Lannert Judit: Októberben újabb iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A nyár folyamán 467 iskolaigazgatói pályázat járt le, ezért a tankerületeknek újra meg kellett hirdetniük az érintett vezetői pozíciókat. Lannert Judit közölte: 351 pályázó öt évre kapott megbízást, a fennmaradó helyek egy részére pedig októberben új pályázatot írnak ki.
Vágólapra másolva!

Lannert Judit Facebook-bejegyzésében számolt be az iskolaigazgatói pályázatok eredményéről és a még betöltésre váró vezetői tisztségek sorsáról. Az oktatási és gyermekügyi miniszter tájékoztatása szerint azokon a helyeken, ahol egyelőre nem született hosszú távú döntés, ideiglenes megoldással biztosítják az intézmények működését.

Lannert Judit
Lannert Judit beszámolt az iskolaigazgatói pályázatok eredményéről és a még betöltésre váró vezetői tisztségek sorsáról (Forrás: Facebook/Lannert Judit)

Lannert Judit szerint október 1-jén ismét meghirdetik a betöltetlen helyeket

A nyáron lejárt 467 iskolaigazgatói megbízás közül 351 esetében öt évre nevezték ki a pályázót. A többi intézménynél legfeljebb egy évre szóló vezetői megbízásról, illetve a szervezeti és működési szabályzat szerinti működésről döntöttek. Lannert Judit bejegyzésében azt írta: 

Azokra a vezetői pozíciókra, ahol ideiglenes megoldásként legfeljebb egyéves megbízásról vagy SZMSZ szerinti működésről döntöttem, a tanév biztonságos elindulása után, október 1-jén új pályázatot írunk ki.”

A miniszter szerint az újabb pályázati eljárások megindítására a tanév biztonságos elindulását követően kerül sor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!