Egy 19. században épült templomot rongáltak meg vandálok
Az egész közösséget megrázta az eset.

Az egész közösséget megrázta az eset.
A rendőrök kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Elképesztő méretű erőszak tombol, szélsőbaloldali és muszlim hordák pusztítanak.
Az elmúlt napokban Budapesten magukat "antifasisztának" nevező kommunista csőcselék és szélsőjobbos társaik egymást provokálva verik egymást, és a járókelőket.
Elfogták őket. A kár több mint 5 millió forint.
Ritkasága miatt a nemzeti örökség része az alkotás.
Egy polcról akart leugrani az ágyra.
Ez az elmúlt évtized „legfontosabb római kori felfedezése”.
Több üvegpoharat, egy rádiót és egy monitort szándékosan összetörtek, két poroltót szétfújtak, ablakokat törtek be.
A kárpátaljai város vezetése a szülőket is keresteti, hogy megfizettessék velük a Budapest parkban okozott kárt.