Nézze meg, hogyan termesztik a dohányt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - galéria Betakarítás, szárítás, tömörítés: mutatjuk, hogyan dolgoznak az ebből elő családok. 2021. január 28. 10:46
Kiderült, mennyit költ cigarettára a világ Az is megvan, hány szálat állítottak elő a gyártók. Kapkodni fog a levegőért. 2018. október 16. 15:32
Még ritkábban járunk trafikba A NAV adatai szerint tovább csökkent a legális dohánykereskedelem Magyarországon. A csempészmárkák viszont már a fővárosban és nyugati országrészben is hódítanak. 2013. november 20. 07:40
Dohány helyett termeljen paleocukrot! Ugyanazon a termőterületen, ugyanazokkal a gépekkel, ráadásul vegyszerek nélkül, organikusan termeszthető a dohányföldeken a cukorpótló növény. A sztívia kivonatával édesített termékek aránya négyszeresére ugrott 2008 és 2012 között világszerte, egymilliárd dolláros üzletről van szó. 2013. november 07. 07:03
Csak a hülye vásárol trafikban Az utcán ötszáz forintért lehet megvenni a trafikban kilencszázba kerülő dobozt, a trafikosnak már ki sem kell lépnie a boltból, hogy tudja, megérkeztek-e már a placcot egymás közt felosztó feketeárusok. Az olcsó cigaretta Ukrajnából és Szerbiából, a vágott dohány Szlovákiából áramlik be Magyarországra, de utóbbit már az itthoni... 2013. szeptember 16. 07:02