Hegedűs Zsolt: Új korszak kezdődött a Honvédkórház életében

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az egészségügyi miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy menesztette Prof. Dr. Wikonkál Norbert Miklóst, a Honvédkórház korábbi vezetőjét. Hegedűs Zsolt szerint az új vezetéssel egy új korszak is kezdődik az egyik legjelentősebb egészségügyi intézmény életében.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi miniszter szerint az új vezetőnek, Prof. Dr. Duray Gábor Zoltánt, a Honvédkórház Kardiológiai Osztályának osztályvezető főorvosát kérte fel. Hegedűs Zsolt közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a Honvédkórház nem egy intézmény a sok közül, ez pedig a felelősségben is megmutatkozik. 

Hegedűs Zsolt szerint új korszak kezdődik a Honvédkórház életében
Hegedűs Zsolt szerint új korszak kezdődik a Honvédkórház életében 
Fotó: BALINT SZENTGALLAY / NurPhoto

„A Honvédkórház nem egy a sok kórház közül. Magyarország egyik legfontosabb centrumkórháza, a legmagasabb progresszivitási szinten is ellátást nyújtó intézmény, amely hatalmas területért és betegkörért felel” – írta a miniszter. 

Hegedűs Zsolt emlékeztetett rá, hogy a Honvédkórházhoz kötődik Budapesten „minden tizedik aktív fekvőbeteg-eset, és csaknem minden nyolcadik műtéti eset”, ez pedig jól mutatja a felelősség nagyságát, amit az intézmény vezetői tisztsége hordoz. A miniszter egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a Honvédkórháznak azonban speciális küldetése is van. 

Az intézmény honvéd- és katasztrófa-orvostani, hadi sebészeti, missziós felkészítési és más speciális katonai-egészségügyi feladatokat is ellát. A civil és katonai funkciók egymást erősítik: a nagy betegforgalom biztosítja azt a klinikai tudást és napi gyakorlatot, amelyre a katonai egészségügy építhet, a honvéd-egészségügyi felkészültség pedig különleges válságkezelési képességet ad a kórháznak és az egész egészségügyi rendszernek

– fogalmazott a miniszter. 

Hegedűs egyúttal jelezte, hogy az új vezetéssel az elkövetkezendő időszakban tovább kívánják erősíteni mind a civil, mind pedig a honvédelmi szerepeket. „A cél, hogy a Honvédkórház egyszerre legyen kiemelkedő civil centrumkórház és a magyar honvéd-egészségügy meghatározó bázisa, amely a katonai készenlétben, a missziós felkészítésben, a tömeges sérültellátásban és a válsághelyzeti egészségügyi felkészülésben is kulcsszerepet tölt be” – nyomatékosította. 

Prof. Dr. Duray Gábor Zoltán feladata a miniszter szerint világos, erősebb betegellátást, több fejlesztést és megerősített honvéd-egészségügyi képességeket vár az új főigazgatótól. „A Honvédkórházat Magyarország egyik legerősebb és legkorszerűbb kórházává kell tennünk. Ezen fogunk dolgozni” – zárta bejegyzését Hegedűs. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!