Felmentést kért a vádlottra az ügyész a BKV-perben Bizonyítottság hiányában a BKV volt humánpolitikai igazgatójának felmentését indítványozta a BKV-per tárgyalásán az ügyész. A volt igazgató korábban több hónapot volt előzetesben, majd egy vitatott 86 milliós, nagyrészt végkielégítésből származó összeg felvétele miatt emeltek ellene vádat. 2015. október 27. 19:45
Az ügyészség sem hisz a Nokia-doboz meséjének Miután az egyetlen terhelő vallomást a bíróság előtt visszavonták, az ügyészség is arra jutott, hogy a Hagyó Miklós elleni fő vádpont, a nokiásdobozos kenőpénz elfogadása nem áll meg - derült ki a BKV-per keddi tárgyalásán. Érdekesség, hogy az ügyben csak az után kezdett nyomozni az ügyészség, hogy már vádat emeltek a volt MSZP-s... 2015. június 30. 17:53
A négyes metrón pózolt Hagyó Miklós Demszkyvel ellentétben a volt főpolgármester-helyettes kipróbálta a négyes metrót az átadás napján – számolt be azEgyenlítő blog. 2014. március 28. 21:26
Csak a rabokon múlik, szétperelik-e a magyar államot Hagyó Miklós majdnem 4 millió forintot kap a magyar államtól azért, mert embertelenül kis helyen és indokolatlanul sokáig tartották fogva. Hagyó sorsában több ezer rab osztozik: a börtönök zsúfoltak, egészségtelenek, az előzetes letartóztatást pedig úgy osztják a magyar bíróságok, mintha természetes lenne valakit börtönben tartani. A rabok... 2013. április 25. 14:39
Kukába dobálta a gyanús szerződéseket a Hagyó-per tanúja Még a BKV belső szabályozását sem tartották be a kommunikációs szerződések esetében - vallotta egy tanú a bíróságon a BKV-ügyben, amelynek egyik vádlottja Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes. A tanú azt mondta, előfordult, hogy a kezébe kerülő szabálytalan szerződéseket suttyomban kidobta a kukába. 2013. április 09. 19:06
Hagyó tagadja a nokiásdobozt Semmilyen módon nem adott át neki pénzt Balogh Zsolt - vallotta Hagyó Miklós az ellene folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán. Hagyó befejezte vallomásának felolvasását, kedden a vagyonáról tárgyalnak. 2012. szeptember 13. 19:14
Vádemelést javasol a rendőrség a BKV volt jogi igazgatója ellen Hét ügyvéd és három vállalkozó is a vádlottak padjára kerülhet a BKV-ügyben, amelyben a rendőrség vesztegetés miatt vádemelést javasol az ügyészségnek a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója ellen. Az ügyészség szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy az ügyészség soron kívül dönt a vádemelésről. 2011. szeptember 15. 18:49
Előzetesben marad Hagyó Miklós A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) május 17-ig meghosszabbította Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását. A bíróság szerint a szabadlábon lévő Hagyó Miklós megnehezítené a bizonyítási eljárás eredményességét. 2011. február 16. 16:23
Támogatói szerint Hagyó súlyosan lebetegedett a zárkában Ismeretlenek közzétették az interneten azokat a dokumentumokat, amelyek Hagyó Miklós korábbi MSZP-s politikus előzetes letartóztatásával kapcsolatban születtek. Az iratokkal a politikus védői azt akarják bizonyítani, hogy Hagyó fogva tartása nem indokolható, mert se szökni nem akar, sem a BKV-ügyben folyó nyomozást nem akarja befolyásolni. A... 2011. február 15. 17:56
Magyar Nemzet: Előzetesben maradhat Hagyó Miklós A Központi Nyomozó Főügyészség a napokban javasolta Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatásának meghosszabbítását - írja a Magyar Nemzet. Hagyó Miklós előzetes letartóztatása február 17-én jár le, ezért kérte az ügyészség a hosszabbítást. 2011. február 12. 09:36
Népszava: A 4-es metróhoz kapcsolódó iratokat foglalt le a BRFK A 4-es metró szerződéseihez kapcsolódó iratokat foglalt le a BRFK - olvasható a Népszava pénteki számában. A lap szerint az iratlefoglalás a hűtlen kezelés gyanújával indult, folyamatban lévő nyomozással függ össze. 2010. december 24. 08:42
Újabb bűncselekményekkel gyanúsíthatja meg Hagyó Miklóst az ügyészség Február közepéig biztosan előzetes letartóztatásban marad Hagyó Miklós, miután a bíróság újabb három hónappal hosszabbította meg az előzetes letartóztatását. A bíróság szerint nem kizárt, hogy újabb bűncselekményekkel gyanúsítják meg a volt főpolgármester-helyettest, akit erős egyéniségnek tartanak, és nem akarják, hogy befolyásolja a tanúkat. 2010. november 17. 16:44
Újabb három gyanúsítottja van a BKV-ügynek Tovább bővült a BKV-ügy gyanúsítottjainak száma, miután a főügyészség három olyan cégvezetőt is eljárás alá vont, akik a nyomozók szerint felesleges szerződéseket kötöttek a közlekedési céggel. A BKV közben kárigényt jelentett be, ez lehetővé teszi, hogy olyan vagyontárgyakat is zároljanak, amelyek már nincsenek Hagyó Miklós korábbi... 2010. november 13. 08:43
