Vágólapra másolva!
A rajongók szerint Jamie úgy főz, mint egy zseni, úgy néz ki, mint egy kölyökkutya, akit imádni kell, s úgy viselkedik, mint egy kamasz fiú, miközben imádja a családját. Egyszerűen szeretnivaló. Többen viszont viszolyognak tőle. A pösze, kócos séf világszerte ismert és elismert, sokan esküsznek rá, ugyanakkor megszavazták az egyik legrosszabb britnek. Valamit tudhat, mivel milliókat keres egy cég reklámarcaként és egyszerűen semmibe nem "tud" belebukni, legyen szó házasságról, a gyermekétkeztetés megreformálásáról vagy csak egyszerűen egy olasz kirándulásról a kamera előtt.
Vágólapra másolva!

James Trevor (Jamie) Oliver 1975-ben született egy Essexi kisvárosban, Claveringben. Saját elmondása szerint meglehetősen rossz gyerek és tanuló volt és az egyetlen lehetőségt a kitörésre a konyhában vélte megtalálni. Egészen kis korától dolgozott a családi étteremben, tizenegy évesen már úgy vágott, szeletelt, aprított, mint egy igazi szakács.

Tizenhat éves korától egy élelmiszeripari iskolába, a Westminster Catering School-ba járt, majd Franciaországban tanulta a szakácsmesterséget. Ezután egy londoni étteremben lett a tészták felelőse, majd a River Café-ban Rose Gray-től és Ruth Rogers-től tanulta a friss alapanyagok egyszerű elkészítését.

Amikor Patricia Llewellyn producer a híres étteremben forgatott, kiszúrta magának Olivert. Beállította a kamera elé és közölte vele, hogy viselkedjen természetesen. A két évadnyi - Magyarországon is sugárzott - "The Naked Chef" (a pucér szakács) világszerte ismertté tette Jamie-t. Majd jöttek a következő műsorok, könyvek, a nevével fémjelzett edények és Jamie valahogy végig megmaradt olyannak, mint pucér szakács korában.

Imádják és viszolyognak tőle

A főzős műsorokért egyébként is rajongók hamar megszerették a csöppet sem precíz, nagy mozdulatokkal, jelzőkkel opráló fiatal srácot, a fiatal lányok azonnal beleszerettek és az unatkozó tévézőket is valahogy a kanapéra szegezte. Nem próbál szakszavakat használni, látszik rajta, hogy imádja megfogni, szagolni, vágni, keverni és természetesen megkóstolni az ételeket. Közben leejt, variál, beszél és varázsol - áradoznak a fanok.

Egyesek éppen ezért idegenkednek tőle. Egy tojásrántottának akkora feneket kerít, mint egy esküvői lakomának - jelentette ki az egyik bírálója. Egy másik ellenző szerint idiótán néz ki, idegesítő, hogy pösze és csak a látványra hajt. Az ételei egészen biztosan nem sikerülnek úgy, ahogy a tévé mutatja őket, ráadásul az alapanyagok többségét lehetetlen itthon beszerezni. Nem beszélve arról, hogy egy-egy fogás horrorisztikus összegekbe kerül - mondta egy magát képzett szakácsnak valló Jamie-ellenző. Attól pedig, hogy bohóckodik a kamera előtt, nem lesz senki hozzáértő - tette hozzá.

Forrás: [origo]

Sztár a konyhában - a mester és tanítványai

Az utóbbi mondatra minden igazi "jamie-ista" felhorkan. Jamie Oliver ugyanis nem csak egyszerűen főz, hanem szívén viseli csaknem az egész angol populációt. Programot indított például kallódó kamaszoknak. Megtanította őket főzni - sokan a tanoncok közül túl az első lelkesedésen serényen ellenálltak - és egy első osztályú étterem, a Fifteen séfjeivé tette meg őket. Természetesen ebből is született könyv és tévéműsor is. A végeredmény a kezdeti nehézségek ellenére siker. A hisztis iskolakerülőkből dolgozó emberek lettek.

Az egészséges konyha népszerűsítésére Jamie-ről rajzfilmsorozat is készült. A Little J-ben egy 11 éves fiú szeretne szakács lenni és ezért mindenféle kalandokon megy át például egy depressziós szalonnával. A sorozatot a Wallace és Gromit című Oscar-díjas animációs film készítője álmodta a vászonra.