Szentgotthárd 2021. 02. 18.
Két férfit mentettek meg a fagyhaláltól rendőrök
Időben segítettek rajtuk.
Időben segítettek rajtuk.
Kikötözték és a helyi kocsma teraszán hagyták, ahol kihűlt.
A támadók leitatták az áldozatot, hogy ne tudjon védekezni.
Az asszony piszkavassal és késsel szurkálta meg férjét, majd a hideg előszobában hagyta megfagyni.
A kislány valamiért elment otthonról, csak hajnalban találták meg.
Nem számítottak a résztvevők a májusi hóra.
Sikerült újjáéleszteni a vízbe esett és negyven percig víz alatt maradt diákot.
Vegyük észre a földön fekvő, vagy fűtetlen épületekben éjszakázó embereket.
A mentősök nem tudtak segíteni a kihűlt férfin.
29 ember hűlt ki az olasz partok felé tartó hajón.