Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a rendkívüli ülés, amelyben a korábbi kormányt vádolta azzal, hogy nem megfelelően kezelte a klímaváltozást. Magyar Péter a parlament üléstermében azt igyekezett bizonygatni, hogy korábban Orbán Viktor hazudott az embereknek ezzel kapcsolatban. A kormányfő ezek után azt állította, hogy az általa vezetett kormány jobb a vízmegtartásban, mint a korábbi.

Azt is bizonygatta Magyar Péter, hogy ők már az első hőhullám óta szakértelemmel kezelték a helyzetet. Majd elmondta, hogy meghatároztak sikerkritériumokat. Ezek között volt a nukleáris biztonság fenntartása. Erről a miniszterelnök azt mondta, hogy sem eddig, sem ezután nem kell számítani ezen a területen problémára. Ahogy a black out, a teljes elsötétedés elkerülése is fontos volt. A miniszterelnök rámutatott, hogy
nem volt komoly áramkimaradás a krízis alatt, és arra számítanak, hogy nem is lesz.
De arról is beszélt, hogy a vízhiányt is megfelelően kezelték.
A Paksi Atomerőművel kapcsolatban elmondta, hogy már 20 centivel magasabban van a vízszint, mint a negatív rekord. Majd jelezte, hogy hamarosan az egyetlen eddig még le nem állított turbina mellé hamarosan újraindítanak egy újabbat. Azonban hamarosan újabb száraz időszak jön, ezért a vízszint újabb csökkenése várható – tette hozzá.
Az energiabiztonsággal kapcsolatban ismét a korábbi kormányokat vádolta a miniszterelnök, mert szerinte nem tettek ezért eleget. Majd azt ígérte, az ő kormánya ezt be fogja pótolni.
Magyar Péter nem csak az előző kormányt vádolta, hanem a jelenlegi ellenzéket is. Azt próbálta bizonygatni, hogy az ellenzéki képviselők és a szerinte hozzájuk tartozó véleményvezérek azt várták, hogy a magyarokat sokkal jobban megérintse ez a válság.
A kormányfő egyre hangosabb vádjait megelégelve az egyik ellenzéki képviselő bekiabált Magyar Péternek, azonban a házelnök rendre utasította.
A vádakra Takács Péter a közösségi oldalán reagált: „vajon miért érez késztetést arra Magyar Péter, hogy két kattintással ellenőrizhető, egyszerű dolgokról is hazudjon?” Emlékeztetett, hogy ő maga is takarékosságra kérte követőit.
A miniszterelnök csak a Fideszről beszél
Toroczkai László a miniszterelnök felszólalására reagálva jelezte: „már megint fél órán keresztül a Fideszről beszélt.” A Mi Hazánk frakcióvezetője szerint valóban probléma, hogy Magyarországról sok víz folyik ki, de a miniszterelnöknek nem a Fideszről kellett volna beszélnie, hanem arról, hogy a Tisza mit csinált ez ellen.

Magyar Péter egymásnak ugrasztotta az embereket
Rétvári Bence szerint Magyar Péter csak mutogat az előző kormányra, mégis az ő kormánya az, akinek a kormányzása alatt majdnem le kellett állítani a Paksi Atomerőművet. A KDNP frakcióvezetője szerint ezzel a leállítással is rémhírt terjesztett, azzal rémisztgette az embereket , hogy az erőmű leállításával teljes összeomlás lesz.
Azt is felidézte, hogy a Fidesz kormányzása alatt is számos krízishelyzet volt, mégsem volt olyan alkalom, hogy idáig jutott volna az ország.
Rétvári Bence rámutatott, hogy a Tisza egymás ellen uszította az embereket, ugyanis egymást megfigyelték és feljelentették, ha valaki locsolt vagy légkondit használt.
„Nyugodtabb lennék, ha Orbán Viktor kezelné a válságot”
Bóka János elmondta, hogy örül annak, hogy az energiaválságról és kezeléséről tudnak az Országházban vitatkozni, ugyanis erre a múlt héten nem volt lehetőség, miközben a miniszterelnök napirend előtti felszólalásának éppen az lenne a lényege, hogy rendkívüli esetekről számol be.
Érdekes módon ezek szerint a múlt héten nem volt olyan rendkívüli eset, amelyről be kellene számolni
– tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője. Majd emlékeztetett: egy héttel korábban a kormányfő arról sem beszélt, hogy olyan helyzet jöhet, hogy a Paksi Atomerőművet majdnem le kell állítani.

