Ennyit kell várni a mentőre: az OMSZ ismertette a kiérkezési időre vonatkozó adatokat

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az OMSZ nyilvánossá tette az úgynevezett kiérkezési időket. Mostantól bárki megnézheti, mennyi idő alatt érnek ki a mentők az egyes sürgősségi esetekhez. Például a legsürgősebb eseteknél 2026 júliusában országosan 26,4 perc, Budapesten pedig 24,1 perc volt az úgynevezett 90. percentilis kiérkezési idő.
Vágólapra másolva!

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter még kedden jelentette be, hogy keddtől nyilvánossá teszi az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a kiérkezési időket. A tárcavezető szupermérföldkőnek nevezte a mentőszolgálat kiérkezési adatainak nyilvánosságra kerülését. Constantinovits Miklós, az OMSZ megbízott főigazgatója egy háttérbeszélgetésen azt mondta, a célként kitűzött 15 perces kiérkezési idő eléréséhez szembe kell nézni a jelenlegi helyzettel. A kiérkezési időn kívül mérni kell a szakmai és az operatív mutatókat is, mert ezek ismerete nélkül nem lesznek meg a beavatkozási pontok.

Az Országos Mentőszolgálat nyilvánossá tette a kiérkezési időket (Forrás: Facebook)
Az Országos Mentőszolgálat nyilvánossá tette a kiérkezési időket (Forrás: Facebook)

A statisztikák szerda délelőtt nyilvánosak is lettek: a stat.mentok.hu felületen országos, budapesti és regionális bontásban is megismerhetők a kiérkezési idők, az egyes sürgősségi kategóriák külön-külön vizsgálhatók, valamint nyomon követhető a mentési feladatok számának és összetételének alakulása.

Mielőtt megismerjük a számokat, a honlapon fogalommagyarázatot is kapunk: leírják, a mentősöknél mit jelent pontosan az átlag, a medián, a kiérkezési idő és az úgynevezett percentilis.

A mentőknek nem az átlag a legfontosabb: ezt mutatja a 90. percentilis

Utóbbi fogalommal találkozhatnak a legritkábban az olvasók: ennek lényege, hogy megmutatja, mennyi időt igényel az esetek adott százalékához kiérni. Kifejtették: például a 90. percentilis azt az időt mutatja, hogy legfeljebb mennyi időn belül ér ki a mentő az esetek 90 százalékában, míg az esetek 10 százalékában kell ennél többet várni. Például ha a kiérkezési idő 90. percentilise 18 perc, akkor száz esetből kilencvenben 18 percen belül érkezett meg a mentő, tíz esetben pedig ennél később.

Az OMSZ az új felületén bemutatta a mentőhívás folyamatát is (Forrás: stat.mentok.hu )
Az OMSZ az új felületén bemutatta a mentőhívás folyamatát is (Forrás: stat.mentok.hu)

Megismerhetjük a mentőhívás folyamatát, és elmagyarázzák azt is, milyen szempontok alapján történik a betegek sürgősségi besorolása. Prioritás szempontjából összesen öt fokozatot különböztetnek meg:

  • Kiemelt P1 (KP1): a legmagasabb időfaktorú kórkép, ahol a beteg élete kizárólag azonnal megkezdett segítségnyújtással menthető meg (például újraélesztés)
  • P1: azonnali beavatkozás nélkül légzés- és keringésmegállás fenyeget, a légzési, keringési státusz instabil (például súlyos sérülés, tüdővizenyő)
  • P2: potenciálisan fenyegető állapot, a további romlás elkerülése érdekében gyors beavatkozás szükséges (például alacsony vércukor tudatzavarral)
  • P3: aktuálisan stabil vitális paramétereket mutató beteg, akinél az állapotromlás lehetősége fennáll (például csonttörés)
  • P4: stabil vitális paraméterek, az akut beavatkozás igénye alacsony, jellemzően krónikus betegséghez köthető, jelentős akut romlás nélküli panaszok (például kiszáradás)

Magyarázatként hozzátették még a P5-ös szintet, amely enyhe, veszélyeztetettségre nem utaló panaszokat jelent. A vizsgálat és a beavatkozás mellőzhető vagy halasztható, erre példának a torokgyulladást említették meg. Tehát a mentősöknek a P1-es fokozat a legfontosabb, ezeknél az eseteknél

országosan 26,4 perc volt 2026 júliusában a 90. percentilis kiérkezési idő, míg Budapesten 24,1 perc.

A P2-, P3- és P4-es sürgősségű esetek kiérkezési statisztikái is megtekinthetők országos bontásban. Az alacsonyabb prioritású eseteknél jellemzően hosszabb a kiérkezési idő: P2-nél országosan már fél óra felett van, P3-nál csaknem egy óra, míg P4-nél több mint másfél óra a 90. percentilis kiérkezési idő.

Az adatok 2026 januárjáig visszamenőleg is elérhetők a bemutatott grafikonokon, amelyeket az érdeklődők le is tölthetnek. Az OMSZ hangsúlyozza, hogy nem az egyhavi adatokon van a hangsúly, hanem a tendencián, amely a legtöbb esetben inkább stagnál, a legsürgősebb eseteknél azonban folyamatos csökkenést mutat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!