Meglepő feltételeket szabott a beköltözőknek egy magyar település
Erre a borsodi településre vonatkozóan már megalkotta az önkormányzat a helyi önazonosság védelmét biztosító rendeletét.

Erre a borsodi településre vonatkozóan már megalkotta az önkormányzat a helyi önazonosság védelmét biztosító rendeletét.

Az elképesztő eseményről a település polgármestere számolt be.


A testület 19 igennel, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának 10 nem szavazata ellenében és 3 tartózkodás mellett döntött a hitelkeret megemeléséről.

Az önkormányzat szerepvállalása miatt a szurkolók egyelőre fellélegezhetnek, de így is aggasztó helyzetben van az egykori bajnokcsapat.

25 év után esett ki az élvonalból a korábbi bajnokcsapat.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a milliomos médiavállalkozóknak is vagyonnyilatkozatot kellene tenniük.

A kormány kétszer 15%-os béremelést jelentett be a 10 ezer fő alatti települések önkormányzati dolgozói számára.

A kormány emellett 2026-ra is jelentős emelésről döntött.

Kinek a felelőssége egy köztéri emlékmű biztonsági szempontú átvizsgálása?