A frakcióvezető rámutatott, hogy korábban a magyar kormányoknak sikerült a hasonló helyzeteket elkerülniük, ha pedig krízis következett be, akkor az emberek számíthattak a kormányra. Most azonban ennek éppen az ellenkezője történt. Amikor a válság a legsúlyosabb volt, akkor a magyar kormány és a miniszterelnök széttárta a kezét, és azt mondta az embereknek és a cégeknek, hogy „segítsetek”.
A mostani válság elkerülhető lett volna
– jelentette ki Bóka János. Rámutatott: Magyar Péter maga is felvázolta ennek az útját, azonban ez nem tűnik járható útnak.
Bár higgye el, miniszterelnök úr, én is sokkal nyugodtabb lennék akkor, hogyha ön folytatná a nyaralását Antalyában, és Orbán Viktor kezelné ezt a válságot!
– tette hozzá.
A kormány ezt a válságot kommunikációs kérdésnek tekintette és kommunikációs módon kezelte, válságkezelés helyett válságkommunikációt folytatott – jegyezte meg válaszában Bóka János.

Panyi Miklós a közösségi oldalán reagált arra, hogy Magyar Péter arról beszélt, hogy olyan rossz állapotban vette át a Tisza a közigazgatást és a védelmi irányítást, hogy napok alatt kellett egy új működési rendre átállniuk. De mi is ennek pontosan az oka? – tette fel a kérdést a Fidesz képviselője. Rámutatott: ha három hónappal a kormány megalakulása után a minisztériumoknak nincs elfogadott működési rendje és ismert hatáskörei, ha nincs a helyi védekezésben kulcsfontosságú területi közigazgatásért, önkormányzatokért felelős államtitkár kinevezve, ha a 20 területileg szervezett védelmi bizottságból 13-nak nincs vezetője, akkor miért lennénk meglepődve a káoszon?
Megemlékeztek a roma holokauszt áldozatairól, a Mi Hazánk ülve maradt
Gyöngyösi István napirend előtti felszólalásában emlékeztetett, hogy augusztus 2-án Európa a roma holokausztra emlékezik. A Tisza képviselője felidézte, hogy 1944 augusztus 2-ról 3-ra virradóan rengeteg roma származású embert, köztük magyarokat végeztek ki. „Nem felejtünk, itt vagyunk és emlékezünk. Amíg emlékezünk, addig nem győzhetnek, akik el akartak törölni minket, soha többé” – mondta a képviselő.
A tiszás képviselő felszólalását taps és egyperces néma felállás követte, amelyben minden képviselő részt vett, kivéve a Mi Hazánk hat képviselője.
A miniszterelnök személyes érintettség okán később szót kért a témával kapcsolatban. Magyar Péter szóvá tette, hogy a Mi Hazánk képviselői nem álltak fel, amikor arról emlékeztek meg, hogy több ezer honfitársunkat kivégezték. A kormányfő szerint nem maradhat szó nélkül, hogy a Mi Hazánk képviselői ülve maradtak. (Bujdosó Andrea tiszás frakcióvezető egyébként emelt hangon kérte számon Toroczkait, miért maradt ülve a Mi Hazánk frakció.)
Magyar Péter felszólalása után az ülést vezető alelnök jelezte, hogy elvette volna a miniszterelnöktől a szót, ugyanis nem indokolta meg, hogy miért kért személyes érintettség okán szót, amiről beszélt, az pedig nem meríti ki ezt a fogalmat. A szót azonban azért nem tudta elvenni Magyar Pétertől, mivel a kormányfő mikrofonja meghibásodott, így pótmikrofont használt.
A miniszterelnök után szót kért Toroczkai László is, aki megindokolta, hogy miért nem állt fel az általa vezetett frakció. „Minden honfitársunk és minden embertársunk esetében, akit a származásuk miatt meggyilkoltak, meghurcoltak, én fejet hajtok” – jelentette ki. Hozzátette: elítél minden támadást, erőszakot vagy népirtást, érjen az származástól függetlenül bárkit.
Egyetlen egy dolog miatt nem álltunk fel: amióta ön a miniszterelnök, azóta soha a magyar demokrácia történetében annyiszor nem sértették meg a házszabályt, mint amennyiszer most ön és a Tisza megsérti
– emelte ki Toroczkai László, üzenve Magyar Péternek. Rámutatott: volt egy megállapodás, hogy képviselő nem kérhet ilyet felszólalása közben, mint ez az egyperces néma felállás, mert ez házszabályellenes volt. Ha ezt előre jelezték volna, akkor nem lett volna semmi gond, de elegük van a házszabályszegésekből – tette hozzá.
A frakcióvezető folytatta volna még a magyarázatot, azonban Hallerné Nagy Anikó elvette tőle a szót, mivel hasonlóan a miniszterelnökhöz, Toroczkai László sem indokolta meg, hogy miért kért szót személyes érintettség kapcsán, és amiről beszélt, az nem merítette ki ezt a fogalmat.
Egy rövidebb szünet után az elnöki széket átvevő Dúró Dóra megadta a szót ismét párttársának, a Mi Hazánk frakcióvezetőjének, mivel ügyrendi felszólalásra jelentkezett. Toroczkai László bejelentette, hogy rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezi, ugyanis szerinte Magyar Péter korábban úgy kapott szót, hogy személyes érintettségre hivatkozott, miközben nem volt személyes érintettség megszólalásában, viszont politikai támadás volt benne, amit tisztázni kell.
Elegünk van abból, hogy önök a saját játszóterüknek tekintik az Országgyűlést
– mutatott rá a Tisza képviselőire. A frakcióvezető elmondta, hogy ez az oka annak, hogy nem álltak fel korábban, mert nem lehet olyat csinálni, hogy bármelyik képviselő felszólalása közben elrendeli, hogy fel kell állni.
– Ezért rendkívüli hátbizottsági ülést kezdeményezek, és legközelebb bármilyen ilyen ügyben előzetesen kell a frakcióknak erről egyeztetni. Tartsák be az elemi szabályokat, mert ez nem diktatúra – tette hozzá.
Esküt tett a Fidesz két új parlamenti képviselője
Miután Szijjártó Péter és Budai Gyula lemondott képviselői mandátumáról, a két megüresedett helyre a Fidesz–KDNP közös listájáról választottak két új képviselőt. Míg előbbi helyét Palóc André, utóbbiét Hortay Olivér veszi át. A két képviselő ma megkapta megbízóleveleiket.
Az Országgyűlés igazolta Hortay Olivér és Palóc André mandátumát, majd
a két új képviselő esküt tett
és aláírták az esküokmányaikat.
Az aláírás után egy kis közjáték alakult ki, ugyanis az ülést vezető alelnök felkérte Berki Ákost és Simicskó Istvánt, hogy a házszabály alapján ellenőrizzék a két új képviselő esküokmányának érvényességét. Az ellenőrzés folyamata azonban nem indult el rögtön, ezért Magyar Péter úgy érezte, hogy közbe kell lépnie, elhagyta helyét, és a két képviselőhöz odalépve mutogatta nekik, hogy megtörve az Országgyűlés erre vonatkozó procedúrájának rendjét, vigyék ők ellenőrzésre az iratokat. A miniszterelnök magánakciója azonban felesleges volt, ugyanis pár pillanattal később már a szokások szerint átvették a két képviselőtől az iratokat ellenőrzésre.
Ez várható a parlamentben
Egy hét kihagyás után ismét összeült az Országgyűlés hétfőn és kedden. A kormány kezdeményezte a rendkívüli parlamenti ülést hétfőre és keddre, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter tíz előterjesztés megtárgyalását javasolta. A tavaszi ülésszak június 15-én véget ért, azóta a kormány minden héten kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását. A parlament eredetileg múlt héten is ülésezett volna, de az extrém hőség és az energiatakarékosság miatt elhalasztották.

