Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu– Fontos tisztázni, hogy ez nem a családoknál, hanem az államháztartásnál jelentkező hiány. A hiány azt mutatja, hogy az állam adott évben mennyivel költ többet a bevételeinél. A különbözetet pedig döntően majdani adósság kibocsátásával kell finanszírozni. A nagyságrendileg 90–95 ezer milliárd forintos nominális GDP mellett 1 százalékpontnyi GDP körülbelül 900–950 milliárd forint. A 3,7 és 7,5 százalék közötti 3,8 százalékpontos eltérés tehát hozzávetőleg 3,4–3,6 ezer milliárd forintos nagyságrend. Ennek a lakosság számára három közvetett következménye lehet. Először is több adósságot kell finanszírozni, ami kamatkiadást generál. Másodszor kevesebb mozgástér marad más célokra, például egészségügyre, oktatásra, beruházásokra vagy adócsökkentésre. Harmadszor, ha a befektetők tartósan fenntarthatatlannak ítélik a hiányt, magasabb hozamot kérhetnek a magyar állampapírokért, ami az egész gazdaság finanszírozási költségeire is átszivároghat. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország már túlzottdeficit-eljárás alatt áll; az uniós referenciaszint 3 százalék, és a korábbi uniós pálya 2026-ra a túlzott hiány megszüntetését irányozta elő. A 3 százalék feletti költségvetési hiánnyal mielőbb kezdenie kell valamit a kormányzatnak.

– Elhihető, hogy ekkora hiányt teljes egészében az előző kormány hagyott maga után, vagy már az új kabinet döntései is hozzájárultak?
– A probléma jelentős része bizonyíthatóan örökölt, de a 7,5 százalékos év végi egyenleg már nem nevezhető kizárólag az előző kormány költségvetésének. A nagy örökölt probléma létezését több adat alátámasztja. Az eredeti 3,7 százalékos cél mögött például 4,1 százalékos 2026-os gazdasági növekedési feltételezés állt, miközben a kormány most 1,6–2,0 százalék körüli növekedéssel számol. A Pénzügyminisztérium szerint az átadáskor rendelkezésre álló belső előrejelzés már 6,8 százalékos hiányt mutatott. Az átvilágítás további tételekkel ezt 7,2 százalékra emelte. A minisztérium továbbá „8,3 százalékos örökölt hiányról” beszél. Ez azonban egy kontrafaktuális szám: azt mutatja, hogy a tárca számítása szerint mi lett volna akkor, ha például a korábban betervezett, de a feltételek teljesítése nélkül nem hozzáférhető 969 milliárd forintnyi RRF-bevétel sem érkezik meg. Az új kormány EU-megállapodása, egyes alapítványi változtatások és a kedvezőbb hozamkörnyezet együtt ezt a pályát vitték vissza 7,5 százalékra. A 8,3 százalék tehát nem egy már megvalósult, függetlenül hitelesített hiányadat, hanem a jelenlegi kormány által készített átvilágítás egyik forgatókönyve. Viszont az Európai Bizottság májusi 6,2 százalékos előrejelzése erős külső bizonyíték arra, hogy a 3,7 százalékos terv addigra már valóban irreális volt. Másfelől
a végső 7,5 százalékos költségvetés már az új kabinet döntéseit is tartalmazza: az iskolakezdési támogatást, a bejelentett áfacsökkentéseket, az 500 milliárdos Havária Alapot, illetve a 700 milliárdos megtakarításokat.
Vagyis a kiinduló probléma jórészt örökölt, de az év végi egyenlegért fokozatosan már az új kormány is felelősséget visel.
Miből tud megtakarítani a költségvetés?
– A kormány 700 milliárd forintos megtakarítást ígér. Ez valóban csak a pazarlás megszüntetését jelenti, vagy az emberek is megérezhetik majd a megszorításokat?
