Magyar Péterék alaposan kiakasztották a kommentelőket, majd törölték a bejegyzést

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A rendkívüli hőség uralta a hét legfontosabb belpolitikai témáit. Magyar Péternek bekapcsolva maradt a mikrofonja Pakson, ami miatt az oroszok is üzentek neki. A Tisza felfedezte a kánikula elleni csodafegyvert, aztán meglepődtek, amikor nem vette mindenki jó néven, hogy a légkondi helyett a redőny alkalmazását ajánlották.
Vágólapra másolva!

Top5: A vízügyi államtitkár vitatott vakációja

Politikai vihart kavart Magyar Péter vízügyi államtitkárának nyaralása: a Fidesz több képviselője szerint is le kellene mondania Kelemen Ágnesnek, mert a krízis közepén szabadságra ment. Gajdos László szakminiszter indulatos videóban válaszolt: mint mondta, valóban lett volna az államtitkárnak egy betervezett nyaralása, de ehelyett Ausztriába küldte tárgyalni a Dunáról, „azóta a héten itt dolgozik velünk”. 

Kelemen Ágnes vízügyi államtitkár
Kelemen Ágnes vízügyi államtitkár (Forrás: Facebook)

A vízügyi államtitkárt a Hír TV megkereste, azt szerették volna megtudni, hogy érkezett-e olyan kérés Gajdos Lászlótól vagy bárki mástól, hogy szakítsa meg a szabadságát. Kelemen Ágnes azonban csak annyit felelt, hogy „nem szeretnék ezzel foglalkozni”. A Hír Tv kérdezte az ügyben a kormányzati tájékoztatón a miniszterelnököt is, Magyar Péter – többször kioktatva a riportert, akitől végül elvették a szót – ezt felelte:

az államtitkár kint járt Ausztriában, az én kifejezett kérésemre, személyesen tájékozódni, hogy a valóságnak megfelelő információkat kaptunk-e például az Ausztriában lévő vízduzzasztó művekben a vízszintről, a vízáteresztésről, amelyről többek között az önök hazugsággyára is valótlan információkat terjesztett, és azzal ámította a magyar embereket, hogy Ausztria és Szlovákia nem engedi át a vizet, tehát többek között ezért ment el, tárgyalt a kollégájával, megtekintette személyesen, és hát rájött arra, amit én előtte is tudtam, hogy a Hír TV és a fideszes politikusok hazudnak.

Az ügy nyomán kommentháború alakult ki a miniszterelnök és Takács Péter között. Magyar Péter azt írta kommentben a fideszes képviselőnek: „Nem csoda, hogy mindenki kinevet benneteket... Ti vagytok a Munkáspártba oltott Jakab Péter. Mondjuk a Munkáspárt nem lopta szét az országot.” Takács erre megjegyezte, hogy Magyar Péter a választások óta „sajnos már nem csak egy random facebook-bohóc, hanem hazánk első számú vezetője”.

Top4: Légkondi- és redőnyhasználati tippeket ad a Tisza Párt, a kommentelők kiakadnak

„Ha akkor próbálod lehűteni a lakást, amikor már felmelegedett, akkor már nehezebb dolgod lesz. Viszont ha napközben csukva tartod az ablakokat, és lehúzod a redőnyt vagy behúzod a sötétítőt, akkor sokat javíthatsz a helyzeten. Majd amikor estére lehűl a levegő, nyiss ablakot és szellőztess. Így kellemesebb marad a hőmérséklet a lakásban, kevesebbet kell használni a légkondit vagy ventilátort, és energiát is megtakaríthatsz. Sok kicsi sokra megy” – közölte hivatalos Facebook-oldalán a Tisza Párt. Az (azóta egyébként törölt) bejegyzést többségében röhögő fejes emojival hálálták meg a kommentelők, akik többségükben felháborodásukat fejezték ki a „jó tanácsok” miatt.

