Diszkó a Kossuth téren: nem kérnek a kommentelők az augusztus 20-i buliból

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kommentháború tört ki a 444 közösségi oldalán, miután kiderült, hogy az idei augusztus 20-i rendezvénysorozat részeként este diszkót rendeznek a nemzet főterén. Bár az államalapítás ünnepén a hagyományos programok sem maradnak el, a balliberális portál olvasói közül sokan felháborodtak a Kossuth téri buli miatt.
Vágólapra másolva!

Mint arról az Origo beszámolt, szerdán ismertette a kormány az augusztus 20-i ünnepségsorozat programjait. Az elhangzottak szerint idén a tradíció és a kortárs ünneplés összeér a Kossuth téren, ahol reggel a hagyományos zászlófelvonást és tisztavatást is megtartják, lesz légiparádé is, este viszont ugyanitt bulit tartanak. A Kossuth tér ideiglenesen a Diszkó tér nevet kapja.

Kossuth tér
Valóságos kommentcunamit indított el az augusztus 20-ig Kossuth téri diszkó terve (Forrás: képernyőkép)

Azonban a diszkónak már az ötlete is valóságos kommentáradatot indított el nem máshol, mint a balliberális 444.hu cikke alatt. Egyikük úgy fogalmazott:

Ez méltatlan augusztus 20-hoz.

Más szerint „egy államalapítási ünnepet így megszégyeníteni”, míg egy újabb kommentelő csupán ennyivel reagált a hírre:

Pofám leszakad...

Volt, aki már a rendszerváltás mérlegét is megvonta a program hallatán:

Minden maradt a régiben. Ennyit a rendszerváltásról.

Egy másik hozzászóló pedig egyenesen a tiszásokat vette elő:

A tiszásoknak a buli a lényeg. Szégyen, hogy ide alacsonyodott ez az ünnep.

Magyar Pétert is elővették a Kossuth téri diszkó miatt

A kommentelők egy része politikai magyarázatot keresett a rendezvény mögött. Valaki azt kérdezte, hogy „Tisza barát cég rendezi?”, más pedig Magyar Pétert is belefoglalta az elképzelt programba:

Új idők, új szokások: államalapítási diszkó (bor, sör, szupi szipó). A DJ, Magyar Péter felmagasztosul. Lehet, hogy már túl öreg vagyok?

Egy másik hozzászóló szerint a Kossuth téri diszkó pontosan annak a generációnak való, „aki ezt a bandát megszavazta”. A kommentmezőben az illegális migráció is szóba került:

Az ilyen bulikhoz már csak a migrik hiányoznak! Nemcsak Gina... Lesz ott szexi buli is...

Más „Poloska” fellépését hiányolta, egy kommentelő pedig a várható rongálást említette:

A növényeket kitapossák, a teret összehányják, s mindezt potom négymilliárdért.

Magyar Péter nagy bulit ígért augusztus 20-ra a Kossuth térre, miután az új Országgyűlés megalakulása alkalmából, ahol meg is választották miniszterelnöknek, éjszakába nyúló zenés mulatságot tartottak a Parlament előtt. Olvasóinktól számos felvételt kaptunk a buli után a téren hagyott rengeteg szemétről, és beszámoltunk arról is, hogy a házelnöknek, Forsthoffer Ágnesnek meg kellett emelnie a Kossuth tér fenntartását végző cég megbízási díját, mivel a „rendezvények a vártnál nagyobb terhelést jelentettek a környék zöldterületeire és az öntözőrendszerekre, így szükséges finanszírozni a többletmunkát”.

A Tisza Párt egész napos „rendszerváltó népünnepély” elnevezésű rendezvényének résztvevői az Országház előtti Kossuth Lajos téren, hátra hagyott szemét, hátrahagyottszemét

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!