Meglepő ötlettel álltak elő Vidnyánszkyék A Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság úgy gondolja: lehet, hogy egyes színházigazgatói kinevezések mögött nem feltétlenül szakmai indokok állnak. 2016. április 08. 12:46
Botrányos igazgatócsere a Bartók Kamaraszínház élén Úgy lett színházi igazgató Őze Áronból, hogy korábban a szakmai testület egyhangúan a másik jelöltet, Borsós Beátát támogatta. Mind a kilenc tag Borsósra szavazott, Őze egy szavazatot sem kapott. 2016. március 18. 11:47
Magukról rendelnek könyveket Fekete Györgyék A Magyar Művészeti Akadémia irodalomtörténeti könyvsorozata a hivatalos indoklás szerint eddig feltáratlan életműveket dolgoz fel. Az eddigi tíz kötetből kilenc olyan íróról szól, aki a Fekete György vezette köztestület tagja. 2016. február 24. 16:57
Itt az első szervezet, amelyik bojkottálja az NKA-t A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület a Nemzeti Kulturális Alapról szóló új törvénymódosítás miatt döntött úgy, hogy nem pályáznak a legfőbb kultúrafinanszírozó intézményhez, és tagot sem delegálnak. 2016. január 25. 17:18
Totális átalakulás előtt a Nemzeti Kulturális Alap Totális átalakulás előtt a Nemzeti Kulturális Alap, de remélik, nem lesz törés a munkában. Az új központi NKA-bizottság április 1-jén áll fel. A folyóiratkiadással az NKA alelnöke szerint minden a legnagyobb rendben, az új pályázatot épp a sajtótájékoztató napján írták ki. De magát a sajtótájékoztatót a népzene miatt hívták össze. 2015. december 22. 15:26
A magyar kultúrpolitikában bármit büntetlenül tönkre lehet tenni Jöttek Fekete Györgyék, és hátba szúrták a magyar kultúrafinanszírozás legfontosabb intézményét, a Nemzeti Kulturális Alap erre meg jól hátba szúrta a magyar folyóirat-kiadást. Csakhogy a kulturális lapok jó része már rég vérzik. 2015. december 21. 08:47
Fekete György még nagyobb hatalmat kap Tovább nőhet a Magyar Művészeti Akadémia befolyása, most éppen a Nemzeti Kulturális Alap szakmai autonómiájának rovására. 2015. november 03. 14:28
Megint díjakat ad át Fekete György Ferencz István építész, belsőépítész, Foltin Jolán koreográfus és Szervátiusz Tibor szobrászművész veheti át idén a Nemzet Művésze díjat november 5-én a Pesti Vigadóban. 2015. október 19. 13:42
Magyarország menekültpolitikája ellen tiltakoznak a svéd könyvvásáron Eddig elég botrányosra sikerült Magyarország díszvendégsége a Göteborgi Könyvvásáron. Volt, aki bojkottot hirdetett, mások táblákkal demonstráltak, a magyar küldöttség állítólag kiment a megnyitóbeszédről. 2015. szeptember 25. 12:52
Balog Zoltán elárulta, mit vár el a magyar íróktól A Tokaji Írótábor zárónapján az emberi erőforrások minisztere a magyar íróknak népvándorlásról és civilizációs küzdelemről beszélt, de arra is figyelmeztetett, hogy az írók nem politikusok. 2015. augusztus 14. 16:10
Újjászületik a Colosseum Több mint 80 millió eurót, vagyis 24,7 milliárd forintot, fordít az olasz kormány a jelentősebb itáliai műemlékek és múzeumok fejlesztésére. A projektek között szerepel a Colosseum arénájának újjáépítése is, de nem mindenki örül a felújításnak. 2015. augusztus 06. 10:52
Titkolózik a Magyar Művészeti Akadémia Kedden megírtuk, hogy az akadémia kutatóintézetének nincs kutatója, szerdára lett. Csakhogy az etika szabályai tiltják, hogy felfedjék kilétét. 2015. július 17. 14:19
Százmilliókért nem kutatnak semmit A magyar művészet kutatására kap évi százmillió forintot meghaladó állami pénzt a Fekete György vezette akadémián belül a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. Az intézetnek viszont jelenleg egyetlen kutatója sincs, ahogy egyáltalán nem folyik semmilyen kutatás sem. Ehelyett nagy erőkkel tervezgetnek. 2015. július 14. 08:39
