Llangollen: a walesi bárdok és a nagymacskák nyomában

Még több birka, zöldhajú kocsmárosnő és szerelmikanál-boltok fogadtak Llangollenben, ahol a telefonfülkék szürkék, az édes süteményt pedig sós vajjal eszik. A varjak nyolcszáz éves várában a titokzatos brit nagymacskákról mesélt a hobbitforma fiú, aki gitárjával és dalaival walesi bárdnak is beillene. Riport Wales-ből.

Az utazó onnan ismerheti fel, hogy már nem angol vidéken, hanem Walesben jár, hogy a feliratok hirtelen megduplázódnak: minden egyes útjelző tábla, iskolanév, hirdetés két nyelven olvasható, az angol mellett walesiül is. Aki nem szeret táblákat olvasgatni, az a telefonfülkéket figyelje: pirosról szürkére változnak. A harmadik különbség, hogy a teázók étlapján feltűnik a bara birth és a wales cake, a két nemzeti édesség. A bara brith kalácsra hasonlít, a tésztájába gyümölcsdarabokat kevernek, hozzá pedig enyhén sós ízű vajat is adnak. A wales cake tésztája pedig a hazai meggyespitéjére emlékeztet, csak éppen nincs benne töltelék.

Háromezren laknak Llangollenben, amely - akárcsak Bakewell - ősi folyóparti kereskedőváros, de a helyiek közül sokan ma már inkább a turizmusból élnek. Roger, a szállásadónk csak ingatta a fejét, mikor olyan kocsma felől érdeklődtünk, ahová a helybeliek járnak. Borús jóslata szerint az összes pubban csak turistát találni, szerencsére az est leszálltával ez nem igazolódott be: felfedeztük a Prince of Wales bárt.

Szerelmi kanál a turistáknak

Mindenesetre a turistákat veszi célba az erdei kisvasút, a nyaranta itt tartott Eistedfodd művészeti fesztivál, és a szerelmikanál-árus üzletek, amelyek egy régi walesi hagyományt lovagolnak meg. Valaha a szerelmes fiatalemberek fából, saját kezűleg faragott kanállal ajándékozták meg választottjukat, s egyben üzentek is neki a műalkotás mintáján keresztül. Az árusok kirakataiban ma is kiírják a motívumok jelentését: szív -tiéd a szerelmem, lánc - évek együtt, kerék - keményen fogok dolgozni érted, kereszt - hűség és házasság. Az a lány, akinek a kanalára csengőt faragtak, kicsit csalódott lehetett, ez ugyanis házasságot jelent, de hűséget nem, mint a kereszt.

Miután Arany János emlékének adózva órákat töltöttünk hiábavalóan egy igazi walesi bárd felkutatásával - a helyiek ismerik a bárd fogalmát, de nem tudtak megnevezni senkit - , este a Prince of Wales kocsma hozta meg kétszeresen is a sikert: egyrészt a helyi arcokat, másrészt Christ, aki összes walesi új ismerősünk közül leginkább beillene bárdnak, mégpedig ifjú bárdnak. A 18 éves, jóképű srácban van valami hobbitszerű, mintha emlékeztetne kicsit Frodóra A Gyűrűk Urából.

Esti mesét walesiül, álmodni angolul

A Prince of Wales bár, melyet Chrisék csak úgy emlegetnek, hogy "The Prince", legérdekesebb figurája a negyvenes Janet, a tulajdonos és egyben pultosnő. Neonzöld és lila tincsekkel feldobott fekete hajkoronáját rázogatva cseveg a vendégekkel, akiket egytől egyig néven szólít. Nevetéséből kihallani, nem ez az első este, mikor maga is legurít velük egy-két sört. Nincs sok vendég, de ők, minhta csak mágnes lenne a pultban, mind Janet bűvkörébe gyűlnek, a bárszékeken kucorognak, üresen hagyva az egyébként tágas bokszokat, az alagsorban árválkodó snookerasztalt.

A fotóra kattintva még több képet láthat a Prince of Wales-ből!

Könnyű beszédbe elegyedni velük, néhány félmondat után már legalább öten magyaráznak egyszerre. Szóba kerül a walesi nyelv is. Howell, aki lelkesen mesél erről, testes harmincas férfi. Szerinte ma ezen a környéken százból heten-nyolcan beszélik a nyelvet, de hatalmas vívmány, hogy már vannak walesi nyelvű iskolák. Az ő gyerekei is oda járnak, a felesége walesi meséskönyvből olvas fel nekik elalvás előtt. Ő maga is tud walesiül, próbál is tanítgatni - kevés sikerrel - néhány alapkifejezést. De álmodni angolul álmodik - ismeri el szomorúan.

Este tíz körül a hobbitforma walesi srác előkap egy gitárt, énekelni kezd, és hamarosan már az egész kocsma vele dúdolja a Johnny Cash és Beatles-dalokat. Chris ugyan nem igazi bárd, de legalább énekel, sőt van néhány saját száma is. Mire záróra után Janet kedvesen kipenderít a kocsmából, már négy-öt vendég ajánlott programot másnapra.

Chirst és egyetemista barátját, Dave-et választjuk, akik azt ígérik, megmutatják a legszebb helyet egész Walesben. A másnapi találkozóra a két fiú kaján félmosollyal érkezik, csak egy kis séta lesz - nyugtatnak meg. Amikor már húsz perce kaptatunk meredeken dombnak föl, a tetőn magasodó várromra mutatnak, az az úti cél. Lelepleződik a tervük: meg akarják leckéztetni a kényes városi lányokat. A túra közben lovagiasak, megfogják a kezemet, ha megcsúszom, de közben jóízűen kinevetnek. Csúfondárossággal kevert kedvességet egyébként nem először, de nem is utoljára tapasztaltunk Nagy-Britanniában. Szimpatikus, csak egy kicsit idegesítő.

Nagymacskákról a varjak várából

Dinas Brannak hívják a várat, ami annyit tesz, hogy a városi varjak kastélya. A fejünk felett helikopter köröz, a fiúk szerint itt szokott a légierő gyakorlatozni. A vár az 1200-as években épülhetett, és számos rege született róla. A történetek hős lovagokról, elrejtett arany hárfáról, óriásokról szólnak. A rom ma a fiatalok kedvelt találkahelye, itt piknikeznek a barátnőikkel, innek nézik a tűzijátékot.

Varjakat nem, csak töméntelen sok birkát látunk fentről. Nem őrzi őket senki. "Nem kell pásztor, nem nagyon tudnak elkószálni, és csak két állat veszélyes rájuk, a borz és a róka" - mondja Chris. Kapva az alkalmon a Nagy-Britanniában kóborló rejtélyes nagymacskák legendájára terelem a szót, a srác bólogat, hallott erről, sőt többet is tud. Chris hisz a brit párducokban, szerinte elkóborolt, titokban tartott hobbiállatokról van szó.

"Itt bármit el lehet rejteni" - mutat körbe a domb tetejéről. A lábunk alatt egymástól távol fekvő farmok, hatalmas zöld rétek. Az anyja állítólag biztos benne, hogy látott egyszer nagymacskát, egy másik ismerős pedig meglőtt egyszer egy furcsa állatot, de az elmenekült. "Csak vér és fekete szőr maradt utána" - fejezte be Chris jelentőségteljesen a történetet.