Norvégiában is megjelent a koronavírus egy újabb mutációja
Egyelőre nem tudni, hogy fertőzőbb-e a korábbi változatoknál.

Egyelőre nem tudni, hogy fertőzőbb-e a korábbi változatoknál.

Az említett országokból akár átszállással érkezőknek tíz napot karanténban kell tölteniük.

Egy héttel korábban még csak 20 százaléknyi ember kapta el a sokkal fertőzőbb variánst.

A megvizsgált minták még január második feléből származnak, így a brit vírustörzs már közel egy hónapja kering az országban.

A brit gyógyszerfelügyelet azt is megállapította, hogy rendkívül ritkák a mellékhatások.

A vírus nem fárad, éppen ellenkezőleg, új lendületet vett.

Az ország felfüggesztette a Brazíliával közös légi forgalmat február 16-ig.

Az is elkaphatja, aki már korábban megfertőződött a koronavírussal.

Az új variáns miatt elképzelhető, hogy a vakcinán változtatásokat kell majd végrehajtani.

több ország is kritizálta Brüsszel a vakcina-hiány miatt.
