A Közbeszerzési Hatósághoz fordul az augusztus 20-i ünnepségek ügyében a Fidesz

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Közérdekű bejelentést helyezett kilátásba a Fidesz parlamenti frakciója. Sajtóinformációk szerint a Hardrock Kft. már akkor elkezdte szervezni az augusztus 20-i ünnepséget, amikor a kormányzat még fel sem mondta az eredeti szerződést.
Vágólapra másolva!

Minden jel szerint irányított volt az augusztus 20-i ünnepi rendezvénysorozat közbeszerzése – közölte a Fidesz országgyűlési frakciója.

Idén is a tűzijáték volt az augusztus 20-i ünnepségek fénypontja
Idén is a tűzijáték volt az augusztus 20-i ünnepségek fénypontja (Fotó: Origó)

A sajtóban megjelent információk szerint a Tisza Párt „házi rendezvényszervező cége”, a Hardrock Kft. már akkor elkezdte szervezni az augusztus 20-i ünnepséget, amikor még az eredeti szerződést a kormányzat fel sem mondta – emlékeztettek.

Ezzel a Tisza-kormány egyértelműen kamu közbeszerzési eljárást folytatott le, aminek az előre kijelölt nyertese a kiírás előtt már a részletekről egyeztetett

– hívták fel a figyelmet. Szerintük ez arra utal, hogy a Tisza-kormány saját rendezvényszervezőjének játszotta így ki a szervezést.

Az ellenzéki párt szerint a legátlátszóbb módon tette meg ezt a kormány, hiszen „a szakmai megvalósításra az eredeti szerződéses cég szakembereit vették át, hogy a pénz felvételén kívül sok munkát ne kelljen elvégezniük”.

Bejelentést tesznek az ünnepségek lebonyolítása miatt

A frakció szerint „a cég képviselője nyilvánvaló módon hazudott a rendezvényről szóló sajtótájékoztatón”, a kormány pedig meg sem kísérli megmagyarázni a történteket.

A frakció közérdekű bejelentéssel fog élni az ügyben a Közbeszerzési Hatóságnál

– közölte a parlamenti képviselőcsoport.

Mint megírtuk, a kormány júliusban jelentette be, hogy új közbeszerzést hirdetnek az augusztus 20-i ünnepségek és tűzijáték lebonyolítására, miután szerződést bontottak a Lounge Event Kft.-vel a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge-csoportot érintő büntetőeljárásra, bankszámlazárolásokra, végrehajtási intézkedésekre és teljesítési kockázatokra tekintettel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!