Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMagyar Péter még annak bizonyítékaként ünnepelte a júliusi költségvetési többletet, hogy kormánya véget vetett a pazarlásnak és a lopásnak. A pénzügyminiszter csütörtöki bejegyzése azonban jelentősen árnyalta a miniszterelnök megközelítését: Kármán András szerint egyetlen hónap adata önmagában nem ad teljes képet, a látványos többletnek pedig csak egy része javítja tartósan az éves egyenleget.

Kármán András elismerte: nem minden megtakarítás marad meg
A júliusi adatok alapján az államháztartás központi alrendszere 524,3 milliárd forintos többlettel zárta a hónapot. A héthavi deficit így 2858 milliárd forintra csökkent, ami az éves hiánycél mintegy 68 százalékának felel meg. Április végén ugyanez az arány még 91 százalék körül állt.
Kármán András szerint a kormányváltás óta közel ezermilliárd forinttal javult az egyenleg, amiben állítása szerint szerepet játszott a takarékosabb állami működés is. Rögtön hozzátette azonban, hogy
a júliusi rekordot nem lehet teljes egészében tartós költségvetési fordulatként értelmezni.
A kedvező júliusi egyenleget több, részben átmeneti tényező alakította:
- a tervezettnél kevesebb kiadás jelentkezett,
- egyes kifizetések nem maradtak el, csupán a következő hónapokra tolódtak,
- egyszeri és szezonális hatások is javították a havi adatot,
- a Világgazdaság információi szerint a tanári béremelésekhez kapcsolódó elszámolás is szerepet játszott,
- ugyancsak javította az egyenleget a még Lázár János minisztersége alatt letárgyalt EIB-hitel elszámolása.
A kedvező júliusi számoknak csak egy része épül be tartósan az éves egyenlegbe. A többlet egy részét az okozza, hogy a tervezettnél kevesebb kiadás jelentkezett – köztük olyanok is, amelyek nem eltűnnek, hanem a következő hónapokra tolódnak
– fogalmazott a pénzügyminiszter. Kármán András szavai egybecsengenek azokkal a korábbi információkkal, amelyek szerint a kiugró júliusi többletet jelentős részben néhány rendkívüli tétel alakította.
Augusztusban már 2200 milliárd forintnyi kiadás jöhet
A pénzügyminiszter arra is figyelmeztetett, hogy augusztusban gyökeresen eltérő számokat közölhet a tárca. Az uniós programokhoz kapcsolódó előfinanszírozási kötelezettségek miatt ugyanis várhatóan
közel 2200 milliárd forintnyi kiadás jelenik meg a költségvetésben.
Az uniós támogatások jelentős része utófinanszírozással érkezik: a magyar állam előbb kifizeti a programok költségeit, Brüsszel pedig csak teljesítés és elszámolás után téríti meg az összegeket.
Ez pénzforgalmi szempontból átmenetileg jelentősen növelheti a hiányt, még akkor is, ha a támogatások egy része később megérkezik.
A következő havi szám óhatatlanul más képet mutat majd. Ez nem rossz hír, egyszerűen a finanszírozás természetes ritmusa
– igyekezett előre tompítani az augusztusi adatok várható hatását Kármán András. A pénzügyminiszter tehát lényegében lehűtötte a Magyar Péter által felépített költségvetési sikersztorit. Miközben a miniszterelnök politikai bizonyítékként lobogtatta a júliusi többletet, Kármán már arra figyelmeztetett: a rekord jelentős része nem állandó megtakarítás, hanem egyszeri hatások és későbbre tolt kiadások eredménye.
Ráadásul a kormány továbbra is a GDP 7,5 százalékának megfelelő éves hiánnyal számol,
ami önmagában nehezen nevezhető költségvetési sikertörténetnek.

