Épület a frontvonalban - Rasszista támadás érte a Stephen Lawrence központot

Vágólapra másolva!
Londonba érkezésem másnapján szégyenletes, gyomorforgató építészeti aktualitással fogadtak a helyi lapok. Valószínűsíthetően rasszista indítékból fakadó gyáva támadás ért egy olyan kortárs építészeti alkotást, aminek éppen az etnikai sokszínűség, tolerancia és együttműködés központjaként kellene betöltenie hivatását.
Vágólapra másolva!

A tizennyolc évesen meggyilkolt londoni diák, Stephen Lawrence emlékére épített londoni építészeti központot is támadás érte alig egy héttel a megnyitó után. A ghánai származású Adjaye és a nigeri Ofili alkotását rasszisták rongálták meg.

A 2012-es olimpia idejére ígérik, hogy a dél-kelet londoni New Cross környékére is megérkezik a földalatti. Ha valaki csak a metró térképet nézi, annak a számára rögtön világossá válik a Temzétől délre eső területek infrastrukturális elmaradottsága, ami nyilván a város gazdasági vérkeringésétől való elszigeteltséget is jelzi. A London Bridge csomóponttól a 174-es busszal közelítve meg New Cross Gate környékét, egyaránt találkozni az afrikai bevándorlók tarkán nyüzsgő bevásárló utcáival, illetve az igen szomorú képet mutató lakótelepek látványával. A busz útvonalába esik egyébként Will Alsop 1999-ben épült híres könyvtára, a Peckham Library is.

Mintegy negyven perces kanyargás után érkezem meg a New Cross Gate vasútállomás melletti végállomásra. Innen már csak tíz perc séta a Brookmill Roadig, ami már csak azért is kedvemre való, mert itt található a világ egyik legjobb művészeti egyeteme, a Goldsmiths College. Az iskolától négy sarokra található a nemrégiben átadott Stephen Lawrence Center.

Tizenöt évvel ezelőtt az afrikai származású Stephen Lawrence rasszista támadásban vesztette életét egy délkelet-londoni buszmegállóban. Az azóta a rasszizmus elleni harc egyik jelképévé vált fiatal diák emlékére készített szobrot a 24 órás kamerafelügyelet ellenére többször megrongálták és most nevét viselő alapítvány által összegyűjtött pénzből felépített építészeti központot is támadás érte.

Nyolc, egyenként tizenötezer font értékű üvegablakot zúztak porrá a támadók egy kifordított kerítéselem lábazatából származó téglákkal. Az épület vörösre festett falú bejárati fogadóterébe gyönyörű fényreflexet vetítő ablakokat a Turner-díjas képzőművész, a nigeri származású Chris Ofili tervezte. A támadás után farostlemezekkel ideiglenesen beburkolt vak ablakszemek igazán nyomasztó látványt nyújtanak. Bár a vezetőség az épületben éppen válságtanácskozást tartott, egy segítőkész biztonsági őr révén bejuthattam az épület belsejébe is.

A többszöri csúszás után február elején megnyílt Stephen Lawrence Center tervezője egyébiránt az a ghánai származású, Tanzániában született, ám Londonban élő építész, David Adjaye, akinek közösségi központként szolgáló kultúrháza épült az indiai és bangladeshi bevándorlók lakta Whitechapelben is.

A háromszintes, perforált fémlemez és üveg borítású épületben 14-25 év közötti diákok számára kínálnak építészeti, mérnöki kurzusokat és foglalkozásokat, számos szakmai szervezet és cég által támogatva. Az ötlet Stephen édesanyjától származott, a fiú ugyanis már hétéves korától arról álmodott: építész szeretne lenni. A helyi lapok beszámolója alapján a rendőrség által rasszista indokúnak minősített támadás most megrázta a családot és a Stephen Lawrence Charitable Trust képviselőit is. A nyomozás folyik.