Brit sportikonok

Vágólapra másolva!
Lehetséges megnevezni a brit sportélet három legnagyobb alakját? Nem könnyű, ám vélhetően nem tévedünk nagyot, ha a következő három nevet említjük: Lenox Lewis, Jonathan Edwards, Colin Chapman. Az ökölvívó, aki Ali szerint még nála is nagyobb volt; a hármasugrás királya, aki megdönthetetlen világcsúcsot tart; a Lotus F1-es forradalmára, aki autótervezésben mindig egy lépéssel a kortársai előtt járt. Portré három brit sportikonról.
Vágólapra másolva!

Az ökölvívás az emberiség egyik legősibb sportága, amely napjainkra szinte átláthathatlan dzsungellé változott, és sokszor irracionálisnak tűnő szabályok szerint működik. Nincs még egy olyan sportág, ahol egyszerre ennyi mindenki mondhatja magát aktuális világbajnoknak, miközben a profi bunyó üzleti érdekek által alakított világában kifejezetten kuriózumnak számít, ha egy súlycsoport legjobbjai netán összetalálkoznak a ringben (gondoljunk bele, milyen abszurd lenne, ha mondjuk Roger Federer és Rafael Nadal soha nem teniszezhetnének egymással, mert menedzsereik nem tudnának megállodni a díjazásukban).

Ezen anomáliák ellenére azért mindig is voltak olyan bokszolók, akikről egy adott időben az egész világ tudta és elismerte: ők a legnagyobbak. Ilyen volt a britek nehézsúlyú ikonja, Lennox Lewis is.

Pompás sportpályafutása ellenére jóval kevesebbet tudunk róla, mint példaképéről, Muhammad Aliról, vagy éppen egyik nagy ellenfeléről, Mike Tysonról. Lewisból ugyanis nemcsak előbbi nagyotmondása vagy utóbbi bűnöző hajlamai hiányoztak, de a mérkőzések felvezetéseként ma már szinte elengedhetetlen fenyegetések és provokációk is idegenek voltak tőle, mint ahogy magánélete sem szolgáltatott túl sok témát a bulvárlapok számára.

Tökéletes nehézsúlyú alkatához és félelmetes jobbkezéhez meglepő szelídség és intelligencia társult, médiaszerepléseiben választékosan fogalmazott, úgy öltözött, mintha skatulyából húzták volna ki, kesztyűzés helyett pedig néha inkább a sakktáblát választotta.

Mint oly sokan a későbbi bajnokok közül, ő is olimpiai aranyérmesként lép a profik táborába. Ötkarikás címét kanadai veresenyzőként szerzi 1988-ban, ám négy évvel a szöüli győzelem után Donovan "Razor" Ruddock kiütésével már ismét brit színekben teszi le a névjegyét a "hivatásosok" között. Nem csoda, hogy a WBC bajnoka, Riddick Bowe is megijed tőle, és inkább lemond címéről, minthogy kiálljon ellene. 1993-ban Lewis hivatalosan is az évszázad első nehézsúlyú angol világbajnoka lesz.

A sebesen felfelé ívelő pályán Oliver McCall ökle jelenteti az első megállót, Lewist ráadásul hazai közönség előtt, a Wembleyben számolják ki. Három év múlva McCall azonban a könnyekben kitörve látja be, hogy nem bír el a brittel, és kénytelen visszaengedni neki a trónt.

Aztán pályájának legnagyobb ellenfele, Evander Holyfield következik, aki elsőre döntetlent ér el Lewis ellen - noha ezt szinte csak a pontozóbírók látják így. Ali szerint például - bár róla tudjuk, előszerettel beszél sok mindenről felsőfokon - a történelem legnagyobb bundája esett meg 1999-ben. A visszavágón Lewis már egyhangú pontozással nyer, amivel egyesíti a három nagy szervezet (WBC, IBF, WBA) világbajnoki címét, 15 millió dollárt rakhat zsebre.

Lewist a McCall elleni első meccsen kívül csupán egyszer győzik le - s ütik ki - pályafutása során, Hasim Rahman a szerencsés versenyző, de hogy tényleg csak egy mázlista ütésről volt szó, azt Lennox kettőjük második találkozóján nyomatékosítja, esélyt sem adva a meccs előtt nemi irányultságát firtató ellenfelének a negyedik menetben végez Rahmannal.

Forrás: EPA

Lewis tehát újra visszahódította, ami az övé, de ekkor még valamiért mégsem emlegetik a sportág legnagyobb alakjai között, mint ahogy fiatalabb korában sem a rendkívül megfontolt, már-már unalmasan óvatosan harcoló rasztáról, sokkal inkább a fékezhetetlen fenegyerek Mike Tysonról szól a súlycsoport, aki az Alit legyőző KO-király, Larry Holmes visszavonulása után üstökösként robban be az igencsak elszürkült nehézsúlyú mezőnybe.

Lewis hiába van a csúcson, Iron Mike meg a börtönben vagy bíróság előtt, éveken át sokan csak legyintenek Lennoxra, mondván, Tyson úgyis felfalná reggelire. Ami azt illeti, a többrendbeli erőszaktétellel vádolt kihívó meg is próbálja ezt a hosszas tárgyalássorozat után 2002 nyárán tető alá hozott álomtalálkozó sajtótájékoztatóján, amikor is óriási tömegmegverekedést kirobbantva - melyben a Jose Suliaman, a WBC 70 éves elnöke is megsérül - rátámad ellenfelére, és Holyfield emlékezetes fülcimpa-leharapása után Lewis combjába is belekóstol.

A mérkőzésen azonban már nem nincs módja hasonló közelségbe kerülni a világbajnokhoz, Lewis hosszú karjaival tankönyvbe illően tartja távol magától, a nyolcadik menetben pedig leteríti az erejével elkészült Tysont, s ezzel végérvényesen bebízonyítja, hogy ő az ezredforduló legjobb nehézsúlyú ökölvívója.


44 profi mérkőzés, 41 győzelem, 32 KO


Ezután már csak egy mérkőzés van hátra, Vitalij Klicsko elleni győzelmét ugyan sokan vitatják, hiszen az ukrán hat menet után valóban jobban áll nála, addigra azonban már olyan horrorisztukas látványt nyújt a felrepedt szemhéjával, hogy a bírónak nem is lehet más választása, minthogy sérülése miatt lelépteti Klicskót.

Forrás: EPA
Példaképével, Muhammad Alival

A búcsú tehát nem a legdicsőségesebb, mindazonáltal Lewisnak már semmit nem kell bizonyítania. A számos díj és elismerés mellett talán Ali hatvanadik születésnapján mondott szavai tanúskodnak erről a leghívebben: "Már nem én vagyok a legnagyobb! Lennox Lewis számít annak, ő minden idők legkiválóbb bajnoka" - állította az ökölvívás egyik legsikeresebb és legismertebb egyénisége.