Az azóta törölt bejegyzés a Tisza Párt Facebook-oldaláról

Többen azon háborodtak fel, hogy hülyének nézi őket a kormánypárt: „Tök hülyének néznek minket. Óvoda.” „Ezek esküszöm teljesen hülyék! Édes jó istenem!” „Még jó, hogy kormányra kerültetek, különben hülyén halnánk meg. Balf...szbrigád!” Volt, aki azt javasolta, hogy „fesztiválokon is le kellene húzni a redőnyt, úgy korrekt.” Többen pedig Magyar Péter elhíresült fordulatával éltek, amellyel közmédiás kinevezéseket torpedózott meg: „Nem hinném.”

Top3: Magyar Péter felmentette Nagy Mártont

Hivatalosan augusztus 6-ig Nagy Márton korábbi gazdasági miniszter volt a Magyarországot képviselő kormányzótanácsi tagok egyike a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF), majd a Magyar Közlönyben megjelent döntéssel Magyar Péter felmentette, ezzel egyidejűleg az IMF-nél Kármán András pénzügyminiszter lett a hazánkat képviselő helyettes kormányzó. A kormány döntése formalitás, az IMF-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke képviseli Magyarországot, helyettese a mindenkori költségvetésért felelős kormánytag.

A Magyar Közlöny sem kellett hozzá, elég volt egy miniszterelnöki komment – „nem hinném!” –, hogy mégse nevezzék ki a köztévében a Híradó egy nappal korábban bejelentett főszerkesztőjét és műsorvezetőjét. A Tisza-kormányhoz köthető legbotrányosabb személyi ügyeket itt gyűjtöttük össze.

Top2: Magyar Péternek üzentek az oroszok

Magyar Péter miniszterelnök korábban egy sajtótájékoztatóján az Origo kérdésére Paks II. esetleges felülvizsgálatával kapcsolatban azt válaszolta: Magyarország túlzottan kitett az orosz energiaforrásoknak, a szuverenitás védelmében bővíteni kell az energiamixet, az orosz segítség pedig drága, ezért kivizsgáltatja, miért kellett például egy orosz–magyar vállalatot megbízni, hogy megvegyen egy szivattyúrendszert, miközben a Roszatomnak nincs köze Paks I-hez.

Magyarországon nem a lakosság, hanem az ipar a legnagyobb áramfogyasztó, és a termelés kiesése gazdasági károkat okoz – írta ezt követően a RIA Novosztyi. Az orosz állami hírügynökség szerint a kormány és az MVM a kisebb kockázattal járó megoldást választotta a Paksi Atomerőmű termelésének visszafogásával. A RIA Novosztyi felidézte, hogy Magyar Péter korábban kilátásba helyezte a Paks II. beruházás orosz szerződésének felülvizsgálatát a két új blokk építésének költségessége miatt.

Magyar úr, most hogy látja, még mindig túl drága?

– tették fel a kérdést. 

Magyar Péter a pénteki kormányzati tájékoztatón beszámolt róla, hogy zajlik Paks II. átvilágítása, amelynek eddigi részeredményei szerinte nem túl biztatók. Hangsúlyozta ugyanakkor: Magyarországnak szüksége van atomerőműre. Hozzátette, a betonöntés már megkezdődött a beruházásnál, szerinte a projekt kapcsán vizsgálni kell Szijjártó Péter és más korábbi kormánytagok felelősségét is, többek között a felvett hitelek és az orosz kapcsolat miatt.

Top1: Bekapcsolva maradt Magyar Péter mikrofonja

„Szóljatok a sajtónak, hogy azonnal küldje ki, hogy Magyar Péter élőben jelentkezik Paksról. Küldjék most, azonnal” – adta ki az utasítást a kormányfő, miközben több százan várakoztak az élő közvetítés kezdetére. Néhány nézőnek fel is tűnt, hogy a miniszterelnök valószínűleg nem tudja, hogy már aktív a mikrofonja, így erre kommentben figyelmeztették.

Két héttel ezelőtt, miután pár perces technikai szünetet rendeltek el az Országgyűlés keddi ülésén, Magyar Péter miniszterelnök szólt a tiszás képviselőkhöz, és az is behallatszott a mikrofonba. A miniszterelnök akkor arra utasította a képviselőit, hogy legfeljebb két mondatot mondhatnak a sajtónak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!