BKV-ügy: megszüntették Sz.-né Sz. Eleonóra házi őrizetét Az eddigi házi őrizet helyett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság a BKV-s végkielégítési botrányban meggyanúsított Sz.-né Sz. Eleonórával szemben. A bírósági közlemény szerint a döntésnél figyelembe vették a gyanúsított egészségi állapotát is. 2010. november 03. 12:48
Házi őrizetben marad a BKV korábbi jogi igazgatója Meghosszabbította a bíróság Sz. Györgynek, a BKV korábbi jogi igazgatójának házi őrizetét. A férfit tavaly decemberben helyezték előzetes letartóztatásba, miután a rendőrség egy óbudai mélygarázsban tetten érte vesztegetés közben. 2010. október 18. 09:37
Előzetesből házi őrizetbe került Hagyó tanácsadója A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszűntette H. Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes tanácsadójának előzetes letartóztatását, és elrendelte házi őrizetbe vételét, mert együttműködő volt a magatartása a bíróság szerint. A rendőrség szerint H. Éva összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat vett fel a BKV-tól... 2010. szeptember 23. 15:07
Egy tóban igazolt vissza 15 milliót Hagyó a korábbi BKV-vezér szerint További részleteket közölt Balogh Zsolt egykori BKV-vezér az állítása szerint Hagyó Miklósnak átadott tízmilliókról a kettejük szembesítésén - írja a Magyar Nemzet rendőrségi dokumentumra hivatkozva. Balogh szerint évi 15 milliót kellett átadnia Hagyónak, aki azzal indokolta ezt, hogy másképp nem tudja megoldani egyes munkatársainak fizetését. 2010. szeptember 20. 07:05
Hagyó zsarolási ügyében is felbukkan a rejtélyes párttámogató cég Az ellentmondásos HÉV-utastájékoztatási megbízással zsarolta Hagyó Miklós Balogh Zsoltot, a BKV egykori megbízott vezérigazgatóját az ügyészség gyanúja szerint - tudta meg az [origo]. A BKV-botrányban új fejleménynek számító zsarolási ügyben is előkerül így az a cég, amely egy rejtélyes pártfinanszírozási történetnek is a főszereplője. 2010. augusztus 30. 16:50
Házi őrizetben marad Sz.-né Sz. Eleonóra Házi őrizetben marad a BKV egykori humánpolitikai igazgatója, Sz.-né Sz. Eleonóra, mert a bíróság szerint továbbra is fennáll annak veszélye, hogy megszökik az ellene folyó eljárás miatt. A közlekedési vállalattól mintegy százmilliós végkielégítéssel távozó igazgató először előzetes letartóztatásban volt, majd májustól házi őrizetbe került. 2010. augusztus 12. 18:49
Feljelentéssel követelnek több pénzt a BKV szakszervezetei A Központi Nyomozó Ügyészséghez fordult a BKV négy szakszervezete, mert szerintük a BKV nem kapja meg a Fővárosi Önkormányzattól a neki járó támogatásokat. A szakszervezetek ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, de egyértelművé tették: szerintük az önkormányzat jogszabályt sért, és a városvezetés felelős a BKV-nál kialakult rossz állapotok... 2010. augusztus 04. 11:34
Meglepte az ügyészséget Mesterházy Ernő szabadon engedése Meglepte az ügyészséget, hogy a Fővárosi Bíróság múlt héten szabadon engedte Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor főpolgármester korábbi tanácsadóját - írja a Magyar Nemzet. Az ügyészség szóvivője szerint Mesterházy szabadlábra helyezéséről nem kaptak értesítést. 2010. június 29. 09:56
Ruhába csavart fejjel hagyta el a börtönt Mesterházy Ernő Arcát ruhával takarva, szó nélkül távozott a Markó utcai börtönből Mesterházy Ernő, akit korábban a BKV-ügyek gyanúsítottjaként helyeztek előzetes letartóztatásba, de pénteken szabadon engedtek. A férfi este fél nyolckor egy rá váró autóval hagyta el a helyszínt; ügyvédje szerint nem vádalkuval szabadult, és senkire nem tett terhelő vallomást. 2010. június 25. 22:04
Kijöhet az előzetesből Mesterházy Ernő Megszüntette a bíróság a BKV-ügyben meggyanúsított Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását, mert több vallomást tett, és a begyűjtött iratok, bizonyítékok miatt már nincs reális esélye annak, hogy megakadályozza a bizonyítást. Az is mellette szól, hogy együttműködik a hatóságokkal. 2010. június 25. 14:42
Bővülhet a BKV-ügyek gyanúsítottjainak köre Több gyanúsítottra is lehet számítani a BKV-s ügyekben - állította a Népszabadságnak Ihász Sándor fővárosi főügyész. Ihász interjújában arról is beszélt, hogy miért az új parlament alakuló ülésének napján vették őrizetbe Hagyó Miklóst. 2010. május 28. 07:29
Jégeralsót kért ügyvédjétől a fogdában fázó Hagyó Egy meleg jégeralsót, fogkrémet, fogkefét és rágógumit kért ügyvédjétől a hűtlen kezelés gyanúja miatt őrizetben lévő Hagyó Miklós - írja a Blikk. A lap szerint Hagyó egy többszemélyes cellában van, és a fogda házirendjének megfelelően hetente kétszer fürödhet. 2010. május 17. 08:26