Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzentgyörgyvölgyi Péter nyílt levélben reagált arra a törvénytervezetre, amelynek értelmében a Tisza-kormány visszaadná a fővárosnak a korábban az V. kerület vagyonkezelésébe került Vörösmarty, Podmaniczky és Széchenyi teret, valamint a József Attila utcát. A belvárosi polgármester szerint az augusztus 15-ig tartó társadalmi egyeztetésre biztosított egy hét nem elegendő az érvek érdemi megvitatására, ezért azt javasolta, hogy mérjék fel az V. kerületiek véleményét, továbbá Karácsony Gergellyel és Vitézy Dáviddal személyesen is üljenek tárgyalóasztalhoz.

Szentgyörgyvölgyi Péter szerint a kerület jobb gazdája a tereknek, mint a főváros
A polgármester emlékeztetett: az elmúlt közel négy évben Belváros önkormányzata hatékonyabban látta el az érintett közterületek üzemeltetését, mint korábban a főváros.
Arra hivatkozott, hogy a terek kizárólag V. kerületi tulajdonú utcákon keresztül közelíthetők meg, ezért a közterület-használat, az engedélyezés, az ellenőrzés, a köztisztaság és a zöldfelület-kezelés egységes rendszere a lakók és a helyi vállalkozások érdekeit egyaránt szolgálja.
A közterület-felügyeleti feladatokat már 2014-től, a terek tisztántartását pedig 2019-től nagyrészt az V. kerületi önkormányzat végezte, miközben a főváros az ehhez szükséges anyagi forrásokat nem biztosította.
Az elmúlt közel négy évben az üzemeltetési feladatok Belváros önkormányzata általi ellátása hatékonyabb volt, és a közérdeket is jobban szolgálta, mint korábban
– fogalmazott a polgármester.
Szerinte a korábbi rendszer visszaállítása ismét különválasztaná a fővárosi és a kerületi feladatellátást, ami eltérő szabályokat, párhuzamos működést és felelősségi vitákat eredményezhetne. Úgy látja, ez azért is aggályos, mert a terek mindegyike az V. kerület közigazgatási területén található, a hasznosításukból származó bevételeket pedig a kerület teljes egészében a közterületek fenntartására és színvonalas üzemeltetésére fordítja.
Egyeztetést és garanciákat vár a polgármester
Szentgyörgyvölgyi Péter szerint a legfontosabb kérdés az, hogy a főváros a visszakapott területekre ugyanannyit költene-e, mint jelenleg az V. kerület.
Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a főváros a közelmúltban az V. kerület üzemeltetésébe adta vissza a Szabadság teret és az Egyetem teret, mert a fenntartásukat pénzügyileg már nem tudta vállalni. A polgármester felsorolta, milyen munkákat végzett el, illetve készített elő az V. kerületi önkormányzat az érintett közterületeken:
- a Vörösmarty teret az V. kerület már felújította és fenntartja,
- a Podmaniczky teret szintén a kerület újította fel és tartja tisztán,
- a József Attila utca korszerűsítését a fővárossal együttműködésben már megtervezték,
- a Széchenyi tér fejlesztéséhez pedig a kerület kormányzati támogatást kapott volna.
Szentgyörgyvölgyi szerint ezért indokolatlan lenne a területek jelenlegi tulajdonosi és üzemeltetési rendszerének megváltoztatása.
A levélben arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzat 2022-ben további 13 utca közútkezelési feladatait vette át. Ezek ellátásához nem kapott külön költségvetési támogatást, mert a döntéshozók azzal számoltak, hogy a terek hasznosításából származó bevételek fedezik majd a többletkiadásokat is.
Elvégre a kalácsból sem csak a mazsolát esszük ki
– jegyezte meg Szentgyörgyvölgyi Péter, aki azt kérte Karácsony Gergelytől és Vitézy Dávidtól, hogy a döntés előtt hallgassák meg az érintett kerület lakóit, és kezdjenek háromoldalú egyeztetést a területek jövőjéről.