Nőiesebb lesz a német kultúra A Berlini Művészeti Akadémia több mint háromszáz éves történetében először nőt választottak a tekintélyes nemzetközi művészeti szervezet elnöki tisztségére. 2015. június 01. 10:39
Egyre biztosabb, hogy építkezni fognak a Ligetben A 2016-os költségvetésben a Liget Budapest projektre 19,1 milliárdos, az Operaház Eiffel Bázisára 4 milliárdos támogatást irányoztak elő. 2015. május 15. 16:33
Ők mondják meg, ki kapja a Kossuth-díjat Orbán Viktor felkérte a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagjait. Eperjes Károly és Szőcs Géza helyett két író került be a testületbe. Mindketten a Magyar Művészeti Akadémia tagjai. 2015. február 09. 14:55
Van, aki lemond a Márai-díjjal járó összegről A kormány kulturális és szociális politikája elleni tiltakozásul döntött úgy Tompa Andrea író, kritikus, hogy átveszi ugyan a Márai-díjat, de az azzal járó összeget a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával foglalkozó Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel. 2015. január 23. 15:39
A kultúrházi turkálók ideje lejárt Nehezen találtak konkrét közös célokat a jobboldali kulturális vezetők, akik csütörtökön egy konferencián próbálták meghatározni a magyar kultúrpolitika feladatát. Fekete György szerint "varázslatosan gyönyörű együttműködésre" lenne szükség a kulturális szereplők között, L. Simon László szerint viszont ezt megakadályozhatja, hogy olyanok szólnak... 2013. április 18. 16:38
Megnyílt a Budapest Music Center Orbán Viktor részvételével megnyílt a 2,5 milliárd forintból felépült Budapest Music Center. 2013. március 23. 21:29
L. Simon László vagy Fekete György? Bizottsági ülés! Egy fideszes sóhajtozott, több képviselő pedig válasz nélkül továbbment, amikor azt kérdeztük, hogy az L. Simon László vagy a Fekete György által képviselt kutúrpolitika a szimpatikusabb számukra. Többen azt mondták, hogy örültek volna, ha a menesztett kulturális államtitkár és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke együtt tud működni, bár szerintük a... 2013. február 18. 15:13
L. Simon: Leváltás? Nem hallottam erről! L. Simon László úgy tett egy szerdai beszélgetésen, mintha még legalább egy évtizedig ő lenne a kulturális államtitkár, pedig a sajtó a héten tényként kezelte, hogy a miniszter meneszti a posztjáról. L. Simon László azt mondta, nem hallott a menesztéséről és szerinte nem a Magyar Művészeti Akadémia a magyar kultúra legfontosabb kérdése. A vele... 2013. február 13. 13:15
Fekete György a puccsot megúszta, de az ellenállás kitart Senki nem kapkod Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének posztjáért, ez is segíthette abban, hogy egy készülő belső lázadás ellenére megtarthatta posztját. Fekete szerint szavait szándékosan kiforgatják, és pánikot keltenek az akadémia körül. Több tag szerint viszont Fekete hozzáállása az akadémia pusztulását okozhatja. Posztját... 2013. február 06. 07:00
Elege lett Fekete Györgyből az MMA-nak Lemondásra szólította fel a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége Fekete Györgyöt, akitől kedd délután várják a választ. 2013. január 29. 14:43
Alföldi: Egyenesebb pályázat nélkül színházigazgatókat választani A magyar színház sokkal nagyobbat vesztett, mint én - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Alföldi Róbert, aki szerint politikai döntés volt, hogy nem ő, hanem Vidnyánszky Attila vezetheti a következő öt évben a Nemzeti Színházat. Alföldi ugyanakkor egyetértett L. Simon László kulturális államtitkárral abban, hogy egyszerűbb és egyenesebb... 2013. január 21. 09:16