot.

A szombati előadást a Hír TV és az Origó élőben közvetíti délelőtt fél tíztől.

Forrás: Facebook

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!