Házkutatást tartott az ABC közszolgálati tévénél az ausztrál rendőrség Két napon belül ez már a második hasonló eset. 2019. június 05. 10:16
Összezavarodott a Jobbik, sikertelen akció a köztévé ellen Korábban többet mentek volna a csatornába, most bojkottot hirdettek. 2018. október 30. 10:30
Kiderül, miért omlott össze a közmédia Az 1989 és 2010 közötti médiaháborúk történetének az eddigi legjobb összefoglalójával jelentkezett a Wolters Kluwer kiadó által megjelentett kiadvány. A magyarországi médiaháború története című könyv nemcsak napjainkban, hanem a következő évtizedekben is nélkülözhetetlen mű lesz a korszakkal foglalkozó kutatók számára. 2016. április 25. 09:30
Összevonhatják a négy közmédiumot A négy közszolgálati médiaszolgáltató - a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és a Duna Televízió Nonprofit Zrt. - egyesítésére vonatkozó javaslatot nyújtottak be a parlamentnek kormánypárti képviselők kedden. 2014. november 25. 23:12
A molesztálás generációkon át rombol Akiket fiatalkorukban szexuálisan zaklattak, azok úgy érzik, ők is megtehetik ezt másokkal, még a saját gyermekeikkel is. Egy budapesti elitiskola, akkori nevén a Ságvári volt magyartanáráról a napokban derült ki, hogy tinédzser fiúkkal és lányokkal létesített szexuális kapcsolatot. Sipos Pál ügyében az ombudsman leszögezte, ha valaki tud későbbi... 2014. július 17. 12:59
Az ÁSZ eredményesnek ítélte a közszolgálati média átalakítását Megóvták és gyarapították a médiavagyont a közszolgálat média átalakításával – állapították meg a számvevők. A vagyonkezelési szabályokban azért találtak hiányosságokat. 2013. december 20. 12:55
Gulyás Istvánt leváltották, Németh Zsolt az MTVA új hírigazgatója Németh Zsoltot, az MTI Hírcentrum eddigi vezetőjét nevezte ki az MTVA hírigazgatójává dr. Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója. 2013. április 03. 10:51
D. Tóth Kriszta nélkül is megy tovább a DTK Show Hiába mondott fel a tévéshow névadója, D. Tóth Kriszta műsorvezető a köztévénél, az MTVA tovább folytatja DTK című show-műsort, mert a műsorvezető neve "egyáltalán nem mérvadó". D. Tóth Kriszta állítólag azért távozott, mert a stábja nagy részét kirúgták, és belebeszéltek abba, hogy kit hívhat meg a műsorba. 2013. január 07. 13:21
15-20 ezren lehettek a közmédia napján Körülbelül tizenöt-húszezren látogattak el szombaton az első alkalommal megrendezett, a közmédia napja elnevezésű rendezvényre a Millenáris Parkba. 2012. szeptember 10. 12:07
Köztévés közkatonákkal reklámozza magát a köztévé Egyelőre nem lelkes nézők, hanem a közszolgálati médiában dolgozó operatőrök, technikusok és irodai dolgozók arcképe szerepel az M1-en sugárzott reklámok előtt és után, de az MTVA szerint a "roadshow"-ikon bárki jelentkezhet reklámarcnak. 2012. augusztus 09. 13:51
170 milliós stratégiába fog a Müpa és az MTVA 135 műsor gyártására, illetve sugárzására vonatokozó megállapodást írt alá március 13-án a Művészetek Palotája és az MTVA: MüpArt és MüpArt Classic címen heti műsor indul a Duna TV-n, április 1-jén indul az m1-en az MR2 Petőfi brandjét továbbgondoló Akusztik+ és Szimfonik+. A rádiós és tévés közvetítéseknél átlagban 100 ezer nézőre, illetve... 2012. március 13. 12:33
A Kossuth téren szerveznek tüntetést a tévészékház előtt éhségsztrájkolók Mozgalmat alapítanak, és a Kossuth térre hívják szimpatizánsaikat az éhségsztrájkolók, akik hetek óta tüntetnek a Magyar Televízió székháza előtt. A tüntetők szerint a közmédia vezetői a magyar demokrácia alapértékeit veszélyeztetik. 2011. december 29. 17:28
Menesztették az MTI Hírcentrum igazgatóját Lomnici kitakarása miatt Súlyos szakmai hibának tartja az MTI vezérigazgatója, hogy december 3-án az MTV és a Duna Tv híradójában is kitarkarták Lomnici Zoltán volt főbírót, ezért menesztette Élő Gábort, az MTI Hírcentrum igazgatóját. Távozik az MTVA egyik főszerkesztője is. 2011. december 15. 12:35
Ugróiskolát rajzolt az MTI elé Deutsch Tamás Felháborította Deutsch Tamást, hogy senkit nem rúgtak ki a közmédiából, miután a múlt hét végén az MTV és a Duna Tv híradójában is kitarkarták Lomnici Zoltán volt főbírót. A fideszes politikus azért rajzolt ugróiskolát, hogy "valamennyi retusáló idióta" elpattoghasson. 2011. december 10. 14:32
