Bóka János: Az előző kormány eredményei akadályozták meg az összeomlást

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Tisza-kormány hónapokig nem készült fel az energetikai válságra, ezért csak kapkodni tudott, amikor bekövetkezett a probléma – erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Fidesz frakcióvezetője. Bóka János szerint a kabinet képtelen volt érdemben kezelni a helyzetet, miközben a magyar emberekre és a vállalkozásokra hárította a terhek jelentős részét. Úgy vélte, a kormány inkább kommunikációval, mint szakmai intézkedésekkel reagált a kialakult helyzetre. Az interjúban szó volt még a frakcióvezetői egyeztetésről, a közmédia körüli vitáról és az új köztársasági elnök megválasztásáról is.
Vágólapra másolva!

– Hetek, hónapok lettek volna a magyar kormánynak a válsághelyzet elkerülésére, vagy legalábbis a káros következményeinek az enyhítésére. Ez szemmel láthatóan nem történt meg. Még egy-két héttel ezelőtt is a miniszterelnök a parlamentben mélyen hallgatott, úgy tűnt, hogy ilyen válsághelyzet nem is létezik – mutatott rá a Magyar Nemzetnek adott interjújában Bóka János. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője többek között a Tisza-kormány válságkezeléséről osztotta meg gondolatait. 

Bóka János szerint az előző kormány eredményei akadályozták meg az összeomlást (Fotó: Mirkó István)
Bóka János szerint az előző kormány eredményei akadályozták meg az összeomlást (Fotó: Mirkó István)

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Magyar Péter vezette kormány felkészületlenül, kapkodva és vezetés nélkül kezelte az energetikai válságot, ezért nem volt képes annak érdemi kezelésére. Bóka János úgy véli, a kabinet az ipari szereplőket a kapacitások, a lakosságot pedig a fogyasztás csökkentésére kényszerítette, miközben a kieső villamos energiát drágán kellett megvásárolnia. A politikus szerint mindez sok pénzébe kerül a magyar embereknek. Úgy fogalmazott, a kormányt inkább a „Facebook-kormányzás”, a politikai tisztogatások és az intézmények megszállása foglalkoztatta, mint a válságokra való felkészülés, ezért kérdésesnek tartja, miként kezeli majd a következő kihívásokat, például az aszályt, a turizmus helyzetét vagy a gáztározók feltöltését.

A Fidesz-kormányok már csírájába elfojtották a válsághelyzetek kialakulását

Emlékeztetett, ezzel szemen az előző kormányok az ehhez hasonló energetikai válsághelyzetek kialakulását mindig elkerülték. Ilyesfajta energiaválságra eddig Magyarországon még nem került sor. Bóka János szerint az, hogy a magyar energiahálózat nem omlott össze, két dolognak köszönhető:

  1. az önkéntes fogyasztáskorlátozásnak, 
  2. másrészt pedig az előző kormány által végrehajtott energetikai fejlesztéseknek. 

– Az, hogy csak a csúcsidőszakban jelent gondot a paksi atomerőmű termelésének a kiesése, annak a napelemprogramnak köszönhető, amit az előző kormány megvalósított – hangsúlyozta, majd leszögezte:

a jelenlegi kormány az előző kabinet eredményeire építve tudta egyáltalán elkerülni az összeomlást. 

Rámutatott: egy ilyen válságkezelés az elmúlt 16 évben mindig úgy nézett ki, hogy hónapokkal a válsághelyzet bekövetkezése előtt felálltak azok a tanácsadó testületek, amelyek tudták segíteni a miniszter vagy a miniszterelnök munkáját. Erre azonban szerint most nem került sor. 

Bóka János szerint politikai vitába torkollt a frakcióvezetői egyeztetés

A beszélgetésben szó volt a Forsthoffer Ágnes ideglenes köztársasági elnök által összehívott egyeztetésről is. Bóka János elmondt: arra számított, hogy a miniszterelnök ismerteti a válságkezelési stratégiát és konkrét intézkedéseket jelent be, erre azonban nem került sor. Úgy vélte, a megbeszélés inkább politikai vitába torkollott, ami szerinte azt mutatja, hogy a kabinet kommunikációs, nem pedig szakmai eszközökkel próbálja kezelni a válságot.

A közmédia körül kialakult helyzet kapcsán azt mondta, annak vezetőinek leváltása is a „Facebook-kormányzás” példája. Úgy fogalmazott, „elérkezett a törvényerejű kommentek időszaka”, amikor személyi döntések Facebook-kommentek alapján születnek. Szerinte ez ellentmond a Tisza Párt korábbi ígéretének a politikai befolyástól mentes közmédiáról, és azt üzeni, hogy Magyar Péter egyetlen kommenttel is felülírhat kinevezéseket.

Az interjú végén kitértek az új államfő megválasztására is. Bóka János ismét megerősítette, hogy a Fidesz nem vesz részt az új köztársasági elnök megválasztásában. Álláspontja szerint Sulyok Tamás Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke, megbízatásának megszüntetését pedig alkotmányellenesnek nevezte. Hozzátette: a megválasztandó államfőt személyétől függetlenül illegitimnek tartják, ezért a Fidesz parlamenti és parlamenten kívüli eszközökkel is tiltakozni kíván a folyamat ellen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!