Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz Alkotmánybíróság visszautasította mindhárom indítványt, amelyet az Alaptörvény módosításával kapcsolatban nyújtott be a Fidesz és a KDNP – közölte az Alkotmánybíróság. A két párt július végén kezdeményezett utólagos normakontrollt.

Három ügyben döntött az Alkotmánybíróság
Az alkotmánybírák eredetileg múlt csütörtökön tárgyalták volna az indítványokat, de végül csak a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra (kekva) vonatkozó Alaptörvény-módosítást támadó indítványról hoztak döntést: hatáskör hiányában elutasították.
A testület hétfőn három ügyben hozott döntést:
- Alkotmánybírói korhatár: a bírák és alkotmánybírók 70 éves felső korhatárának visszaállítása, aminek következtében a testület 15 tagja közül többeknek, köztük Polt Péter elnöknek szeptember 1-jével távoznia kell.
- Az államfő megbízatásának megszűnése: a módosítás azonnali hatállyal megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatását.
- Képviselői cikluskorlát: az Alaptörvény új szabálya szerint nem szerezhet parlamenti mandátumot az, aki legalább 12 évig vagy három cikluson keresztül már országgyűlési képviselő volt.
A Fidesz kezdettől fogva alkotmányellenesnek és
a jogállamiságot sértő lépésnek nevezte Sulyok Tamás eltávolítását,
amit az Országgyűlés tiszás többsége fogadott el az Alaptörvény 17. módosításával. A parlament azóta megválasztotta Magyarország új köztársasági elnökét, Baka Andrást. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a folyamatban, mivel azt illegitimnek nevezte, így jelöltet sem állítottak.
Magyar Péter ezt is kipipálta
Akkor ez is pipa – kommentálta a miniszterelnök az Alkotmánybíróság döntését. Magyar Péter szerint a döntés azt jelenti, hogy „alkotmányos volt Sulyok Tamás eltávolítása, a 12 éves képviselői cikluskorlát és a 70 éves alkotmánybírói korhatár is”.
A pillanat, amikor a Fidesz által megválasztott alkotmánybírók elkaszálták a Fidesz minden beadványát
– jegyezte meg bejegyzésében a kormányfő.
A Fidesz nem adja fel
„Tégláról téglára épül az önkény. A lefejezett és megfélemlített Alkotmánybíróság mai határozata az önkény felé vezető további lépések előtt nyitja meg az utat” – írta a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán.
Bóka János rámutatott:
Ha a köztársasági elnököt személyre szabott jogalkotással el lehet távolítani, akkor ma Magyarországon a Tisza-többség bárkivel bármit megtehet.
A Fidesz folytatja az önkénnyel szembeni békés és törvényes ellenállást, és annak minden eszközével élni fog parlamenten belül és kívül – hangsúlyozta a frakcióvezető.
