Szegedre jönnek a Klicsko fivérek

Vágólapra másolva!
A szombati Erdei-Pérez WBO interkontinentális bajnoki ökölvívó-címmérkőzésnek illusztris vendégei lesznek, ugyanis a Klicsko testvérek elfogadták a szervezők meghívását.
Vágólapra másolva!

A címvédő Erdei Zsolt és kihívója, a spanyol Juan Nélongo Pérez egyelőre csak az újszegedi sportcsarnok edzőtermében tréningezett, ugyanis a ring - amelyet német szakemberek segítségével építenek fel - csak szerdán érkezett meg a Tisza-parti városba.

A két főszereplő felkészülése - a Media Marktban 17 órától sajtóedzést tartanak - mellett a háttérben is folyik a szervezőmunka, s a két ukrán csillag, Vitalij és Vlagyimir Klicsko elfogadta a rendezők meghívását.

Időközben a szombaton 19 órakor kezdődő, ötórás gála magyar résztvevői is megkapták ellenfelüket: Herczeg László a német Andreas Kotelnikkel, Isaszegi Róbert a román Aurel Popával, Nagy János pedig a bolgár Ivo Golakovval mérkőzik.

Szeptember 8-án, hétfőn 14 órakor Erdei Zsolt ellátogat az [origo] Társalgójába, ahol az olvasók kérdéseire fog válaszolni.