Takács Péter az Origónak: Kormányon már kevés a Fidesz gyűlölete, cselekedni kell
Takács Péter exkluzív interjút adott az Origónak.

Takács Péter exkluzív interjút adott az Origónak.

A listán több mint négyezer új jármű szerepel.

Bundeswehr döntött a technikai problémák ellenére.

Megérkeztek a részletek: ezzel a vonatfelszereltséggel találkoznak majd az utasok.

Oroszország korábban kijelentette: fenntartja magának a jogot, hogy fegyveresen válaszoljon.

Fogadja meg ezt a néhány tanácsot, és soha többé nem kell szégyenkeznie a vendégek előtt.

Gyopáros Alpár a Magyar Falu Programról közölt részleteket.

30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást.

Nyilvánvaló, hogy ezeket a vakcinákat feleslegesen nagy mennyiségben rendelték meg és kényszerítették a tagállamokra - közölte a magyar kormány.

Az Emirates légiflottája 310 szélestörzsű repülőgéppel bővül.