– Érdemes rámutatni, hogy a 700 milliárd forint nagyon nagy összeg, a GDP nagyjából 0,75 százaléka. A kormány jelenleg mintegy 400 milliárd forintnyi már meghozott intézkedést említ, többek között szerződések felülvizsgálatát, beruházások racionalizálását, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését, illetve egyéb állami kiadások mérséklését. Ehhez jönne további 300 milliárd forint. Ennek pontos tárcánkénti lebontásáról azonban csak október közepéig kívánnak dönteni. Ha azt nézzük, akkor közgazdaságilag egy 700 milliárdos kiadáscsökkentés fiskális szigorítás, függetlenül attól, hogy politikailag megszorításnak nevezzük-e. Ha a kormány szerint túlárazott beszerzésekből, propaganda- vagy reprezentációs kiadásokból, vezetői költségekből és fölösleges projektekből sikerül ezt kivágni, akkor a lakossági hatás minimális lehet.
Ha viszont beruházásokat, minisztériumi működési kiadásokat, intézményi finanszírozást vagy támogatásokat vágnak vissza, akkor közvetetten már az emberek is érezhetik, például a közszolgáltatásokon, munkahelyeken vagy elhalasztott beruházásokon keresztül.
A 300 milliárdos részletezés lesz ezért az egyik legfontosabb dokumentum, amit ősszel érdemes megnézni. Valószínű egyébként, hogy a költségvetés kiigazítása érinti a családi költségvetéseket is.
– Ha a kormány ekkora összeget takarít meg, miért marad még mindig ilyen magas a hiány?
– Alapvetően a költségvetési rés ennél sokkal nagyobb. A 3,7 és 7,5 százalék közötti eltérés hozzávetőleg 3500 milliárd forintos nagyságrend. Ehhez képest a 700 milliárdos kiadáscsökkentés fontos, de csak körülbelül ötöde ennek. Ráadásul, amint láthatjuk, közben új kiadások is megjelennek. Önmagában a Havária Alap kerete 500 milliárd forint. Ehhez jönnek a szociális intézkedések, miközben az alacsonyabb növekedés kisebb adóalapot és alacsonyabb nominális GDP-t jelent. Nagyon beszédes, hogy a Pénzügyminisztérium saját számítása szerint az egyszeri 2026-os tételek nélkül is körülbelül 6,6 százalékos lenne az idei hiány, és változatlan politika mellett 2027-re is 6,1 százalékos deficitet vetít előre. Vagyis van egy jelentős, mélyebb, strukturális költségvetési egyensúlytalanság, amelyet 700 milliárd forintos egyszeri megtakarítással nem lehet eltüntetni. A kiigazítást pedig az Európai Bizottság egyre markánsabban fogja követelni.
Rezsi, aszály, áfamentesség
– A tervezet szerint 500 milliárd forintot különítenek el az aszály és az energiaválság kezelésére. Mire lehet elég ez a pénz, és ellenőrizhető lesz-e, hogy valóban erre költik?
– Az 500 milliárd forint nagyjából a GDP fél százaléka. Ugyanakkor az aszály és az energiaválság nagyságrendje alapján egyáltalán nem nevezhető nagy összegnek. 2026 júliusának végéig már több mint 750 ezer hektárra érkezett mezőgazdasági kárbejelentés, ami a kormány szerint a 2022-es rendkívüli aszály súlyosságát is meghaladhatja. Az agrárium számára csak az augusztus–októberi előrehozott támogatások mintegy 106 milliárd forintnyi forrást jelentenek. Az energetikai oldalon még nagyobb tételek mozoghatnak. Már az év első negyedévében 314,5 milliárd forintnyi rezsivédelmi szolgáltatási ellentételezésről döntött az Orbán-kormány. Így az 500 milliárd forint egy mérsékelt sokk kezelésére jelentős puffer, de egy újabb tartós energiaár-robbanás, ellátási zavar vagy további súlyos agrárkár esetén gyorsan elfogyhat.
– A gyógyszerek áfamentessége, az olcsóbb tűzifa és az iskolakezdési támogatás jól hangzik. Valódi segítséget jelentenek, vagy inkább látványos intézkedések, amelyeknek később fizetjük meg az árát?
