Erdei Zsolt: Ha kiütnek, akkor is folytatom

Vágólapra másolva!
Erdei Zsolt múlt szombaton, Szegeden megvédte a WBO interkontinentális bajnoki címét, két napra rá pedig ellátogatott az [origo] Társalgójába, ahol kissé összegyűrt arccal bevallotta: a mérkőzés vége után még abban sem volt biztos, hogy ő nyert. A magyar profi ökölvívó viszont leszögezte: ha netán úgy járna, mint Kokó, és kiütnék, ő akkor is folytatná a pályafutását. Azt is elmesélte, hogy miért hívják Madárnak, valamint elárulta, hogy az Universum több tehetséges magyar öklözőt kinézett magának.
Vágólapra másolva!
- Szia Madár, először is gratulálok a Perez felett aratott győzelmedhez. Az utolsó két menetre hogy emlékszel vissza? Tudatos volt, hogy állandóan "ölelgetetted" az ellenfelet, hogy ezzel is menjen az idő? (gyoki)


- Számítottál erre a tizenkét menetre szombaton? (brumimacko)
- Elejétől fogva számítottam, az erőbeosztásomat mégis eltaktikáztam, így a végére nem maradt erőm. Az ellenfelem jobban bírta, ő már több tizenkét menetes mérkőzésen is túl van. Az erőbeosztást illetően még sok fejlődnivalóm van.

- Kótai Misi és a kommentátor is azt mondta, hogy Perez volt az eddigi legkomolyabb ellenfeled. Egyetértesz? Mit gondolsz, lehetsz te a magyar Dariusz? (gyoki)
- Én már mérkőzés előtt is tudtam, hogy Perez az eddigi legkomolyabb ellenfelem, és ezt a mérkőzés képe is bizonyította. Igen, lehetek a magyar Dariusz.

- Hogyan bírtad ki az utolsó két menetet? (szyszy|away)
- Én sem tudom, már a halálomon voltam, de valami hihetetlen erő még tartotta bennem a lelket, ez már valószínűleg a végső tartalék volt.

- Hogy érzed Zsolt, szabálytalan voltál az utolsó menetekben? (economy)
- Szabálytalan voltam, de a megengedett kereteken belül. Rendszeresen fogásba menekültem, de ellenfelem, ha nagyon akart volna, könnyedén elléphetett volna belőle, azonban ő is már meglehetősen fáradt volt ehhez. A tizenegyedik menetben történt fejelés az én hibám volt, lekaptam a fejem, és véletlenül megfejeltem az ellenfelemet, aki - megragadva ezt a lehetőséget - eljátszotta a "hattyú halálát", de ezzel a bírót nem bírta becsapni.

Forrás: [origo]
- A meccs után (mielőtt még kihirdették volna a végeredményt) tudtad, hogy te fogsz nyerni? (antion)


- Hogyan ünnepeltek egy-egy sikeres meccs után? Sok pezsgő, vagy inkább pihenés? (ildee)
- Egyik is, másik is. :)

- Mikor várható egy világbajnoki övért való összecsapás? (Superlight)
- Remélem, hogy az elkövetkezendő évben erre sor kerül, azonban biztos választ még nem tudok mondani - mindenesetre az Universumnál nagyon biztatnak.