Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA TIT Budapesti Planetárium jövőjéről szóló kormányzati előterjesztés elkészítése már megkezdődött, ugyanakkor végleges döntés egyelőre nem született a fejlesztés irányáról – közölte Facebook-oldalán Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter.

Fotó: Facebook/TIT Budapest Planetárium
A tárcavezető bejegyzése szerint a kormányzati előterjesztésen a minisztérium a KBM és a TTM munkatársaival közösen dolgozik. A végleges javaslat kormány elé kerülése előtt még több szakmai, műszaki és pénzügyi kérdést kell tisztázni.
A döntés előkészítéséhez nemzetközi összehasonlítás is készült, amely tíz vezető, három kontinensen működő intézményt vizsgál, Budapestet pedig külön viszonyítási pontként szerepelteti. Az elemzés többek között azt mutatja be, hogyan fejlődtek a planetáriumok a hagyományos csillagvetítéstől a modern tudományos élményközpontokig.
A TIT Budapesti Planetárium adottságai nemzetközi összevetésben is kedvezőek
Tanács Zoltán szerint a budapesti intézmény fizikai adottságai nem rosszak. A 23 méteres kupola nemzetközi összehasonlításban továbbra is jelentős méretűnek számít, a Népliget pedig megközelíthetősége és fejlesztési lehetőségei miatt is kedvező helyszín.
A miniszter szerint a lemaradás elsősorban a vetítéstechnikában, az interaktív tartalmakban, a kiállítási funkciókban és a működési modellben jelentkezik.
Példaként Berlint említette, ahol ugyancsak 23 méteres kupolában modern, 8K-s hibrid vetítési rendszer működik. Varsóban a planetárium egy olyan tudományos központ része, amely több mint 450 interaktív elemet kínál a látogatóknak. A nemzetközi összehasonlításban sanghaji, chicagói, New York-i, hamburgi és valenciai intézmények, valamint az ESO Supernova megoldásait is vizsgálták.
Az egyik vizsgált lehetőség szerint a budapesti intézmény már 2027-ben legalább ideiglenesen újranyithatna. Ehhez rendbe hoznák az épületet, és amennyiben műszakilag lehetséges, megjavítanák a meglévő Zeiss vetítőt. Ideiglenes kiállításokkal ismét fogadhatnák a közönséget. Tanács Zoltán szerint ennek költsége néhány százmillió forint lehetne, az ideiglenes működés azonban csak néhány hónapig tarthatna. A felújítás megkezdésekor ugyanis ismét be kellene zárni az intézményt. Emiatt azt is mérlegelni kell, hogy indokolt-e egy rövid időszakra megnyitni az épületet.
Teljesen megújulhatna a budapesti planetárium
A második lehetőség egy átfogó, 21. századi korszerűsítés. Ennek részeként teljesen megújulhatna az épület, modern, legalább 8K-s full-dome technológiát, valós idejű univerzum-szimulációt, valamint új hang- és vetítési rendszert alakíthatnának ki.
A tervek között többnyelvű tartalmak és további szolgáltatások létrehozása is szerepel. A teljes felújítás a beszerzésekkel és a kiállítások kialakításával együtt két-három évet vehetne igénybe. A beruházás előzetesen becsült költsége 15-20 milliárd forint között lehet.
Tudományos és technológiai élményközpont is épülhetne
A harmadik, legnagyobb léptékű elképzelés szerint a felújított intézmény köré nemzetközi színvonalú Tudományos és Technológiai Élményközpontot alakítanának ki.
Ebben interaktív űrkutatási, robotikai, mesterségesintelligencia-, jövőtechnológiai és természettudományos kiállítások kaphatnának helyet. A fejlesztés szabadtéri tudományos park létrehozását és a Népliget környező részeinek megújítását is magában foglalhatná. Tanács Zoltán közlése szerint egy ilyen beruházás nagyságrenddel többe kerülhetne a planetárium önálló felújításánál. A miniszter úgy véli, ugyanakkor jelentős oktatási és turisztikai hatással járhatna, és éves szinten akár több tízmilliárd forintos többletbevételt is hozhatna a fővárosnak.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a három fejlesztési irány közül egyikről sem született még kormányzati döntés. A lehetőségek egymásra is épülhetnek, így a következő időszakban nemcsak az intézmény újranyitásáról, hanem a fejlesztés léptékéről is dönteni kell.