Görög tüntetők "megszállták" a tévészékházat Athénban Mintegy ötven diák hatolt be a NET közszolgálati tévé athéni székházába vasárnap este, mert ismertetni kívánták a tévénézőkkel, hogy ellenzik az egyetemi reformot. A diákok kérését a televízió elutasította, majd megszakította az adást, és reklámokat kezdett sugározni. A tévéelnök később tévémegszállásnak nevezte az akciót. 2011. szeptember 26. 08:49
Lekapcsolnak egy tévéadót, ami az m1 műsorát sugározza A Médiatanács döntése alapján augusztus 14-én lekapcsolnak egy adóberendezést, amely eddig a budapesti Széchenyi hegy környékén élők számára sugározta az m1 műsorát az O1 csatornán. Az érintettek nagy valószínűség szerint tévéjük újrahangolásával ismét láthatják a közszolgálati csatornát. 2011. augusztus 02. 13:14
Hetvenmillióba kerül az MTV balatoni műsora Összesen közel 70 millió forint plusz áfát fizet a közszolgálati média gazdálkodását felügyelő MTVA a Magyar Televízió most készülő nyári beszélgetős műsoráért. A műsorkészítéshez kibérelt szálloda 21 millióba kerül áfa nélkül. 2011. június 16. 16:38
Egy egész szállodát bérelt ki nyárra az új műsort forgató MTV Egész nyárra kibérelt egy révfülöpi szállodát a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), hogy ott forgassa a köztévé nemsokára induló Balatoni nyár című délelőtti műsorát. Júniustól augusztusig nagyjából negyvenfős stáb vonul le a Balaton partjára, hogy azt filmezze például, ahogy vitorlázni tanul Kovács István egykori ökölvívó. A... 2011. június 15. 11:02
700 millióból készülhet a köztévéknél sorozat, tévéfilm Csonka év lesz a 2011-es, ám jövőre mintegy 700 milliós keretet biztosítana a köztelevíziók számára a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. Az már egyértelműnek tűnik, hogy a tévés műfajok támogatását kizárólag ez a szervezet finanszírozza - az Andrew G. Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap közreműködése nélkül - nem tudni viszont,... 2011. május 27. 21:04
Hatszáz embert küldenek el a közmédiából Csoportos létszámleépítést jelentett be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója. A bejelentés szerint hatszáz embert küldenek majd el a Magyar Televíziótól, a Duna Televíziótól, a Magyar Rádiótól és az MTI-től. Az elbocsátásokról szóló egyeztetés várhatóan a jövő héten kezdődik. 2011. május 23. 20:38
Jövőre lesznek olvasható jelentések - interjú az ÁSZ elnökével Felkészültünk a közmédia évi ellenőrzésére - fogalmazott az Állami Számvevőszék elnöke az [origo]-nak adott interjújában, igaz, az új törvény ezt már nem írja elő, így csak akkor lesz kötelező, ha bekerül a médiatörvénybe. A pártok feltételezhetően milliárdos költségű választási kampányainak 386 milliós, hivatalos kampányköltségei esetében... 2011. május 12. 16:21
Az MTV szerint közszolgálati feladat Vilmos herceg esküvőjét közvetíteni A Magyar Televízió és a Magyar Rádió tagja az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (European Broadcasting Union), így az EBU ingyenes hírcsere-szolgáltatásán keresztül kapják meg Vilmos herceg esküvőjének élő felvételeit az eseményt közvetítő, szintén közszolgálati BBC-től. Az MTV-től ketten utaztak ki Angliába az MTV által kiemelten fontosnak... 2011. április 28. 16:32
Régi bennfentes lett az új 60 milliárdos médiafőnök Hirtelen váltás történt a nagy viharok közepette átalakuló magyar közmédia legfontosabb szervezete, az úgynevezett médiaalap élén. Alig három hónappal kinevezése után távozott Fazekas Csaba vezérigazgató, aki az [origo] információi szerint azért mondott le, mert besokallt a lassan haladó munkától. Utóda Böröcz István, aki a rendszerváltáskor... 2011. február 09. 11:14
"Finanszírozható a fantázia szárnyalása" - interjú Fazekas Csabával, az MTVA vezérigazgatójával Teljesen átlátható lesz, a mostaninál hatékonyabban működik majd, és nem fizet el nem végzett munkáért a közmédia - mondta az [origo]-nak a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és az MTI mögötti gazdasági hátteret biztosító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Fazekas Csaba. Szerinte nincs jelentősége, hogy utolsó főnöke... 2011. január 10. 12:11