Látványpolitizálás a 120 ezres minimálnyugdíj, de sokkal kevesebbeket érint, mint gondolnánk

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Gazdasági szempontból sem indokolható a 13. és 14. havi nyugdíj megváltoztatása – mutatott rá az Origó megkeresésére Szalai Piroska gazdasági szakértő, a Fidesz országgyűlési képviselője. Mint ismert, csütörtökön két kormányzati bejelentés is érintette a nyugdíjasokat: rászorultság alapján fizetnék ki az említett két juttatást, miközben jövő januártól 120 ezer forintra emelnék a nyugdíjminimumot. Szalai Piroska szerint egyelőre úgy tűnik, az utóbbi ötlet sincs túl jól átgondolva: az idősek többségének életére várhatóan nem lesz érdemi hatással, cserébe a munkaerőpiacon növelheti a fekete vagy szürke foglalkoztatást.
Vágólapra másolva!

Parázs vitát váltott ki a 13. és a 14. havi nyugdíj jövője, miután felmerült, hogy a Tisza-kormány a jelenlegi rendszeren változtatna. Kármán András pénzügyminiszter a Kossuth rádióban arról beszélt, a két pluszjuttatás kifizetésénél a rászorultság elve is szerepet kaphat, vagyis nem biztos, hogy minden nyugdíjas ugyanakkora összeget kapna. Ez azt jelentheti, hogy az alacsonyabb ellátásból élők arányaiban több, míg a magasabb nyugdíjban részesülők kevesebb pluszpénzhez jutnának.

Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön arról beszélt, változna a nyugdíj mellett járó 13. és 14. havi juttatás számítási módja, a Tisza-kormány a rászorultság alapján differenciálná a kifizetéseket (Forrás: Kármán András/Facebook)
Kármán András pénzügyminiszter szerint változna a 13. és 14. havi nyugdíj számítási módja (Forrás: Facebook)

A miniszter ugyanakkor egyértelművé tette: nincs még konkrét kormánydöntés arról, hogy pontosan miként változna a rendszer. Így az sem dőlt el, hogy például egy 120 ezer forintos és egy 500 ezer forintos nyugdíj mellé ugyanakkora arányban járna-e a 13. és a 14. havi juttatás.

A felvetés kapcsán most egyre több kérdés merül fel arról, hogy mit jelentene a gyakorlatban a rászorultsági elv bevezetése, és kik járnának jól vagy rosszul egy ilyen változtatással. Az idősek jelentős részét megosztja a bejelentés, Krusovszky Imréné, az Idősek tanácsának egykori tagja például lapunknak úgy nyilatkozott, elfogadhatatlannak és igazságtalannak tartja a döntést.

Felmerül ugyanakkor az a kérdés is, hogy a morális szempontokon túl gazdaságilag mennyire lenne indokolt egy ilyen átalakítás. A változtatás ugyanis

akkor lehetne igazán indokolható a kormány számára, ha ezzel érdemi összeget lehetne megtakarítani a költségvetésben.

Éppen ezért arra is kíváncsiak voltunk, mekkora mozgásteret adhatna ez a lépés az államnak.

A kérdésben Szalai Piroska fideszes országgyűlési képviselőt és gazdasági szakértőt kerestük meg, aki úgy véli, gazdasági szempontból sem indokolható a változtatás.

– Az átalakítás a családok életszínvonalát és gazdasági biztonságát is veszélyeztetheti, miközben a költségvetés számára sem jelentene akkora megtakarítást – mondta.

Nem vágná földhöz a költségvetést, ha minden nyugdíjas megkapná

A magyar államadósság tavaly év végén még  a GDP 74,6 százaléka volt, és most tervezi a kormány módosítani az idei költségvetést, amely már 77,5 százalékra emelné – emlékeztetett a képviselő. Ez több ezermilliárdos pluszköltség megjelenésével járna együtt, aminél egy 13. vagy 14. havi nyugdíj jóval kisebb kiadás. Idén a 14. havi nyugdíj negyedét kapták meg a nyugdíjasok, jövőre pedig az Orbán-kormány ígérete szerint kétheti összeget, vagyis a 14. havi nyugdíj felét kapnák meg.

