Komoly béremelést várnak a rendőrök, többjüknek hó végén már párizsira sem telik

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Jelentősen átalakítják a rendvédelmi dolgozók fizetését. Egy elképzelés szerint a rendőrök nem kapnak több fegyverpénzt. Pósfai Gábor belügyminiszter konkrétumokat még nem közölt. A hivatásos állomány jelenleg bizonytalanságban él.
Vágólapra másolva!

Mint arról az Origo beszámolt, aggódnak a rendvédelmi dolgozók: Pósfai Gábor belügyminiszter még mindig nem tud semmi konkrétumot a beígért béremelésről, de a fegyverpénz kivezetését belebegtette. Pósfai sem százalékot, sem összeget, sem időpontot nem mondott. Mindössze annyit közölt, hogy augusztus végéig teszi le javaslatait a kormány asztalára, és azt is hangsúlyozta: a végső döntés nem rajta múlik, hiszen a minisztériumok egymással versenyeznek a költségvetési forrásokért. A belügyminiszter úgy fogalmazott: „Nem olyan egyszeri juttatást tervezünk, mint a fegyverpénz: a teljes bértáblát szeretnénk átalakítani.” A fegyverpénz egyébként a hivatásos dolgozók 6 havi illetményének felel meg, így annak mértéke személyenként változó.

Mi lesz a fegyverpénz sorsa?
Eltörlik a rendőrök fegyverpénzét? Fotó: KLAUDIA RADECKA / NurPhoto

Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára az Origo megkeresésére elmondta: fontos tisztázni, hogy a fegyverpénzt nem lehet kivezetni, hiszen voltaképpen be sem vezették. A szervezet már az elmúlt 10 évben el szerette volna érni, hogy a juttatást foglalják törvénybe, és rendszeresen folyósítsák. A korábbi tárgyalásokon felmerült, hogy 3 évente jár majd az állománynak, végül 2022-ben és 2026-ban fizették ki.

– A pénzt tulajdonképpen spontán adták a hivatásos állománynak, de semmilyen jogszabály nem rendelkezett róla – mondta a főtitkár, és hozzátette: most kezdődött tárgyalássorozat a szakszervezet és a szaktárca között, de egyelőre kérdés, hogy mit ajánl a kormányzat.

– Szeretnénk elérni, hogy a rendőri pálya tisztességes díjazással honorált hivatás legyen. Ennek a része egy komoly alapbér, mellette pedig egyéb juttatások. A  mondás szerint duplán ad, aki gyorsan ad. Arra törekszünk, hogy a kormány mihamarabb döntse el, mennyi pénzt szán a rendőrségre és a dolgozóira. Ígéretek ugyan elhangzottak, de kézzelfogható döntés még nem született – fogalmazott Pongó, aki szerint egy biztos: az állomány hangulata „forró”.

– Rengetegen várják a komoly béremelést. Ha ez nem történik meg, nagy lesz a csalódottság, ami további leszerelésekhez vezethet. Volt olyan év, amikor 2000 rendőr hagyta ott a pályát, de átlagosan évente 1000 egyenruhás néz más hivatás után – szögezte le a főtitkár.

Beépítik a fegyverpénz a rendőrök fizetésébe?

Állományonként és beosztásonként eltérőek a fizetések, de kijelenthető, hogy egy kezdő tiszthelyettes átlagosan nettó 350 ezer forintot visz haza. Ezért kevés fiatal választja ezt a hivatást, de az is gyakori, hogy aki mégis megpróbálta, néhány év után el is hagyja.

Évekkel ezelőtt a rendőrök gyakran másodállásban kaszinókban vagy szórakozóhelyeken tevékenykedtek biztonsági őrként, kevésbé barátságos kifejezéssel élve kidobóként. Ezt nem kifejezetten támogatták, sőt, bizonyos esetekben tiltották. Manapság nem tilos egy egyenruhásnak jövedelem-kiegészítő tevékenységet folytatnia, de a munkakörnek összeegyeztethetőnek kell lennie a rendőri hivatással. A kidobói feladatkör pedig nem ilyen. 

– Az egyik legégetőbb kérdés a rendőrök egészsége – mondta Pongó Géza, aki szerint el kell kerülni, hogy az egyenruhások rendszeresen teljesen kimerüljenek.

A főtitkár mindezek mellett megemlítette, hogy a fővárosban és vidéken is egyre magasabbak az ingatlanárak. A legalacsonyabb fizetésű rendőrök nehezen élnek meg önállóan, és nehezen fedezik a lakhatásukat.

– Gyakran előfordul, hogy többen összefogva bérelnek ki egy ingatlant. Ez a fiataloknál még talán rendben is van, de egy bizonyos kor felett már nem egészséges, főleg akkor jelent problémát, ha a baráti társaság egy tagja családot alapít. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy pálya milyen életszínvonalat biztosít. Hó végén egyesek már a parizert sem tudják megvásárolni – tette hozzá. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!