Nem lesz Üvegtigris 4 A Filmklub podcast huszonegyedik adásának vendége Kovács Gábor producer volt, aki arról híres, hogy bulizni járt Stallonéval, feleségül vette a híres Fabulon-lányt, valamint, hogy ő gyártotta azÜvegtigris-trilógiát. Pataki Ágival közösproduceri cégükaz egyik legnagyobb a szakmában, olyan művészfilmek mögött is ők állnak, mint a Cannes-ban is... 2014. február 21. 13:02
Olyan, mint egy kiszsiráf Delejes kisugárzása van, és ráadásnak a legkékebb szeme a szakmában. Stork Natasának eddig nem volt szerencséje a szerepekkel, a Nemzeti Színházban két évig ült kispadon, és vásznon is csak most találta meg őt az első nagyobb filmszerep: ő játssza a múlt héten bemutatott Isteni műszakban az egyik halálosztó mentősfiú horvát menyasszonyát.... 2013. október 28. 22:00
Mundruczó Kornél: Fölragasztom a bajszot azért, hogy megmutassam magam Az elmúlt huszonkét évben összesen három magyar film került be a cannes-i versenyprogramban, ezek közül kettő Mundruczó Kornél alkotása. A Delta után két évvel, Mundruczó idén a Szelíd teremtés - A Frankenstein-tervvel harcol meg az Arany Pálmáért a világ legrangosabb filmfesztiválján. A 35 éves rendező elmesélte az [origo] riporterének, hogy... 2010. április 30. 19:55
Mundruczó Kornél új filmje Cannes-ban versenyez Pénteken délután hatkor nyilvánosságra hoztáka cannes-i filmfesztivál korábban bejelentetthivatalos programjánakhiányzó filmjeit: a versenyfilmek közé beválogatták Mundruczó Kornél új alkotását is. A korábbanA Frankenstein-tervmunkacímen futó film végleges címeSzelíd teremtés - A Frankenstein-terv(Tender Son - The Frankenstein Project) lett.... 2010. április 23. 18:04
Tarr, Mundruczó és Kocsis mehet Cannes-ba A Cineuropa filmes siteinformációi szerinthárom magyar rendező esélyes rá, hogy friss alkotása bekerüljön a cannes-i filmfesztivál programjába. A cikk szerzője Tarr BélaA torinói lócímű filmjének és Mundruczó KornélFrankenstein-terv-ének versenyprogramos részvételt vizionál, Kocsis ÁgnesPál Adrienn-jét pedig a Rendezők Kéthete vagy az Un Certain... 2010. március 29. 12:02
Ki mondja rá a szörnyre, hogy szörny? Rengeteg havat, egy udvaron heverő hullát és egy megfejthetetlen szörnyet találtunk Mundruczó Kornél és Petrányi Viktória Frankenstein-terv című filmjének forgatásán. Az alkotók rendszerint nem engednek oda újságírókat filmjeik forgatására, az [origo]-val most mégis kivételt tettek. Így Mundruczó nekünk nyilatkozott először arról, hogy hogyan... 2009. december 17. 18:27
Tarr Béla lovát ugratja Amíg mások szerencsés esetben vízparton lazulnak, a magyar filmesek ezerrel dolgoznak. Utánajártunk, hogy milyen filmek készülnek nálunk idén nyáron. Nem csak a csajozós Csányi Sándorról, a thrillerbe keveredő Gryllus Dorkáról és Szabó Győző londoni maffiakalandjáról ejtünk szót, hanem foglalkozunk Tarr Béla lovával, Mundruczó Kornél... 2009. július 24. 14:50
Vászonra vele: Stork Natasa Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Stork Natasa csak tavaly végzett a Színművészetin, de már lecsapott rá Mundruczó és Alföldi is. Rakoncátlan, huncut és érzéki nő, tiszta kék szeme egy pillanatra sem nyugszik meg. Akkor sem jön zavarba,... 2009. március 15. 15:30