A Fidesz szerint azért mondott le egy helyettes államtitkár, mert nem bírta Lőrincz Viktória miniszter stílusát

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Lemond a vidék- és településfejlesztési minisztérium egyik helyettes államtitkára, Panyi Miklós fideszes képviselő szerint azért, mert nem bírta Lőrincz Viktória „stílusát és alkalmatlanságát”. Reagált a tárcavezető is, aki megerősítette a „személyes okból történt” lemondást, és azt mondta, az ellenzék „erőltetett összeesküvés-elméleteket gyárt”.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg új rekordot állít be a Tisza-kormány azzal, hogy bár még fel se állt az új kormány, egy helyettes államtitkáruk máris lemondott – jelentette ki Panyi Miklós. A Fidesz országgyűlési képviselője a közösségi oldalán jelezte: 110 nappal az új kormány megalakulása után már menekülnek a vezetők a tiszás „erőszakkormányból”. Egy helyettes államtitkár már be is adta lemondását.

Lőrincz Viktória, lemondás
Beadta lemondását a Tisza-kormány egyik helyettes államtitkára Fotó: Facebook/Panyi Miklós

Bár még több fontos területekért felelős államtitkár sincs kinevezve és helyettes államtitkárok tucatjai hiányoznak, több kormányzati vezető néhány hét után már elhagyta a tiszás kormányzatot – írta a képviselő. Majd kijelentette: 

a következő Magyar Közlöny tartalmazni fog egy helyettes államtitkári felmentést.

A felmentését kérő M.R. a Tisza-kormány „leginkompetensebb minisztériumában” kezdett el dolgozni június végén – fogalmazott Panyi Miklós. Jelezte: a minisztériumban tapasztalt viszonyok és különösen „Lőrincz Viktória miniszter asszony stílusa és alkalmatlansága miatt” a helyettes államtitkár 3 hét után lemondott, azonban a minisztérium „jó hírének” érdekében a lemondása végül szeptember elsejével lép hatályba. Ezek alapján tehát a szóban forgó helyettes államtitkár a vidék- és településfejlesztési minisztériumban dolgozott.

Ilyen viszonyok között lehetetlenség dolgozni, ehhez nem adja a nevét

– idézte fel a képviselő a lemondó helyettes államtitkár szavait. Panyi Miklós szerint érdemes belegondolni, hogy milyen viszonyok kellenek ahhoz, hogy egy szorgalmas, kompetens, elkötelezett vezető az új munkahelyét, egy vezetői pozíciót 3 hét után otthagyjon. Inkább a munkanélküliségbe, a semmibe meneküljön egy jól fizető pozícióból.

Óriási veszély Magyarországnak, hogy az ország egyik legfontosabb területein a tiszás vezetés teljesen alkalmatlan

– hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette: ezt már polgármesterek százai és munkavállalók ezrei is látják. Lőrincz Viktória körül is fogy a levegő. Kérdés, hogy arra vajon alkalmas-e, hogy ezt észrevegye – jegyezte meg.

A lemondásról megszólalt a miniszter is

A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium egyik helyettes államtitkára személyes okokra hivatkozva, az élethelyzetében bekövetkezett változás miatt benyújtotta a lemondását – közölte Lőrincz Viktória. A miniszter a közösségi oldalán arról ír, hogy nincs ebben semmi rendkívüli, a távozó munkatárs pótlásáról pedig rövidesen gondoskodnak.

Lőrincz Viktória bejegyzésében „mély válsággal” vádolta meg az ellenzéket, azért, mert szerinte a hírrel kapcsolatban „erőltetett összeesküvés-elméleteket gyártanak”. Majd azt állította, hogy a minisztérium dolgozóinak magánéletét akarja tiszteletben tartani azzal, hogy nem kommentálja azokat a meglátásokat, amelyet a Fidesz tett az üggyel kapcsolatban.

Végül arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy „tiszteljék meg azzal az államigazgatásban dolgozókat, hogy nem terjesztenek róluk hazugságokat”.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!