Így jutnak be csalók az idősek lakásába - videó
Hónapok óta ment be idősekhez egy csaló Budapesten. A fűtés vagy a víznyomás ellenőrzésére hivatkozott, ezért engedték be.
Hónapok óta ment be idősekhez egy csaló Budapesten. A fűtés vagy a víznyomás ellenőrzésére hivatkozott, ezért engedték be.
Erről minden 65 év felettinek tudnia kell: csütörtöktől érdemes átgondolni, mikor megy a postára.
November elején kapják kézhez a kiegészítő nyugdíjemelést, 2021 elején pedig a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszege érkezik meg.
A koronavírus-járvány második hullámának felszálló szakasza figyelhető meg Magyarországon.
A nyár második felében főleg fiatalok kapták el a vírust.
Korábban a migránsok betelepítését is javasolta Kádár Barnabás. Szavai világosan megmutatják, hogy mit gondol
Korábban a Hitlert éltető, Gyurcsány pártjában politizáló László Imre esetében is hasonló volt a forgatókönyv. Mutatjuk
A kereskedők a forgalom növekedésére számítanak az év második felében.
A svéd baloldali kormány tehetetlen a járvánnyal szemben, de az embertelen egészségügyi tervek ellen sem tesz semmit.
Amíg az Operatív Törzs lélegeztetőgépeket szállított az intézetbe, a katasztrófavédelem szakembereivel kialakították