Ferencz Orsolya: Felesleges egymást sértegetni, beszélni kell egymással

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A konstruktív párbeszéd fenntartása nélkül nem lehet előrelépni a közéletben. Ferencz Orsolya szerint a Fidesz történelmi vereségének is vannak olyan tanulságai, amelyeket le kell vonni, miközben a gyermekvédelem területén is súlyos hibákat és mulasztásokat kell orvosolni.
Vágólapra másolva!

A Polgári Demokraták kezdeményezés célja nem a pártszakadás – szögezte le az ATV Start péntek reggeli adásában Ferenc Orsolya. Az egykori űrkutatásért felelős kormánybiztos a Navracsics Tiborral közösen indított közös kezdeményezéséről azt mondta: távol áll a pártpolitikától és szeretnék, hogy azok is alakítsák a kialakuló teret, akiket érdekel, hogy miként lehetne az ország ügyeiről olyan módon beszélni, amely előrevisz. Elmondása szerint dolgoznak azon, hogy minél hamarabb létrejöjjön az a felület, ahol ezt formálisabb keretek között is meg lehet tenni, de már most is élénk beszélgetések zajlanak.

Ferencz Orsolya szerint a konstruktív párbeszéd fenntartása nélkül nem lehet előrelépni a közéletben (Forrás: Facebook)
Ferencz Orsolya szerint a konstruktív párbeszéd fenntartása nélkül nem lehet előrelépni a közéletben (Forrás: Facebook)

A műsorban ismét előkerült a választási eredmény, amelynek kapcsán Ferencz Orsolya megjegyezte: annak, hogy a Fidesz április 12-én történelmi vereséget szenvedett, vannak olyan következtetései, amelyeket le kell vonni. Ezek közé sorolta azt, hogy a konstruktív párbeszédet mindig és minden körülmények között meg kell tartani, erről nem lehet lemondani. A Fideszen belüli véleménykülönbségekről úgy fogalmazott, hogy a háttérben jóval sokszínűbbek az álláspontok, mint amennyit a nyilvánosság érzékel, és szerinte rengeteg beszélgetés zajlik.

Elutasította azokat a megbélyegző kifejezéseket is, amelyek a Fideszhez tartozó vagy korábban ahhoz kötődő politikusokkal kapcsolatban jelennek meg a közéletben. Azt mondta, ő maga is gyakran hall ilyen megjegyzéseket, de szerinte ezeket nem kellene tovább dobálni egymás felé, hiszen a másik oldalról is lehetne olyan dehonesztáló megnyilvánulásokat idézni, amelyek személyükben sértik az embereket.

Felesleges ilyeneket mondani

 – fogalmazott, hozzátéve, hogy akik Magyarország ügyét előre akarják vinni, azoknak beszélniük kell egymással.

Ferencz Orsolya szerint nem szabad elhallgatni a múlt hibáit

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak megítélésénél a súlyos problémákat sem szabad elhallgatni.

„Voltak nagyon súlyos hibák, sőt, bűnök”

 – hangsúlyozta.

A gyermekvédelem ügyéről szólva kijelentette, hogy az akkori hatalmon lévők felelősek voltak a rendszerért, ugyanakkor nem kíván részt venni abban a sértegető hangnemben, amelyet méltatlannak tart. Hozzátette, őt magát is érték hasonló jelzős támadások, de ettől még nem változik az a tény, hogy a mindenkori hatalom felelős az ország működtetéséért.

A gyermekvédelmi rendszer hiányosságaira visszatérve úgy fogalmazott: „Voltak, így van, voltak súlyos hibák ebben az ügyben, voltak súlyos mulasztások.” Szerinte most olyan történelmi lehetőség áll fenn, amikor ezeket az ügyeket végig lehet nézni és rendbe lehet tenni. Úgy véli, azoknak, akik jelenleg felelősek a rendszerért, új modelleket kell felállítaniuk, és hozzátette: tiszta szívből drukkol nekik. Mint mondta, ez is azt mutatja, hogy szükség van a szaktudásra, a józan hangokra és a párbeszédre.

A beszélgetés végén arról is beszélt, hogy a Fideszen belül már hosszabb ideje szorgalmazta a szembenézést és a tényleges elszámolást. Elmondása szerint ezt már a választás előtt is jelezte, április 12-e óta pedig nyíltan is beszél róla. Mint mondta, a választás eredménye egyértelmű választ adott arra, hogy a magyar nemzet miként ítélte meg az akkori Fidesz-politikát. Ennek kapcsán Lázár János lemondását hozta fel példaként. „Ha úgy tetszik, most Lázár János tegnapi lemondásával erre láttunk egy nagyon jól artikulált példát” – fogalmazott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!