Szánalmas baloldal: a saját maguk által kezdeményezett ülésre sem mentek el
Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter sem ment el az ülésre, de hiányzott Tóth Bertalan MSZP-elnök is.

Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter sem ment el az ülésre, de hiányzott Tóth Bertalan MSZP-elnök is.

A Bajnokok Ligája idei döntőjének Szentpétervár lenne a házigazdája, de az Európai Parlament arra kérte az Európai Labdarúgó-szövetséget, hogy változtassa meg a helyszínt.

Határozatképtelen volt az Országgyűlés rendkívüli ülése. A baloldal akart ülest, de több baloldali képviselő ott sem volt.
Ez segíteni fogja a tagállamok fellépésnek összehangolását - mondta Janez Lenarcic, válságkezelésért felelős biztos.

Az ellenzéknek tavaly decemberben még nem volt fontos a klímavédelem, inkább az utcán őrjöngtek.
Nem is vették napirendre a Jobbik javaslatát a levélszavazás kiterjesztéséről.

A levélben szavazás kiterjesztése kerül napirendre.

Közös nyilatkozatban ítélték el a puccskísérletet.

Az ellenzék szerint elkerülhetetlen az alaptörvény-módosítás
A jövő évi költségvetés is téma lesz.