Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huÖtszáz éve ezen a napon történt a mohácsi csata, amely évszázadokra meghatározta hazánk sorsát – idézte fel közösségi oldalán Magyar Péter. A miniszterelnök délelőtt íz órától beszédet mond az évforduló alkalmából.

A mohácsi vész üzenete mégsem a vereség, hanem az, hogy Magyarország mindenből képes talpra állni
– hangsúlyozta a kormányfő bejegyzésében.
Magyar Péter szerint az újrakezdés Mohács fő üzenete
A miniszterelnök Mohácson tartott beszédében rámutatott, ha visszanézünk Magyarország több mint ezer éves történelmére, akkor a mohácsi csata szinte pont a közepénél van. Mintha a magyar történelem hatalmas könyvét pont itt hajtották volna ketté – állapította meg. Az egyik oldalon az államalapítás, egy erős magyar királyság, a másik oldalon egy három részre szakadt ország, felkelések, szabadságharcok, idegen megszállások és végül egy szabad Magyarország – mondta.
Ötszáz évvel ezelőtt más volt ez a táj, de ha közelebb lépünk, akkor láthatjuk, hogy olyan emberek lakták, mint ma. Az az ember, aki aznap reggel felkelt és elindult Mohács felé, nem egy történelemkönyv egyik szereplőjeként indult el, nem tudta, hogy 500 évvel később emlékművek lesznek ezen a környéken, nem tudta, hogy az a nap évszázadokon keresztül ott marad a magyar történelemben – mutatott rá Magyar Péter. Majd hangsúlyozta:
ő csak azt tudta, hogy veszélyben van valami, veszélyben van a családja, az otthona, a közössége, az országa.
Amikor Mohácsról beszélünk, ismerjük a neveket, II. Lajos királyét, Tomori Pálét, Szapolyai Jánosét, Szulejmán szultánét. A történelem megőrizte a nevüket. De ma, 500 évvel később elsősorban nem rájuk szeretnénk emlékezni, hanem azokra, akiknek a nevét nem őrizte meg a történelem – jelentette ki a miniszterelnök.
Ötszáz év elteltével nem csak azt kell megkérdeznünk, hogy mi történt 1526. augusztus 29-én, hanem azt is, hogy mit üzen nekünk Mohács ennyi idő távlatából – mutatott rá a kormányfő. Szerinte a válasz nem a történelemkönyvekben van, hanem minden magyar emberben, annak a tudata, hogy bár különbözők vagyunk, van valami, ami összeköt minket. Az, hogy ugyanennek a történetnek vagyunk az örökösei, hogy ugyanazon a nyelven mondjuk, hogy anya, hogy otthon, hogy haza. Ez a nyelv pedig itt volt már Mohács előtt, és itt van most Mohács után is – tette hozzá.
Mohácsnál elvesztettünk egy sorsdöntő csatát és elvesztett az ország politikai egysége. Olyan évszázadok következtek, amelyekben a magyar államiság fennmaradása is kérdésessé vált. De Magyarország nem tűnt el, ez talán Mohács legnagyobb üzenete
– hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette: Európát irányító birodalmak, országok, dinasztiák és hatalmak, határok mozdultak el, de a magyar közösség megmaradt. Nem azért, mert mindig mi voltunk a legerősebbek, a leggazdagabbak, vagy azért, mert mindig mi dönthettünk a saját sorsunkról, hanem azért, mert minden törés után voltak emberek, akik azt mondták, hogy „folytatjuk”, és újraépítették a hazát. Ez a megmaradás titka, nem valami elvont történelmi csoda – fejtette ki a miniszterelnök.
A magyar történelem nem a veszteségek története, hanem a talpra állások, a megmaradás, az újrakezdés története
– mutatott rá. Hozzátette: éppen ezért kell ma is az összefogásról beszélni.
