Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huBús Balázst június 23-án tartóztatták le, azóta a szegedi Csillag börtön előzetes letartóztatási részlegén, különleges felügyelet alatt tartják. A fideszes politikus korábban Óbuda polgármestere és a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke is volt. Élettársa, Balogh Mária most a lengyel DoRzeczy lapnak adott interjút, amelyben Bús Balázs fogva tartásáról és a börtönben uralkodó körülményekről is beszélt.

Poloskák és rendkívüli hőség nehezítik Bús Balázs mindennapjait
Balogh Mária elmondása szerint Óbuda korábbi polgármestere különleges felügyelet alatt áll, szigorúan elkülönítik a többi fogvatartottól,
celláját pedig naponta mindössze egy órára hagyhatja el.
A cellában poloskák vannak, amelyek annyira összecsípték a politikus karját, hogy ekcéma is megjelent rajta. Vitaminokat is kért, de Balogh Mária szerint egyelőre csak az ehhez szükséges kérelem nyomtatványait kapta meg.
A politikust naponta egy órára engedik ki a sétálóudvarra. Élettársa azt állította, hogy erre délben kerül sor, amikor a nyári hőségben az árnyékban mért hőmérséklet is meghaladhatja a 40 fokot.
Három hétig nem tudtak kapcsolatba lépni
Balogh Mária szerint Bús letartóztatása után három hét telt el az első kapcsolatfelvételig. Jelenleg hetente legfeljebb 80 percet beszélhetnek telefonon, levelezhetnek, személyesen pedig
havonta két alkalommal, legfeljebb egy órára találkozhatnak.
A nő azt is elmondta, hogy egy ruhákat és két könyvet tartalmazó csomagból csak a ruhák jutottak el hozzá.
Élettársa szerint Bús Balázs a nehéz körülmények ellenére jól tartja magát. Sokat imádkozik, ártatlannak tartja magát, és a családja, valamint támogatói segítsége is erőt ad neki a fogva tartás alatt.
Megszólalt Bús Balázs, miután meggyanúsították az óbudai korrupciós ügyben
Közleményt adott ki Bús Balázs, miután a Központi Nyomozó Főügyészség az óbudai korrupciós ügyben hivatali visszaéléssel, illetve vezető beosztású hivatalos személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsította meg.
A volt III. kerületi polgármester azt állította, hogy hamis vádak alapján indult ellene eljárás, politikai fogolynak nevezte magát, és úgy fogalmazott, hogy szerinte Magyarországon megszűnt a jogállam és a demokrácia. A közleményt védőjén keresztül juttatta el, és a kihallgatása során az ügyészséget is tájékoztatta arról, hogy nyilvánosságra hozza.