– A két részletben érkező iskolakezdési támogatás nagyon is kézzelfogható: 400 ezer jogosult gyermeknél 100 ezer forint maximum negyvenmilliárd forintos közvetlen transzfert jelent. Egy alacsony jövedelmű család számára 100 ezer forint tanévkezdéskor már nem szimbolikus összeg. Ráadásul a központi költségvetésnek sem, mert ennyivel terheli meg a kiadásokat. A vényköteles gyógyszerek áfája szeptember 1-jétől 5-ről 0 százalékra csökken. Ha a nettó ár változatlan, ez a fogyasztói árban 4,76 százalékos csökkenést jelent. Elméletben, mert a gyakorlat inkább azt mutatja, hogy a gyógyszereket vásárlókhoz mindez nem jut el. A Pénzügyminisztérium szerint az intézkedés 2026-ban mindössze mintegy kétmilliárd forint adóbevétel-kiesést okoz, tehát a teljes költségvetés szempontjából kicsi tétel. A tűzifa áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése már nagyobb árhatású: teljes áthárítás esetén ugyanaz a nettó termék mintegy 17,3 százalékkal lehet olcsóbb. A GKI számítása éves szinten körülbelül 15 milliárdos költségvetési hatással és egy tipikus fával fűtő háztartásnál körülbelül 24 ezer forintos megtakarítással kalkulált. Ezek valódi segítséget jelentenek, különösen célzott csoportoknak. A fiskális probléma nem elsősorban ezekből fakad.
Egy 40 milliárdos iskolakezdési támogatás vagy néhány milliárdos gyógyszer-áfacsökkentés eltörpül
egy 7,5 százalékos, több mint hatezer milliárd forintos nagyságrendű deficit mellett.
A többletből még nem lehet az egész évre következtetni
– A kormány szerint május és július között közel ezermilliárd forintos többlet keletkezett. Ha ennyire javult a helyzet, miért kell mégis jelentősen megemelni a hiánycélt?
– Ez csak látszólagos ellentmondás. Az első négy hónapban a központi alrendszer 3849,8 milliárd forintos hiányt halmozott fel. Májusban, júniusban és júliusban valóban 991,9 milliárd forintos összesített többlet keletkezett, de ezzel csak az év eleji mínusz egy részét sikerült ledolgozni. Július végén még mindig 2857,9 milliárd forintos kumulált pénzforgalmi hiány maradt. Ráadásul két különböző mutatóról beszélünk. A havi szám a központi alrendszer pénzforgalmi egyenlege, míg a 7,5 százalék az EU-módszertan szerinti, eredményszemléletű, teljes kormányzati szektorra vonatkozó deficit. Adott kifizetések időzítése, EU-pénzek, önkormányzatok, állami vállalatokkal kapcsolatos tranzakciók miatt jelentős eltérés lehet közöttük. A júliusi javulás ugyanakkor valóban jelentős. A Pénzügyminisztérium adatai szerint a tavalyihoz képest mintegy 300 milliárddal alacsonyabb intézményi és fejezeti kifizetés, 109 milliárddal alacsonyabb állami vagyoni kiadás és 157 milliárddal magasabb adó- és járulékbevétel javította az egyenleget.
Ez pozitív jel, de három hónapból még nem lehet egy teljes év strukturális fordulatára következtetni.
Az is kérdés, hogy a visszaeső kifizetésekből mennyi valódi megtakarítás és mennyi csak későbbre halasztott kifizetés. Vannak továbbá olyan vélemények is, hogy a kormányzati kiadások visszafogásának komoly növekedést csökkentő hatásai is lesznek.
– Mit jelent egy átlagos családnak, hogy az államadósság a GDP 74,6 százalékáról 77,5 százalékára nőhet? Vezethet ez magasabb adókhoz, drágább hitelekhez vagy újabb megszorításokhoz?
– A probléma a növekményen túl az adósság fenntartásának költsége. Magyarország ezen a téren eleve érzékeny helyzetben van. Az Európai Bizottság szerint a magyar állam kamatkiadásai 2024-ben a GDP közel 5 százalékát tették ki, ami az egyik, illetve a bizottság megfogalmazása szerint a legmagasabb érték volt az EU-ban. A bizottság azt is kiemeli, hogy Magyarország 2026-os bruttó állami finanszírozási igénye nagyjából a GDP 18 százaléka, és az államadósság közel harmada már devizában denominált. A magas kamatkiadás védelmében azonban gyakran emlegetett érv, hogy a kamat végső soron nagyrészt az állampapírokban takarékoskodó magyar családokhoz kerül.