Az országot, a hazát nem a királyok, uralkodók vagy a miniszterelnökök, de még csak nem is a politikusok tartják meg, egy országot az emberei, a polgárai tartják meg. Az az édesanya és édesapa, aki gyermeket nevel, az a közösség, amely nem hagyja magára a gyengébbeket, az a család, amely vasárnaponként együtt ebédel, ők Magyarország – jelentette ki.
Az 500 évvel ezelőtt harcolók ma látnának egy országot, amely még mindig itt van, és mindenekelőtt hallanának bennünket beszélni, a saját nyelvüket hallanák. Mi lehet ennél erősebb bizonyítéka a magyarság megmaradásának? – mutatott rá a kormányfő. Hozzátette: nem tudni, hogy mi lesz 500 év múlva, ahogy 500 éve sem tudhatták. De az biztos, hogy rajtunk is múlik, hogy mit adunk tovább, ahogy azok is továbbadtak valamit, akik Mohács után maradtak.
Amikor ma fejet hajtunk a mohácsi csata halottjai előtt, ne csak egy elveszített ütközetre gondoljunk, gondoljunk az azóta eltelt 500 évre, minden gyermekre, aki megszületett, minden családra, amely otthont teremtett, és minden emberre, aki őrizte nyelvünket, mindenkire, aki hozzátett valamit ahhoz, hogy itt legyünk. Az ő közös művük Magyarország – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: a mi feladatunk, hogy ezt a munkát folytassuk.
Emlékezzünk és legyünk büszkék arra, hogy itt vagyunk 500 évvel később, együtt, magyarul, Magyarországon. Őrizzük meg az országot, a nyelvünket és egymást
– jelentette ki. Hozzátette: egy nemzet erejét soha nem az mutatja meg, hogy nem bukik el, hanem hogy fel tud állni.
Egész napos program Mohácson
Az 1526. augusztus 29-én lezajlott csata emléknapjának ceremoniális programjai délelőtt kezdődtek a város főterén, a Széchenyi téren. A miniszterelnöki beszédet követően ünnepi misét mutattak be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai a főtéren Székely János szombathelyi megyés püspök vezetésével, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szentbeszédével.
A liturgia keretében helyezték el a tömegsírokból feltárt szórvány aprócsont-maradványokat tartalmazó urnát a főtéren álló Fogadalmi templom Szent István-oltáránál,
majd a miniszterelnök, a mohácsi polgármester és alpolgármesterek megkoszorúzták II. Lajos király főtéren álló szobrát.
Délután az egykori csatatér közelében, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen zártkörű állami és katonai megemlékezést és tiszteletadást tartottak. A ceremónia kezdetén Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter mondott beszédet.
Az emlékhelyen újonnan megépített emlékkápolnát megáldotta és gyászszertartást tartott Berta Tibor tábori püspök. A mohácsi csata tömegsírjaiból korábban feltárt, azonosított és csoportosított, tíz koporsóban érkező csontereklyék kapták meg a végtisztességet. A II. Lajos király rekonstruált zászlóival borított koporsók nevesítetlen, de el nem feledett hősök maradványait őrzik, és a kápolna altemplomában helyezték őket végső nyugalomra. A miniszterelnök, a honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselők és több intézményvezető koszorúkat helyezett el az emlékhelyen feltárt tömegsíroknál.
Az emlékhétvége keretében egész napos családi programokat is tartottak, illetve tartanak szombaton és vasárnap. A Mohácstól néhány kilométerre fekvő Sátorhelytől nyugatra, a feltételezett korabeli csatatér szomszédságában már reggeltől családi programok várták az érdeklődőket. Szombat délután öt órától itt zajlott a hétvége leglátványosabb eseménye:
a mohácsi csatát mintegy száz lovas és háromszáz gyalogos hagyományőrző részvételével elevenítették fel.
Az emléknap programját este a Mindig itt leszünk... Mohács 500 című, Szomor György és Homonnay Zsolt által írt, illetve rendezett nagyszabású rockmusical zárta a Széchenyi téren a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában.