Verstappen kritizálja, Hamilton védi a Pirellit a trükközési vád után
Eltérően látják a gumihasználatra vonatkozó vizsgálat eredményét.

Eltérően látják a gumihasználatra vonatkozó vizsgálat eredményét.

Az FIA azonnal lépett, és egy sor új ellenőrzést vezetett be a gumikra vonatkozóan.

A Pirelli szerint a törmelék okozta a defekteket, de Verstappen kételkedik ebben.

A Monacói Nagydíj után sem tétlenkednek a Scuderia ide-oda repkedő versenyzői.

Következő fázisába lépett a fejlesztés, a konstrukció már nagyjából végleges.

A lengyel pilóta a Spanyol Nagydíj helyszínén, Barcelonában vezette az átalakított Alfa Romeót.

A Pirelli számított rá, hogy nem sikerül elérni az előirányzott leszorítóerő-veszteséget.

A Pirelli 2011 óta látja el abroncsokkal a csapatokat, a körülmények miatt pedig kapott még egy szezont.

Egy szinte példátlanul hosszú kapcsolat ér véget az idei szezon utolsó mérkőzésével.

A maranellóiaknál Sainz és Leclerc is vezette Jerezben a vörösök korábbi modelljét.
