Le akarták törni a Szabadság híd tetejéről a Szent Koronát, feljelentés lett a vége

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Két fiatal felmászott a Szabadság híd tetejére, egyikük pedig megpróbálta megrongálni a hídon található Szent Korona-díszt. Az ügyben megkerestük a Főpolgármesteri Hivatalt és a BRFK-t is: a Budapest Közút feljelentést tett, a rendőrség pedig hivatalból nyomozást indított rongálás kísérletének vétsége miatt.
Vágólapra másolva!

A Szabadság hídon történt rongálási kísérlet után arra voltunk kíváncsiak, milyen gyakran fordul elő, hogy emberek felmásznak a híd tartószerkezetére, és mit tesz a főváros a hasonló esetek megelőzéséért. A Főpolgármesteri Hivatal válaszából az is kiderül, hogy a hídra felmászás már évek óta tiltott, ennek ellenére időről időre újra megtörténik és állandó problémát jelent. 

Feljelentést tett a főváros a Szabadság híd Szent Koronáját rángató fiatalok ügyében (Fotó: BKK)
Feljelentést tett a főváros a Szabadság híd Szent Koronáját rángató fiatalok ügyében (Fotó: BKK)

2016 óta tilos felmászni a Szabadság hídra, mégis gyakran előfordul

A Szabadság hídra történő felmászás hivatalosan 2016 óta tilos. A főváros korábban a Budapest Közút közreműködésével magyar és angol nyelvű figyelmeztető táblákat is kihelyezett, amelyek a felmászás veszélyeire hívják fel a figyelmet. 

A hivatal elmondása szerint közvetlen károkozásról nincs tudomásuk az ügy kapcsán. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy 

minden egyes felmászás alkalmával sérülhet a Szabadság híd korrózióvédelmi bevonata, aminek szemmel látható jelei nem mindig vannak.

A mostani ügyben ráadásul nem egyszerűen egy veszélyes felmászásról készült felvétel terjedt el. A videón az látható, hogy az egyik fiatal a híd tetején található, a Szent Koronát ábrázoló díszt próbálja megmozdítani, miközben társa mellette áll. A hivatal tájékoztatása szerint

a napokban megjelent videófelvétel kapcsán a Budapest Közút a mai napon megtette a rendőrségi feljelentést.

A videó kapcsán megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is. A BRFK közölte: a felvételről a rendőrség is értesült, amely alapján 

hivatalból rendelt el nyomozást rongálás kísérletének vétsége miatt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!