A birkák is dülöngélnek whisky-országban - szeszfőzde Skóciában

Elgázolt vadakon keresztül vezet az út a skót whiskyföldön, ahol egymást érik a szeszfőzdék, és a birkák szokatlanul vidámak. Az árpából kinyert cukor mennyiségében, a lepárló alakjában, a hőfokban, de legfőképp a hordóban rejlik a híres skót whisky titka. A jól megválasztott hordóval még azt is el lehet érni, hogy tokajiíze legyen a skótok nemzeti italának.

"Üdvözöljük a malátázott whisky országában" - a skóciai Morlay határán felállított tábla elátkozott földet jelez az erdei vadak számára. Húsz-harminc méterenként elgázolt állatok szegélyezik az országutat. Bizonyíték nincs, de gyanús, hogy a sofőrök errefelé nem mindig urai az autóknak, és ehhez köze lehet az egymást érő szeszfőzdékben benyakalt whiskynek is.

Sok olyan whisky-lepárló van errefelé, ahol szívesen látják a turistákat. Az észak-írországi híres Bushmills azonban annyira kiábrándító volt a szájbarágós, gépies kalauzolással, és csak a kóstolót váró, unott látogatókkal, hogy Skóciában inkább olyan szeszfőzdét kerestünk, ahol a dolgok a kiváncsi szemektől elzártan, a maguk természetességében történnek.

A BenRiach szeszfőzdében nem várnak turistákat. A lepárló 1898 óta áll, és négy éve vásárolta meg a Chivas-fivérektől három független vállalkozó. Egyedül az épületek előtt parkoló autókból lehet következtetni arra, hogy valaki dolgozik itt. Az alagsorból jön elő nagy sokára hahózásunkra egy alak: fiatal férfi, farmerben, baseballsapkában. Rögtön beleegyezik, hogy körbevezessen, most úgysincs más dolga: épp lerobbant a boiler. Amíg meg nem szerelik, ráér.

Sok tennivaló egyébként sem akad a szeszfőzdében. Az egész rendszer félig automatizált, csak a kritikus pontokon váltja le a gépeket a megbízhatóbb kézi irányítás. A BenRiachban malátázott árpából főzik az italt. Kalauzunk beletúr a magok közé. "Kóstoljátok meg" - nyújtja felénk a szemeket, és maga is elrágcsál párat. Az árpa íze édeskés, a benne lévő cukorból lesz a szesz. Három fázisban őrlik meg, és vigyázni kell a gép beállításával, minden az arányokon múlik. Az őrlemény egy hatalmas gépezetbe fut, ahol vízzel keverik össze. A hőfokot folyamatosan emelik, így érik el, hogy a lehető legtöbb cukrot kinyerjék.

Az erjesztési folyamat végére nyolc százalékos alkoholtartalmú folyadék születik, világos aranyszínű, kicsit habos. A főnök a tartályba enged egy lombikot, kiemeli, belekortyolunk. Nem csak a szesztartalomra nézve, ízre is olyan, mint egy erősebb sör. A kóstolás után lombikban maradt lét lazán visszalöttyenti a tartályba.

A lepárló berendezés minden szeszfőzdében másmilyen: minél rövidebb a nyaka, annál testesebb lesz a nedű. A BenRiachban hagyma alakú. A whisky ízét a hőfok is befolyásolja, de a legfontosabb a hordó.

Az utolsó teremben százával sorakoznak a hordók. Színük és sorszámuk jelzik, melyiket hányszor töltötték újra, és mit tartottak benne utoljára. Nem csak a hordó fájának az íze ivódik bele a whiskybe, hanem az a szesz is rajta hagyja a nyomát, ami megelőzte. Ez az a helyiség a szeszfőzdében, ahol eddig is lelkes, baseball sapkás kalauzunkat igazán elkapja a láz. Futkos a teremben, sorra csapolja meg a hordókat. "Ezt kóstold meg" - kínálgat újra és újra. Köhögőrohamot kiváltó, 67 százalékos nagyágyú, gyümölcsös, vaníliás, bourbon ízű kerül a pohárba - legalább nyolc whiskyt próbálok végig. Egy illat és egy íz furcsán ismerős. "Tokaji" - mondja büszkén.

A BenRiachból a helyi birkák is hasznot húznak. Nem csak a fölösleges gabonát öröklik meg, a legelőiket szeszt is tartalmazó maradékkal öntözik. A tehenek és a bárányok kövérre híznak a vidéken, és szokatlan jókedvvel rágcsálják a füvet.