Takarékossági intézkedéseket vezettek be a Sándor-palotában

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az energia- és vízfelhasználás csökkentését célzó intézkedéseket vezettek be a Sándor-palotában. Arra is ügyeltek, hogy a műemléki épület és az ott őrzött műtárgyak védelme továbbra is biztosított legyen.
Vágólapra másolva!

Az energiatakarékosság jegyében új intézkedéseket vezettek be a Sándor-palotában – erről Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök számolt be Facebook-oldalán.

Az új intézkedések célja az energiatakarékosság és a vízfelhasználás csökkentése
Az új intézkedések célja az energiatakarékosság és a vízfelhasználás csökkentése 
Fotó: Forsthoffer Ágnes Facebook-oldala

Bejegyzése szerint a történelmi épület esetében az energia- és vízfelhasználás mérséklése mellett kiemelt szempont, hogy a műemléki környezet és az ott található műtárgyak állapota ne sérüljön.

A közlés szerint ennek érdekében több intézkedést vezetnek be, köztük:

  • a párásító és légbefúvó berendezések leállítását délután 17 óra és reggel 7 óra között,
  • a beállított hőmérséklet emelését,
  • a zsalugáterek zárását,
  • az esti épületvilágítás kikapcsolását,
  • valamint – ahol lehetséges – a home office alkalmazását és a Díszőrség tevékenységének szüneteltetését.

Forsthoffer Ágnes szerint ezek az intézkedések jelentős energia- és vízmegtakarítást eredményezhetnek.

Bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a takarékosság nemcsak az intézmények, hanem a lakosság számára is fontos feladat. Arra kérte az embereket, hogy saját otthonukban és munkahelyükön is gondolják át, milyen lépésekkel csökkenthetik energia- és vízfelhasználásukat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!