A két nap alatt számos vita és döntés vár a képviselőkre, a köztársasági elnök megválasztására azonban keddig várni kell.
Mint megírtuk, a Tisza-frakció megszavazta, hogy a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét, Baka Andrást jelöli köztársasági elnöknek, miután Sulyok Tamást az Alaptörvény tizenhetedik módosításával eltávolították a posztjáról. Hétfőn a Tisza 140 képviselője ajánlotta írásban Baka Andrást államfőnek. A Fidesz és a KDNP közölte, hogy illegitimnek tartják az eljárást, ezért nem vesznek részt benne.
Miről dönt hétfőn a parlament?
Az interpellációk, az azonnali kérdések és válaszok órája és a kérdések lezárultával kezdődnek a bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitái. A parlament megvitatja
- az egyes egészségügyi adatkezelést érintő törvények módosításáról szóló javaslatot,
- a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvény módosítását,
- a közpénzügyi reformokkal összefüggésben egyes államháztartási szabályok módosítását,
- a Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló törvény módosítását,
- az egyes törvényeknek a rendészeti feladatellátás racionalizálásával összefüggő módosítását,
- a központi költségvetés címrendjének a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatallal összefüggő módosítását és
- a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény módosítását.
A viták után napirend utáni felszólalásokkal zárul az ülés várhatóan este tíz órakor.