 Szalai Piroska fideszes országgyűlési képviselő szerint gazdasági szempontból sem indokolható a nyugdíjasok 13. és 14. havi juttatásának megváltoztatása (Forrás: Szalai Piroska/Facebook)
 Szalai Piroska szerint gazdasági szempontból sem indokolható a nyugdíjasok 13. és 14. havi juttatásának megváltoztatása (Forrás: Facebook)

Szalai Piroska felidézte: az Európai Unió már nagyon régóta azt követeli, hogy a családokat, a gyermekeket, a nyugdíjasokat rászorultsági alapon támogassuk. Szerintük az nem jó, ha bizonyos dolgot mindenki megkap, legyen az a rezsitámogatás, ingyen tankönyv vagy 13. havi nyugdíj. Ezzel az Orbán-kormányt is rendszeresen kritizálták.

A nyugdíj azonban nem szociális támogatás, hanem a korábbi munkaviszonyból, a munkából és a befizetett járulékokból fakadó jogosultság. Azért kapják a nyugdíjasok, mert negyven-negyvenöt éven keresztül dolgoztak, de legalább húsz év szolgálati időt mindenképpen teljesítettek

– emelte ki.

Mint mondta, akik negyven-negyvenöt éven keresztül dolgoztak, végig fizették a nyugdíjjárulékot, és legálisan szerezték a keresetüket, ennek megfelelően magasabb nyugdíjra jogosultak. A nyugdíj mindig is a munkavállaláshoz kötődött, még a rendszerváltás, sőt még a kommunizmus időszaka előtt és alatt is.

– Azokat az időket természetesen nem lehet semmilyen dicsérettel illetni, de a nyugdíj akkor is a munkához kapcsolódott – tette hozzá.

A képviselő rámutatott: a Tisza-kabinet az első olyan magyar kormány, amely azt gondolja, hogy a nyugdíjasoknak járó 13. vagy 14. havi nyugdíjat – és később esetleg magát a rendes nyugdíjat is – rászorultsági elvhez lehetne kötni. Szerinte erre nincs elfogadható magyarázat.

A minimálnyugdíj jó kommunikációs fogás, de nem garantál igazságosabb rendszert

Szalai Piroskát megkérdeztük Magyar Péter miniszterelnök azon bejelentéséről is, hogy 2027. január 1-jétől 120 ezer forintra emelik az öregségi nyugdíj legkisebb összegét. A képviselő szerint itt érdemes tisztában lenni azzal, hogy ez jóval kevesebb embert érintene, mint elsőre gondolnánk.

Kifejtette: a jelenlegi, 28 500 forintos minimálnyugdíjat csak nagyon kevesen kapják, ráadásul a 120 ezer forint alatti ellátásban részesülők jelentős része olyan megváltozott munkaképességű, aki még nem töltötte be a nyugdíjkorhatárt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy

a nyugdíjminimum összege számos más támogatásnál is viszonyítási alap. Ezért egy 120 ezer forintra emelés nemcsak a nyugdíjakat érintené, hanem több más ellátás összegét is feljebb húzná.

Szalai Piroska szerint ezért azt is alaposan meg kellene vizsgálni, hogy a 120 ezer forint alatti ellátásban részesülők miért kapnak ilyen alacsony ellátást. A csoportba ugyanis nagyon különböző élethelyzetben lévő emberek tartoznak. Vannak közöttük megváltozott munkaképességűek, de olyanok is, akik külföldről is kapnak nyugdíjat, vagy korábban olyan kedvezményes adózási formában dolgoztak, amely alacsonyabb járulékfizetéssel járt, így eleve alacsonyabb nyugdíjra szereztek jogosultságot. Például a művészek, sportolók, vagy éppen a katás és más hasonló korábbi módon adózók.

Úgy véli, önmagában a 120 ezres minimum meghatározása még nem garantálna igazságosabb rendszert. Könnyen előállhatna ugyanis olyan helyzet, hogy az emelés olyanokhoz is eljut, akiknek más forrásból is van jövedelmük, miközben nem feltétlenül azok kapják a legtöbb segítséget, akik korábban legálisan fizették a nyugdíjjárulékot, s mégis valóban csak az alacsony ellátásukból kénytelenek megélni.

A nyugdíjminimum többszörös emelése a fiatalabbak számára elsőre valóban látványosnak tűnhet, ám ennek a kormányzati döntésnek elsősorban a kommunikációs hatása lehet erős. A valóságban ugyanis az idősek többségének életére várhatóan nem lesz érdemi hatással, de a munkaerőpiacon növelni fogja a fekete vagy szürke foglalkoztatást

– összegzett Szalai Piroska.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!